Az elmúlt pár év kicsit mintha identitászavaros lett volna a Dirt sorozat kapcsán... Ugyebár az ősidőkben, amikor még nekem is volt hajam, Colin McRae Rallyként indult útnak a világ egyik legjobb rallyjátéka. Aztán 2009-ben valami történt a Colin McRae: Dirt 2 kapcsán: az eddigi komolyan vett szimulátoros–simcade-es vonal átment árkádba, és a lazaság/bulizás adta az alaphangulatot. Itt kezdődött az őrület, mert hol átment full kreténbe a dolog (khm, Dirt Showdown), vagy próbált komolyabb hangnemben simcade élményt adni (mondjuk Dirt 3-4), vagy a keményvonalas szimesek igényeinek akart megfelelni (Dirt Rally és ennek 2.0 folytatása). Ennek vége, végre egyértelműen kettévált a két vonal: a Dirt Rally marad a komoly szim, a „sima” Dirt pedig úja laza árkád ökörködés a haverokkal – és milyen jól áll neki.
A Ride 4-nél panaszkodtam, hogy baromi sótlan lett a karrier. No, a Dirt 5 szépen megmutatja, hogy kb. ilyesminek kéne az alapnak lennie: mentorunk, AJ (akit Troy Baker alakít) a szárnyai alá vesz, mint a jövő nagy tehetségét, és szervezi nekünk a futamrészvételeket. Ámde feltűnik a Nagy Riválisunk is, Bruno Durand („magyar” hangja: Juhász Jácint Nolan North), akivel a világuralomért meg kell küzdenünk, hogy végül mi lehessünk az offroad Sonkásdi Lajos. Hogy az odáig vezető út rögös lesz, azt nem csak képletesen kell érteni: 10 helyszínen mintegy 70 útvonal/pálya várja, hogy végigszáguldjunk rajtuk hajmeresztő tempóban.
Ehhez sokszínű autóválaszték áll a rendelkezésünkre, játékmódokból pedig nagyjából elégséges. Ugyan első blikkre bőségesnek tűnik, de valójában gyakorlatilag három módon tesszük valójában próbára magunkat: adottak a többversenyzős terepversenyek körpályán vagy adott szakaszon, gymkhana, illetve az ügyességünket próbára tévő pathfinder, ahol szinte lehetetlen terepen kell valahogy minél gyorsabban végigvergődnünk. A multi tartogat még pár partimód játékot (Vampire, King, Transporter), jó móka az is. De ami a tartalmi frissességet garantálni hivatott, az a pályaszerkesztő. Bizony, saját stadiont húzhatunk fel gymkhana, gate crasher és smash attack célra (ha minden igaz, a leírásaik itt lesznek valahol egy képernyőképen), és ezt meg is oszthatjuk a nagyérdeművel.
Eleinte a kormányommal terelgettem a lóerőket, de aztán átnyergeltem gamepadre – hogy többet vissza se nézzek a kormányra ennél a játéknál. Miért tenném? A Dirt 5-nek kifejezetten jól áll a banán, a kocsik terelgetése kellemesen árkádos, a sérülések is csupán kozmetikaiak. Plusz egyszerűbb négy gamepad-et összeszedni egy osztott képernyős mókához, mint négy kormány-pedál szettet. A kezdő autókkal is egész jól lehet boldogulni, de a nyereményünkből ízlés szerint válogathatunk a kocsik között: akkora különbség szerencsére nincs köztük. Persze az egyes géposztályok között azért akad, nem kevés – én például rühelltem a Sprint kocsikat; még szerencse, hogy a karrier szabadon alakítható, és nem kell olyan géposztályban versenyeznünk, ami nem tetszik. A mesterséges intelligencia ezúttal csupán a kötelezőt hozza csak: sok ész nem szorult belé, de alkalomadtán szép kihívást tud nyújtani. Ezt amúgy tetőzi a dinamikus napszak- és időjárásváltozás is, ami nagy élményfaktornövelő tud lenni.
Ami pedig a formát illeti: egész pofás élményben volt részem még PS4 Slimen is – válaszhattam a szebb grafika, de 30 fps és a rondább, de 60 fps megjelenítés között (a képek a szebbik beállítás mellet készültek). Azért a fények már nem egészen az igaziak, és néha hajlamos volt bebugzani. Sebaj, majd megpatkolják. De gondolom azért a Codemasters is várja már, hogy ezt a konzolgenerációt maga mögött hagyja – kíváncsi lennék, hogy fut ez next-gen konzolon.
Így már remélem, értelmet nyert az, amit a címben írtam: a Dirt 5 lett az új Dirt 2 – egy hangulatos, élvezetes árkád offroad versenyjáték, amelybe számtalan órát lehet úgy beletekerni, hogy az ember észre sem veszi, hogy megy mellette az idő. Szimesek messziről kerüljék, ez nyomokban sem tartalmaz semmi komolyat – lazításra, önfeledt száguldozásra, ökörködésre viszont jelenleg nem nagyon találunk jobbat.
