Velem egyidős az 1987-es Robotzsaru mozi, amely bár több folytatást kapott, mint a Terminátor (két mozifilmet, egy gagyi tévésorozatot, és nem kevésbé silány, tévéképernyőkre száműzött borzalmakat), folyamatos minőségi romlása miatt hosszú-hosszú időre jegelték a franchise-t. Ezen a 2014-es remake se segített, amely bár a kasszáknál nem bukott meg, igencsak megosztotta a közönséget. Pedig a figura legendás, és nagyon sokan kedvelik a mai napig – ebben a pillanatban is fut még hazánkban is egy havonta megjelenő, összeszerelhető modellje RoboCopnak. Az előző Mortal Kombat játékban még vendégszereplőként is pofozkodhattunk a karakterrel, szóval hiába telt el 36 év, még mindig a köztudatban van.
Miután a Rambo és Terminator videojátékokat elkészítette a Teyon, öröm volt hallani róla, hogy következő áldozatként a legendás rendőr figurájához nyúlnak. Annak tudatában, hogy az elmúlt három évtizedben milyen alkotások kerültek ki adaptációként a témából, igencsak előnnyel indultak a féllábúak futóversenyén. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az igencsak vaskos rajongói elvárásokat félvállról vegyék, így kénytelenek voltak odatenni magukat a fejlesztők, ha már egy franchise-t elbolondoztak, egy másikat pedig csak felejthetően okés szinten tudtak leszállítani. Három a magyar igazság is, bár ezt ők nem tudhatták, de azért sejthették, mert ami a készterméket illeti szégyenkezésre okuk nincs.
Sosem derült ki igazán, hogy a RoboCop cselekménye mikor játszódik, évszám nem szerepelt a filmekben. Maga az írója sem válaszolta meg ezt a kérdést soha, pedig nem egyszer merült fel az interjúk során. Érdekesség, hogy a könyvadaptációban, a hírekben bemondják, hogy 97 évesen elhunyt Sylvester Stallone, aki utoljára a Rambo 38: Old Blood címszerepében volt látható. Ebből lehet csupán következtetni, hogy az első film 2043-44 között játszódik. A Rogue City-ben találhatunk trófeákat az őrsön, ami sokkal korábbra helyezi a cselekményt (1987-2004-ig olvastam le dátumokat a serlegekről).
A RoboCop: Rogue City a második film után játszódik, és sok karakter arcról is felismerhető a játékban. Éppen egy polgármester-választási kampány folyik nagyban, amelybe mi magunk, a detroiti rendőrkapitányság robottagja is érintettek leszünk. Mármint nem Robotzsarut akarják megválasztani, de a jelöltek rendre megpróbálják felhasználni, hogy a szavazókat maguk mellé állítsák. Közben az OCP, kihasználva a teljes gazdasági válságot, olyan teljhatalommal rendelkezik, hogy az általa irányított nonprofit szervezeteket is szépen lassan megpróbálja nyereségessé formálni. Így többek között a kórházak és a rendőrség is átalakuláson megy keresztül. Utóbbiban a robotizált egységekben látják a jövőt (nem esznek, nincs pihenés, és ami a legfontosabb, hogy a sztrájkhoz sincs joguk). Mivel egy új várost szeretnének létrehozni, amelybe a bűnözés és a szegénység nem fér bele, így előbb e gennyes problémák felszámolása az elsődleges cél. Az egykori Alex Murphy rendőrként immáron robottestbe száműzött kiborgjárőrként fogunk cirkálni a városban, majd idővel nyomozásba kezdeni és felgöngyölíteni a háttérben munkálkodó titokzatos szálakat.
RoboCop ikonikus fegyvere, az Auto-9 szerepel a játékban, és részletesen ki van dolgozva, de nem olyan a hangja, mint a filmekben. Emiatt sokan panaszkodtak az előzetesek és gameplay videók kikerülése után, de egy 30 ezer dolláros (cirka 10-11 millió forintos) jogvédett hangcsomag részéről beszélünk. Ezt az összeget inkább a fejlesztésre költötték, de egyes vadorzó rajongók szerint ez olyan, mintha a Star Wars fénykardjainak hangja lenne olcsósítva. És akkor ott vagyok például én, aki olyan rég láttam a filmeket, hogy ezt észre sem vettem volna... A pénzmag felhasználásának lehetőségeit bárki mérlegelheti, de a szoftvernek biztosan jót tett a döntés. Ez a fegyver, amely a filmhez készült, amúgy működött, ezért az FBI engedélyére volt szükség használatához a forgatás során.
Robotzsarunkat belső nézetből irányíthatjuk, aminek adjunk is hálát az égnek, mert komótos mozgása így áll jól neki. Elképzeltem TPS-nézetben is a stuffot, ami olyan lenne, mintha egy hűtőgéppel vonaglanánk az utcán – illúzióromboló, na. De legalább most Ti is elképzeltétek, ahogy döcög a frizsider, kezében a pisztolyával, és parkolási bírságokat osztogat. ;-) Döngő léptünket is halljuk, amit megjegyzem, lehet zajcsökkenteni, de aki ilyenre vetemedik ennél a játéknál, az tuti a pokolra kerül.
A világot normálisan látjuk, de különféle optikáknak hála átkapcsolhatunk éjjelátóra, vagy scannerünkkel monitorozhatjuk környezetünk érdekesebbnek tűnő elemeit. Ez jól jön például a nyomozásoknál, aminél néha teljesen elfelejtjük, hogy egy egyébként véres lövöldözős akciójátékra váltottunk jegyet. És ez nagyon is jó, érdekes és informatív az összes ilyen nyomozgatós szekvencia – mintha Batman robotporszívójával nyomoznánk, lassabb, de hatékony. Még a filmben látott, hackelésre használatos fullánkszerű cuccost is átemelték, ami Murphy ökléből ugrik elő, és bármit is feltör vele.
Természetesen – és persze a programjának hála – ő egy jó zsaru, így semmit nem tesz alapos indok nélkül. Bármerre jár, mondjuk egy épületben, ott is csak akkor töri be az ajtót, ha a nyomok vagy megalapozott gyanú felmerül. Nem így emberi társa, Anne Lewis, aki már egy pöttyet lazábban veszi ezeket az akadályokat. Szépen kiegészítik egymást, és támaszkodhatnak egymásra. Később RoboCop egy zöldfülű rendőrt is a szárnyai alá vesz, így megcsillogtathatja szakmai tudását, de a maradék emberi oldala is megmutatkozhat. Azért írtam ezt feltételes módban, mert Te döntöd el, hogy Murphy hogyan is vélekedjen magáról. Ha azt szeretnénk, maradhat rideg és racionális, mint egy mosógép, az embereknek adott válaszai kihatnak akár a végkifejletre is.
Küldetéseink között kiértékel egy pszichológus, ezek a beszélgetések elég mélyek, de a dialógusok terén elég erősre sikeredett a program amúgy is. Megszámlálni sem tudom, hányszor biccentettem elégedetten egy-egy beszélgetés során, vagy nevetve szörnyülködtem egy szatirikus reklámon. Ezek hasonlóan elborultak, mint a filmekben látható bejátszások.
Robotzsaru súlyáról nem igazán található hiteles adat, de még úgy körülbelüli sem. Ez elképzelhetetlennek tűnik egy olyan világban, ahol egy mellékszereplő adatai pontosan szerepelnek adatbázisokban, egy ikonikus karakter tekintetében pedig csak a filmben viselt jelmezről találhatunk sztorikat és adatokat. Annyit persze tudunk, hogy titán-kevlár keverékből áll a páncélja. Azt mondom, a boldog tudatlanság néha jobb, mint például a Spawn képregényekben olvasni az ivadék tömegéről, ami össze-vissza változik füzetenként, az írók kénye kedve szerint. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy az első rész NES-adaptációjában hasraütésszerűen szerepelnek adatok, de a film jeleneteit figyelembe véve nem jön ki a matek, igencsak alálőttek a súlynak a 113 kg körüli értékkel.)
A RoboCop: Rogue City helyszínei élnek, a rendőrség például nagyon hűen lett átemelve, a lőtértől kezdve az öltözőn át mindent megtalálhatunk. Nem lett semmi elgagyizva, erre fokozott figyelmet fordítottak, ami még számomra is imponáló volt, úgy, hogy nem vagyok egy vaskalapos Robotzsaru-rajongó. Bárki mellett elmegyünk, valami beszélgetést folytat vagy hozzánk szól, nem egyszer egy rövidebb mellékküldetést is a nyakunkba varrnak, így történhet meg, hogy a RoboCop „villanykörtét cserél”, vagy ölben visz le egy részeg tagot a fogdába. Egyszerűen zseniális az összes ilyen nüansznyi dolog, és igazán a Család részeként érezhetjük magunkat. Nem úgy, mint a bűnözőkkel folytatott csörte során, akik elég csúnya sértésekkel illetik kiborgunkat, de ők rövid úton golyót kapnak – jobb esetben csak a térdükbe (ezt a trükköt az öreg Arnoldtól lestem el, és a talpig páncélozott egységek ellen is szupermód beválik). Szóval akkor is jó RoboCop-bőrben mászkálni, amikor nulla akció történik a képernyőn, és ezt álmomban sem gondoltam volna.
A vén Detroit utcái tele vannak szomorúsággal, ami lemászik a képernyőről. Abszolút nem csúnya a szoftver, az összkép jó, bár az emberek fizimiskája lehetett volna sokkal kidolgozottabb. A járőrözés olyan unalmas pontjai is, mint egy szabálytalanul parkoló gépjármű-ellenőrzése is jó móka Murphy-vel. A nagyobb ügyek és mellékküldetések pedig egyfajta jutalomfalatnak érződnek az amúgy sem gyenge történet mellett. Sokszor ezeket jobban élveztem, mint magát a fő cselekményt.
Több épületbe, boltba be tudunk menni, a töltési idők is jók, bent pedig elég faszán ki vannak dolgozva a berendezések, egy adott lakásban vagy mosodában is igényesen lettek a díszletek megvalósítva. Még a takarítónő hipójának felirata is leolvasható, de az üdítőautomatán a meghibásodás esetén hívható telefonszám is. Szintén apróságok, amelyek színesítik, feldobják a stuffot, de ilyen például még a két marokkal gyűjthető bizonyítékok tárháza is (hamis pénz, kamu személyi, lopott brifkók, és természetesen a soha el nem fogyó Nuke kábszer). Ezeken a helyszíneken is mindig történik valami, érdemes rendesen körbenézni, mert rejtett szobák is megbújhatnak.
Az ilyen helyeken, széfekben, ládákban nem egyszer találhatunk Auto-9 fegyverünkhez új alaplapot, amelyben picit mókolva brutálisabb tűzerőre tehetünk szert. Eme része a programnak picit túl lett gondolva, és annyira megakasztja a játékmenetet a szöszölés vele, mintha Murphy-nek harc közben kéne összeraknia LEGO-ból Boba Fett űrhajóját. Nyilván túloztam picit, de az is lehet, hogy nem (wink wink). Viszont ilyenkor meg beindul az érzelmi zsarolás, és a film klasszikus zenéjét játsszák nekünk idegnyugtató gyanánt. Ravasz kis anyaszomorítók, azt meg kell hagyni.
Az ikonikus jelenet, amelyben Robocop kiszáll a szolgálati járműből, és amelyet a játék, valamint az MK11 is feldolgozta, a filmben elég viccesen nézett ki forgatás alatt. A színész nem tudott a jelmezében beülni az autóba, így alsógatyában játszotta ezeket a jeleneteket. Így született meg az emlékezetes snitt, amelyben a kocsiajtó, illetve annak teteje van fókuszban, és Murphy rá is markol. Ez annyira szép beállítás annak tudatában is, hogy milyen vicces okból készült így el, hogy még most is megállja a helyét (a videojátékban is imádnivaló – a francba, lehet, hogy Robotzsaru-rajongó lettem útközben?).
RoboCop nagy részben gép, így fejleszteni is lehet. Nyolc ponton képezhetjük tovább kiborgunkat, hogy például kommunikációnál ne kerüljön hátrányba, vagy hatékonyabb lehessen a harcban. Növelhetjük páncéljának erősségét, ami által a kisebb kaliberű töltények lepattanhatnak, majd gellert kapva tökön lövik magukat az elkövetők – ezen is jót lehet nevetni. Életerejének növelésével több eü-csomagot vihet magával, de akár meglagzilajcsizhatja a gondatlanul plomba nélkül hagyott villanyórákat. Ezeket slukkolva akár maximálisan is feltölthetjük Murphy-t. Tapasztalati pontot a likvidált ellenségek után is kapunk, amiből nem fogunk hiányt szenvedni a 15-20 órás játékidő alatt.
Az alapfegyverünkön túl mindig felvehetünk egy másodlagos csúzlit is. Akár az ellenfelektől is kölcsönkérhetjük, ugyanis nekik sokszor nem lesz módjukban tovább használni, miután tőből leszakad a karjuk, szétrobban a fejük stb. A gore nagyon jó (mondjuk gusztus dolga, jómagam imádom), Murphy képes egy robot judoütésre is, ami a falhoz keni a nyomorultakat. Ez továbbfejlesztve áramos pofonszendviccsé változik, ami igény szerint akár instant is öl. Megragadhatjuk a ránk támadókat, de akár a közelben található tereptárgyakat is. Tekézhetünk CRT-monitorokkal, székekkel, radiátorokkal, konténerekkel(!!!). Dobálhatunk gitárt, kalapácsot, motort és amit nem szégyellünk, és ha valaki meghal a kezünk által, menő lassítással is jutalmaznak a fröcsögő vérecske mellé.
Először picit idegenkedtem, hogy Uzival vagy karabéllyal lövöldözzek, de annyira jó a gunplay és az irányítás is, hogy öröm kísérletezni. Az ellenfelek is elég változatosra sikeredtek, többféle modell van, és egyre rafináltabb egységek támadnak ránk. Ami viszont nem változik, hogy úgy szórják ránk a gránátot, mintha ingyen lenne, vagy legalábbis fizetésen felüli bónuszként kapnák a bérencek és bandatagok. Néha motorosok is megpróbálnak keménykedni velünk, akik utána szívószállal táplálkozhatnak életük hátralévő részében, vagy ameddig a 150 éves börtönbüntetésüket töltik. RoboCop szerint ez elegendő idő tanulni a hibáikból.
A film eredeti változatának besorolása X-es kategóriába esett. Ezt nálunk ma már csak este 10 órától játszhatnák a mozik. Az ihletet többek közt Dredd bíró és Vasember karaktere adta, Stan Lee-nek nem is tetszett a történet (viszont egy rajzoló a Marveltől dolgozott a filmen). Nem sokon múlott, hogy a kukában maradjon a történet, amit maga a rendező dobott ki. Szerencsére a feleségének jobb ízlése volt, a többi pedig már történelem. És egy kis videojátékos érdekesség a végére: a speciális effekteket Commodore Amiga rendszerrel készítették, viszont rengeteg makettet és bábut is használtak a forgatásokon.
Folyamatosan azon járt az agyam, miközben játszottam a RoboCop: Rogue Cityt, hogy ennek az alkotásnak sokkalta rosszabbnak kéne lennie. Miért működik ennyire? Miért élvezem? Miért ez a legjobb RoboCop program a születésem óta? Mert ez a helyzet, végre sikerült egy hálás témából egy méltó feldolgozást készíteni. Nem egy Spider-Man 2 szintű csoda, de baromi élvezetes, jó játék keveredett ki az egészből. És mégis lelkifurdalással állok itt, hogy ez az a Robotzsaru stuff, amit nem érdemlünk meg, de ugyanakkor késett egy jó 15 évet.
Néhány idegesítő dolgot leszámítva (fegyverfejlesztés) a RoboCop: Rogue City minden perce örömet okozott nekem, és ezt nem rajongóként éltem át. Egyszerűen remekül van megírva az egész, és nem kell Bruce Wayne szüleinek halálát se átélni benne x+1. alkalommal. Érthető, szerethető, fogyasztható. Remélhetőleg érkezik belőle lemezes változat is a Terminátor mintájára, hogy feltehessék a VHS-gyűjtemény mellé az arra érdemesek. De mi az a VHS???
