Az illegális autóversenyek nagy része ugyan téli álmot alszik, az autók viszont már készülnek, és a megszállott tulajdonosok képesek a szerelőaknában tölteni szinte az egész telet csak azért, hogy nekünk igazán élvezetes – ám veszélyes – szórakozásunk legyen tavasztól őszig a sötét és elhagyatott útszakaszokon, ahol csak benzinszag és gumifüst kábítja az embert.
Micsoda szerencse, hogy a Need for Speed sorozat már a múlt évben is megoldotta ezt a problémát az Underground első kiadásával, amellyel mi magunk száguldozhatunk a városokban, ahogy azt a Halálos iramban című filmekben láthattuk. Az NFS Underground meglehetősen jól sikerült. Nem is volt véletlen a relatíve nagy siker. Aki nem szeretett bele, az talán csak azért nem, mert nem is hallott a játékról. Bár az átlagosnál is gyorsabb reakcióidőt és igen nagy százalékban szerencsét igénylő játék a biztos kezű szimulátor-kedvelőknek nem jelentett felhőtlen szórakozást, de mindenképp egy alapműé avanzsálódott a játék az autóverseny témájú programokat kedvelők körében. Szép grafika, nagyszerű hanghatások és az arcade-jelleghez képest valósnak tűnő fizikai modellezés. Nem beszélve a tuning-lehetőségekről.
A második rész játékmenete merőben eltér az elsőben megszokottétól. A sztori a következőképpen alakul: egy általunk ismeretlen város ismeretlen helyén vagyunk. Kis műholdas navigáció persze segít, hogy tudunk kezdeni magunkkal valamit. Térképecskénk nagyítható, megjelennek rajta a különböző színű szimbólumok, amelyek közül a teli karikák a fellelhető tuning- és autóboltokat mutatják, az „üres” körök és X-ek pedig a versenyhelyszíneket tüntetik fel. Ha az adott célállomásra érkezünk, a szimbólum színének megfelelő ködben megállva és Entert nyomva beszállhatunk a versenybe, vagy beléphetünk az üzletbe. Gyakorta előfordul, hogy találunk ilyen színes ködfoltokat úgy is, hogy a térképen arra semmi nem utal. Ezek kérem rejtett versenyek, üzletek, amelyekbe szintén beléphetünk, sőt, belépésünk után a GPS is tudni fog róla.
Zsebpénz gyanánt lehetőségünk van soron kívüli, megrendezetlen versenyekre is, amelyet az általában feltűnően közlekedő és a GPS-en is megjelölt többi tuning-autóssal vívhatunk. Ezek igazi kerge-futamok. A cél az, hogy megelőzzük és egy bizonyos távolságra elhúzzunk üldözőnktől. Kezdetben könnyű, de amikor már brutális sebességekkel repesztünk a tuning kütyüjeink segítségével – ahogy azt ellenfelünk is teszi –, akkor bizony már közel sem egyszerű a játék. Persze ez a megrendezett versenyekre is igaz, akár az új, akár a régi versenytípusokról beszélünk is. Az eddigi jól ismert Sprint, Circuit (zártpályás), Drift (csúszkálás) és Drag Race (gyorsulás) mellett megjelenik a StreetX és a Downhill Drift.
A StreetX a zárt Drift-pályákon zajló autóverseny, ahol jellemzően kicsit durvább és belemenősebb versenyzők érvényesülnek Amolyan roncs-derbi, leszámítva persze az autók törését. A Downhill Drift pedig egy átlagos Drift verseny, azzal a különbséggel, hogy a nyílt utcán, forgalomban zajlik, meredek lejtőn. Új versenytípusok közé sorolandó a már említett ámokfutó verseny (Outrun), amely csak két autó között zajlik. A megrendezett versenyek pedig megszámlálhatatlanul sok helyszínen játszódnak (a város útjain változatos módon kijelölt útvonalakon), aminek az a furcsasága, hogy már-már meg sem tanulhatjuk a pályákat, amely képességünk viszont az első részben győzelemre segített minket.
Rengeteg versenylehetőség, rengeteg autóval, egy hatalmas városban. Sajnos mindezekben valósághű a program. Autót vásárolhatunk, vagy kapunk a szponzorainktól. Az összes autónkat külön-külön szükséges tuningolni, majd ezekkel járhatunk versenyről versenyre, ami egyáltalán nem időkímélő program. Különösen, hogy bizonyos helyzetekben elfogynak a térképünkön feltüntetett versenyek, és akkor bizony nekünk kell találnunk valahol egy továbblépési lehetőséget. Ehhez némi idegennyelv-tudás is szükségeltetik, ugyanis SMS-ben és telefonon gyakran informálnak bennünket „barátaink” az új tuning-üzletekről, az azokban kapható dolgokról, és az eldugott versenyekről.
Karrierünk felfelé ívelésével egyenes arányban növekszik az általunk bejárható terület. A játék legelején még igazából csak egy kis városrészben furikázhatunk alap autónkkal, de ezen gyorsan túlesünk. A városban nagyon könnyű eltévedni, ahogy az ismeretlen városokban általában, így nem árt, ha mindenki gyakorolja játék közben a GPS-mód bekapcsolását, amely a célpont megadása után sarokról sarokra elnavigál bennünket célunkhoz. Tisztára mint egy jó navigátor, azzal a különbséggel, hogy nem beszél, csak egy hatalmas kék nyíl izeg-mozog a szemünk előtt. Ez főként akkor hasznos, amikor egy kis csillag jelenik meg a térképen, és miután elértük, közlik velünk, hogy el kellene jutni X helyre Y időn belül. Ha megoldjuk, mi leszünk a Z újság címlapján. Ilyenkor mindenképp érdemes a GPS-t használni. Odaérünk, lefotózzák a gyönyörű tuningolt autónkat, amelyen már hidraulikus rendszer van, karbon-géptető, Xenon lámpa, függetlenül forgó „diszkófelni” vagy épp neoncső az autó alatt. Sőt, sokszor akár mi is beállíthatjuk, milyen beállításban készüljön el az adott címlapfotó.
Az optikai tuningra vonatkozó lehetőségek szinte minden képzeletet felülmúlnak: a karosszéria szinte minden elemét cserélhetjük, matricázhatjuk, stb., sőt, még autónk hifi berendezését is mi építhetjük be. A teljesítménytuning nem sokat változott az első részhez képest. A lényege ugyanaz, hogy fokozatosan haladunk előre. Talán a gyártók sora bővült, de kétlem, hogy bármi jelentősége lenne, hogy épp Brembo, vagy más gyár fékeit tesszük a gépünkre. Annál fontosabb viszont a pályára hangolás, melyre az egyik műhelyben nyílik lehetőségünk.
Az előző kiadás ismeretében talán meg sem kell említeni a már jól megszokott hálózati opciókat és a témához illő zenét (főleg rock és hip-hop stílusú számok), amely nekem ugyan tetszik, de biztosan lesznek, akik azonnal elnémítják. Különben is, milyen autóverseny az, ahol szól a zene? A hangok egyébként nagyon jók. Kellemes turbósziszegéssel és nitrórobbanással zavarhatjuk meg szomszédjainkat a napi kötelezettségek elvégzése után.
Van pár apróság, melyek egy picit zavartak a játékban. Először is, annyiban lehetnének reálisabbak a körülmények, hogy mondjuk hébe-hóba találkoznánk rendőrautóval, amely megfog, ha szabálytalanul közlekedünk a városban. Bár ez a megoldás a Midtown Maddness elnevezésű „őskori” Microsoft-játékban már egyszer hitelét vesztette. A másik dolog, amelyet nehezményezek, hogy akár teljes napokig játszhatjuk a játékot, és állandóan sötét van. Persze, nem gondolhatom komolyan, hogy a témához sem illő és koncepcióba sem passzoló nappali száguldozást is építsenek egy ilyen játékba, de én élveztem volna egy kis ilyen irányú változatosságot. A harmadik kavics a cipőmben az állandóan visszatérő eső, ami nem lenne baj, ha vizessé/csúszóssá válnának az utak, romlanának a látási viszonyok, és nem csak annyiból állna, hogy pár idétlen vízcsík elhúz a fényszórónk előtt. Ez kérem számomra az egyetlen igazán kiábrándító motívum a játékban.
Sajnos a nagyszerű játékot valóban csak időmilliomosoknak és nagyon türelmes játékosoknak tudom nyugodt lelkiismerettel ajánlani, hiszen a városban való kóricálás kimerítő, időigényes és igazából felesleges is. Ettől függetlenül a játék hangulata fantasztikus. Tessék beszerezni egy jó minőségű kormánykereket (akinek még nem lenne), és vessük bele magunkat az éjszakai autóversenyzésbe!
