Táblás társasjátékból valahogy ritkán készül olyan számítógépes feldolgozás, amely megtartja a társasjátékok körökre osztott játékmenetét. Eleve a körökre osztott játékmenet sem olyan nagy divat manapság, mint a régi C64-Amiga-PC „szentháromság” idején. Épp ezért ért kellemes meglepetésként, hogy a Space Hulk bő másfél évtized után visszatért. Az első rész 20 éve jelent meg, a folytatás négy évvel később az Electronic Arts gondozásában (akkoriban még mertek eredeti játékokba fektetni >) ), a szaksajtó pedig nagyon dicsérte. Hasonló stílusú játék egy évvel később, 1997-ben jött a Blue Byte-tól, a Battle Isle spin-offjának tekinthető Incubation, és azóta gyakorlatilag csönd van a műfajban (körökre osztott sci-fi taktikai játék Aliens hangulattal) – vagy csak én vagyok ennyire figyelmetlen.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha a Warhammer 40,000 jogai a Relicnél vannak, hogy lehet az, hogy a dán Full Control készítette a Space Hulkot? A válasz roppant egyszerű: a Games Workshop hivatalosan nem tekinti a Space Hulk társasjátékot a Warhammer 40,000 részének, noha abban az univerzumban játszódik – azaz egyfajta nem hivatalos mellékágként tekinthetünk rá. 1989-ben jelent meg az első kiadása (abban az évben Origins díjat is nyert), 2009-ben pedig az aktuális harmadik, amelyre jelen írás alanya is alapul.
A játék lényege, hogy egy űrhajóroncs mélyén különféle feladatokat hajtsunk végre gárdistáinkkal, amit a roncson tanyázó génorzók nem néznek jó szemmel. A klasszikus Aliens-féle hangulat tehát bőven adott: klausztrofóbiát okozó szűk folyosókon haladva nem tudni, melyik sarkon botlunk a dögökbe. A filmekben látott képlet itt is érvényes: amíg nem érnek a közelünkbe a dögök, lehet aprítani, utána viszont erősen kétesélyes a dolog. Közben azért nem árt figyelni a lőszerre sem, és hát a stukkerek is hajlamosak beragadni. Embereinkre nem érdemes különösebben vigyáznunk, a játékban található 12+3 küldetés (utóbbi az opcionális oktatópályák száma) mindig adott emberanyaggal kezdődik – persze ez nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lenne meghatározva, kinek muszáj túlélnie az adott csatát.
Úgy tűnik, a Unity motor egyre népszerűbb az indie fejlesztők körében, ugyanis a Space Hulkot is ez hajtja. A látvány első blikkre nem is rossz, sőt (az űrgárdisták szerintem egész jól néznek ki) – de aztán feltűnik, hogy a génorzók olyanok, mintha baltával faragták volna őket, küzdelmeink színtere pedig nem éppen változatos. Tiszta sor, a társasjáték játéktere is tulajdonképpen „variációk egy témára” alapon működik, de szerintem itt egy kicsit el lehetett volna rugaszkodni az alapoktól. Ott van például az Alien Breed trilógia: végig egy űrhajóroncsban mászkálunk, mégsem néz ki ugyanúgy minden folyosó. A hangzásvilágról igazából nem sokat tudok mondani – nekem úgy tűnt, minden a helyén van, de maradandót nem alkottak a dánok.
A tartalmat illetően, ahogy már említettem, összesen 15 küldetést kapunk, amelyből az első három a meglepően jó oktatómód: érthetően, de nem szájbarágósan magyarázza el az alapszabályokat. A maradék 12 küldetés ugyan változatos célokat tűz ki elénk, de valójában a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki: a túlélésért kell küzdjünk. Ez a remekbeszabott MI érdeme elsősorban, mert közepes szinten (ami egyébként a társasjátékkal teljesen megegyező élményt nyújtja) is meg kell gondoljuk, hogyan tudjuk a kitűzött feladatainkat teljesíteni. Persze könnyen rá lehet fogni, hogy a génorzók létszámfölényben vannak, de pont ez a pláne benne. Meg a mázlifaktor, hiszen társasjáték révén a dobókockán is nagyon sok múlik. Természetesen adott a többjátékos mód is: az interneten keresztül aszinkron is játszható PC-Mac-iOS crossplatform (utóbbi még nem jelent meg), de egy gépen is lehet egymást felváltva játszani. Ami panaszom itt lehet, az a játék rövidsége: egy küldetést maximum fél óra alatt le lehet nyomni – már ha sikerül. De még újrapróbálkozásokkal együtt sem hiszem, hogy 8-9 óránál több játékidő lenne az egyjátékos módban, bár ha úgy vesszük, hogy van egy digitális társasjátékunk, a multi képes lehet ezt kinyújtani – pláne, ha jönnek a beígért új küldetéseket tartalmazó DLC-k.
Engem nagyon megfogott a Space Hulk, pedig nem mondanám magam olyan nagy TBS taktikai játékosnak – de a Warhammer 40,000 univerzumot szeretem. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy eléggé szűk piaci rést célzott meg alapvetően a Full Control, de én drukkolok, hogy kellően nagy sikere legyen. A 30 eurós árat picit soknak érzem a relatíve rövid egyjátékos mód miatt, viszont egy gépen is lehet ketten „társasozni” (a netes lehetőségről nem is beszélve), szóval annyira azért nem olyan rossz az az ár/érték mutató sem.
