"Egy példa arra, hogy milyenné válhat az ember ettől a játéktól"
Ugyan már, kreténnek születni kell:)
Hosszas várakozás után, 2008. november 13-án végre kézbe vehettük a World of Warcraft újabb kiegészítőjét. A játék, mint tudjuk, nemcsak az MMORPG műfaj legjobbja, de úgy egyáltalán a számítógépre készült játékok legsikeresebbje. A véleményeket kissé megosztó Burning Crusade után tehát nem kis elvárásoknak kellett a Blizzardnak megfelelnie. Számos – igen jól hangzó – újításról hallhattunk a kiadás előtt, lássuk ezeket szép sorjában!
Talán a legfontosabb újdonság az első hős kaszt, a halállovag (Death Knight) bevezetése. (Megjegyezném: az, hogy ez az első ilyen kaszt, nem csak az én személyes feltételezésem, ugyanis a hivatalos Blizzard oldalon is így fogalmaznak, ami legalábbis azt kell jelentse, hogy lesz még ilyen.) Ahhoz, hogy a halállovag kaszt elérhetővé váljék számunkra, mindössze egy legalább 55-ös szintű karakterrel kell rendelkeznünk az adott szerveren. Így tehát nagyjából megakadályozták, hogy az újdonság érdekessége miatt elárasszák a friss, ropogós halállovagok a szervereket. Persze csak nagyjából, mert egy 55-ös karaktert ennyi idő alatt bármely hétvégi harcos könnyedén összehozhatott... A hős kaszt karakterei is rögtön 55-ös szinttel indulnak, nem nulláról kell elérniük az új kiegészítő maximális 80-as szintjét, és a bevezető küldetéssorozatban mindjárt kapnak lovat, és egy egész készlet kék „minőségi besorolású” páncélt, na meg hozzá való fegyvert. Szerepük szerint – ha nagyon röviden akarnék fogalmazni – a „DPS Tank” kategóriába lehetne őket besorolni, ráadásul van egy-két „kellemetlen” varázslatuk is, mindemellett különféle élőhalott szerzeményeket tud megidézni, így tehát elsőre kicsit túl szépnek hangzik a dolog, ahhoz, hogy igaz legyen, de nincs mitől tartanunk. A Blizzard nem követ el ilyesféle hibákat, hogy egy teljesen überalles – WoW-os berkekben divatos kifejezéssel: imba – kasztot tegyen a játékba. Mindenből van benne egy kicsi, eléggé tudni kell vele bánni, és persze az sem mindegy, hogy mire specializáljuk, mire talentezzük. Halállovag kategóriában bármely faj indulhat, igaz, némelyik elég vicces eredményhez vezet. Gondoljunk csak bele, milyen paradox módon hangzik például az, hogy „gnóm halállovag”, és akkor a tehene... akarom mondani a taurenekről még nem is beszéltünk...
A kezdőhelyük és Ebon Hold lebegő városa mesterien van kitalálva. A rendkívül szórakoztató kezdő küldetéssorozat bevezet minket egyrészt a kaszt kezelésének fortélyaiba, és még egy másik fontos új dologba is, a „járművek” kezelésébe, amit egy kicsivel lentebb részletesen szándékozom kitárgyalni. Ha ezzel végeztünk, átléphetünk a már régről ismert világba, valahol Eastern Plaguelands jobb alsó sarkánál, csak hogy ne legyen túl éles a hangulatváltás...
Az új kaszt mellé kaptunk egy új szakmát is a játékban, az inscriptiont. Az inscriberek glypheket készítenek, amelyek a talentekhez hasonlóan bizonyos képességeinket erősítik. Ezekből egyszerre három nagyobb és három kisebb lehet aktív. A nagyobbak jelentősebb harci- vagy védőértékkel bíró képességeket tuningolnak, míg a kisebbek például egyes skillekhez való reagenseket helyettesítik, vagy teljesen jelentéktelen változást okoznak, például a mágus nem birkára, hanem pingvinre változtatja ellenfeleit. Az inscriberek tudnak még fegyverhez és páncélhoz való úgynevezett vellumokat – pergameneket – készíteni, amelynek szerepe, hogy ezekre lehet enchantolni, aztán továbbadni másoknak, esetleg kereskedni vele, aukciós házon keresztül értékesíteni. A lényege, hogy nem kell hozzá enchanternek lenni, hogy ezeket aztán használhassa az ember. Az inscribert én személy szerint kicsit félresikerült szakmának látom, egyrészt, mert a glyphek sem különböznek annyiban a már jól megszokott talentektől, hogy külön szakmát kelljen rá alapozni, másrészt ezeket a vellumokat is elég irreális árakon próbálják eladni, amire az enchanterek nemigen lesznek vevők, lévén, hogy ráadásul a szakma igen érdekes fordulatot vett, a kétségbeesett fejlődni akarásban ugyanis már az enchanterek fizetnek, hogy enchantolhassanak.
Érdekes újítást jelentenek még az úgynevezett „járművek”. Az idézőjel oka, hogy nem feltétlenül a szó klasszikus értelmében vett járműről van szó. Van olyan is persze, az egyik küldetésnél például gőztankokkal kell megtámadnunk egy zombiktól hemzsegő területet, aztán annak megfelelő pontjain gnóm mérnököket kidobni, vagy éppen katonákat. De van, hogy különféle állatok hátára kell felpattannunk, és annak segítségével harcolni. Ez lenne tehát a lényeg, ami ezeket az eddig megszokott hátasoktól megkülönbözteti. Ez lehet éppenséggel egy harci mamut, de lehet akár sárkány is. Az egyik területen például egy templomot kell védenünk, fel kell pattanjunk egy sárkány hátára, és már indulhatunk is. Ilyenkor a saját skilljeink helyére egy sor új ikon kerül, ezekkel érdemes gyorsan megismerkednünk, hogy melyik mire jó, mert általában mind nélkülözhetetlen. A sárkányt aztán ugyanúgy irányíthatjuk, mint egy hagyományos repülő mountot, kijelölhetjük az ellenséget, és különféle módon támadhatjuk őket, önmagunkat gyógyíthatjuk, és felgyorsíthatjuk a mozgásunkat egy rövid időre.
Ha már a járműveknél tartunk: egyes szakmák képviselői most már el is készíthetik maguknak saját mountjaikat. A szabók repülőszőnyeget varrhatnak maguknak, míg a mérnökök egy choppert tudnak összerakni... A repülő mountokat egyébként csak a 77-es szint elérése után használhatjuk az új kontinensen, persze le is gombolnak ezért rólunk újabb 1000 aranyat. A dolog magyarázata: a cudar időjárásban való repülés újabb kiképzést kíván. :-)
A gyönyörű új helyszíneket megint csak dicsérni lehet. Az új kontinens tíz részre tagolódik, és ismét mindegyik annyira jellegzetesre sikerült, hogy egy pillantás alatt bármelyik felismerhető. A kalandjainkat ezúttal nem az egyetlen meghatározott indulóterületen kezdhetjük, ehelyett a kontinens két vége közül szabadon választhatunk. A szövetséges oldalt tekintve: ha a Stormwindből induló hajóval megyünk, akkor Howling Fjordra jutunk, ha viszont Menethil Harborból indultunk, akkor az Borean Tundrára visz minket. A hatalmas sziget két vége között ingyenes hajójárat is közlekedik. A hajó ezen esetben csak funkcióját tekintve hajó, tudniillik egy hatalmas teknőcről van szó, amit az elé lógatott sárgarépával bírnak mozgásra... Ha az egyik kezdőterület küldetéseivel megvagyunk, meg még egy-két szomszédos – kisebb szintű – területtel, akkor nagyjából már leszünk olyan szinten, hogy bármelyik nagyobb területre bemerészkedjünk, de persze nem árt betartani a fokozatosságot a saját jól megfontolt érdekünkben.
Sokáig kellett várnunk, hogy megtudjuk, mi rejtőzik Alterac Mountains hatalmas lila kupolája alatt, milyen állapotban fogjuk viszontlátni a WarCraft III-ból ismert gyönyörű várost, Dalarant, amelyet az egyik átvezető animációban Archimonde nagyúr éppen elkezd porrá zúzni. Hát most megtudhattuk: a kupola alatt már nincs semmi, csak egy nagyobbacska kráter. Dalaran köszöni szépen, jól van, most éppen Crystalsong Forest felett lebeg, a varázstudók ide menekítették a várost Archimonde haragja elől. Ez tehát az új, közös főváros, amely minden eddiginél jobbra, szebbre sikeredett. Elég nagy, hogy minden legyen benne, amire szükségünk lehet, de elég kicsi ahhoz, hogy ne túl sok időt emésszen fel a városon belüli ügyes-bajos dolgaink intézése. Rendkívül impozáns látványt nyújt a lebegő város a karcsú tornyaival.
Igaz, nem új az ötlet, de a WoW-ban csak most került bevezetésre az achievement rendszer. Itt nyomon követhetjük, hogy mennyi mindent teljesítettünk, és mennyi mindent láttunk már a játékban. Legtöbbjük ugyan csak formaság, csak egy szám, de némelyikért igazi státuszszimbólumnak számító jutalmakat kapunk.
A küldetések között ugyan még szép számmal akadnak a régi darabra gyilkolászós meg gyűjtögetős fajtából, de rengeteg újítással is találkozhatunk. Gondolok itt a már említett járműves questekre, vagy az álruhás-kémkedős fajtákra, ahol néha – csak hogy izgalmasabb legyen – magától leesik rólunk az álca. Sok olyan van, ahol egy „beidomított”, nálunk jóval erősebb jószágot irányítva kell harcolnunk, miközben a saját testi épségünkre is vigyáznunk kell, van néhány olyan is, ahol egy NPC mögé ülünk fel valami jószágra, és amíg ő irányít, addig mi harcolunk, de van olyan is, ahol egy kisebb sárkányt kell befognunk egy kötéllel. Ez utóbbit megcsinálhatjuk önerőből is, kitapasztalva, hogy milyen pályán mozognak a dögök, megpróbálunk minél közelebb jutni hozzájuk, de lehet úgy is, hogy a társunk a repülő mountjával odacsalogat egyet hozzánk.
A questeket végigcsinálni nem kevés időt vesz igénybe, de mindenképpen érdemes. Először is, mert rendkívül szórakoztatóak, másodszor is, mert ha a legfelső szintet elértük, tapasztalati pont helyett kicsit több pénz a jutalmunk. De ami a legfontosabb: némelyik küldetés révén a történeti szál legfontosabb állomásait nézhetjük meg, úgy, hogy mi magunk ott vagyunk a történések kellős közepén. Aki Arthas sorsát nem követte eddig, az sem marad le tehát semmiről, de aki már ismeri a sztorit, annak is mindenképpen érdekes új szemszögből belelátni a dolgokba. Néha látomás formájában teszünk időutazást, néha a jelenben történnek a dolgok. Ez utóbbit igen érdekesen oldották meg: a helyszínek megváltoznak a küldetések teljesítésével. Így aki az adott questet már megcsinálta, ugyanazon a helyszínen más környezetet lát – például a sárkányok által felperzselt harcmezőt –. mint az, aki még nincs túl rajta.
Az új instance-ek ugyanúgy gyönyörűek és egyediek, mint a külső területek, és nem is kevés van belőlük. Változatosságuk a végigjátszásukhoz szükséges időtartamban és a nehézségi szintjükben is megmutatkozik. Van olyan, ami fél óra alatt, kényelmesen hátradőlve teljesíthető, és van, ahol újabbnál újabb taktikákat kell kieszelni a sokadik vértizzadós, mégis wipe-pal végződős bossfight után. És ha valamelyik instát alapból már túl könnyűnek találjuk, nekimehetünk Heroic módban is, ami ugyebár nagyságrendekkel nehezebb, ám a jutalom is bőségesebb a végén... ha sikerül.
A játék hanghatásaira és zenéire ezúttal sem lehet panasz, a Blizzard ilyesmiben nem ismer kompromisszumot. A grafika terén viszont eléggé megoszlanak a vélemények. Először is vegyük figyelembe, hogy az alapjáték több mint 4 éves. A grafikai megjelenítés jelentős részben ugyanazt a színvonalat tükrözi. Van azonban jó pár szemlátomást részletesebben kidolgozott textúra, de ez még csak a jéghegy csúcsa. Meg kell említsem az új tűzeffekteket, és ködöket amelyek erőforrás-igényüket tekintve elég „olcsók”, mégis gyönyörűek, de az igazi finomságok az új fény-árnyék hatásokban rejlenek. Mindennek van már vetett árnyéka, és ez rendkívül sokat dob az összképen. Egyrészt. Másrészt viszont ez már egy erősebb gépet is megizzaszthat a dalarani forgatagban. Szóval lehet becsmérelni a WoW „idejétmúlt” grafikáját, de szerintem – és ha minden igaz, további 11 millió játékostársam nagy része szerint – gyönyörű, változatos, hangulatos és minden részletében nagyon eredeti. A kissé szűkre szabott poligonszámot az egyedi stílus és a csodálatos animációk bőségesen kárpótolják.
Összességében azt mondhatom, hogy a Lich King maximálisan jól sikerült, és sokkal többet nyújt, mint amit egy klasszikus értelemben vett kiegészítő lemeztől elvárhatunk. Történetben, grafikai újításokban és tartalomban is. Abban biztos vagyok, hogy akik eddig kitartottak a WoW mellett, azok nem a Lich King hatására fogják abbahagyni, de gyanítom, hogy az eddig is igen tekintélyes méretű WoW-os társadalom tovább is fog még gyarapodni.
