Call of Duty: Black Ops III

Emlékszem még, amikor ifjonti fejjel, 2002-ben először találkoztam az első Medal of Honor Allied Assault nyújtotta moziszerű FPS-élménnyel. Na persze nem a látványvilág volt moziszerű, hanem a tálalás, ami akkor még igazi kuriózumnak számított. Aztán nem sokkal később, 2003-ban jött az akkoriban alapított Infinity Ward (amely nem mellesleg a MoHAA-t fejlesztő 2015 Inc. csapat kilépett tagjaiból verbuválódott) konkurens játéka, a Call of Duty. Ezek még azok az idők voltak, amikor egy FPS-nek szinte kötelező volt a második világháború idején játszódnia, ahogyan ma szinte eretnekségnek tűnik ugyanez a témaválasztás...
A Call of Duty a következő bő évtizedben nem egyszerűen sorozattá, hanem márkanévvé nőtte ki magát, amit elsősorban annak is köszönhetett, hogy a fejlesztők jól időzítették a negyedik rész radikális témaváltását. A korábbi világháborús epizódok után hirtelen napjainkban találtuk magunkat, és a modern hadviselésbe kóstolhattunk bele, a már megszokott moziszerű megvalósítás kíséretében.
Mára ez a téma is bőven befér a lerágott (és már alaposan meg is emésztett) csontok közé, ezért a sorozat utóbbi részeiben igyekeztek újra meglépni azt, ami egyszer már megmentette a szériát: megpróbáltak idősíkot és témát váltani. Jöttek a közeli és távolabbi jövőben játszódó részek, de volt olyan is, amely egyenesen ugrált két időszak között. Ez volt a Treyarch stúdiójában készült Black Ops, valamint folytatása, a Black Ops II. Néhány nappal ezelőtt ez a sorozaton belüli minisorozat trilógiává bővült, a fejlesztők pedig az elmúlt hónapokban nem győzték belénk sulykolni, hogy ez bizony egy teljesen újszerű, rengeteg innovációt tartalmazó epizód lesz, igazi reformer.

A Call of Duty: Black Ops III története a nem annyira távoli jövőben, 2065-ben veszi kezdetét, amikor az általunk irányított katona egy túszmentő akcióban vesz részt valahol Etiópiában. Bár maga a küldetés végül sikerrel jár, minket egy könyörtelen harci robot leterít a lábunkról, és úgy tépkedi le végtagjainkat, mintha csirkét kopasztana (itt érdemes megjegyezni, hogy a Black Ops III a sorozatra nem jellemző módon elég véres, szakadnak a végtagok rendesen). A helyzet nem túl biztató, de végül egy kibernetikusan feljavított katonákból álló csapat siet segítségünkre, akik – más megoldás nem lévén – minket is alaposan átszabnak. A felvezető küldetés után jön a tulajdonképpeni oktatórész, amit ügyesen beépítettek a történetbe is: míg minket az orvosok és mérnökök robotzsarut megszégyenítő módon helyrepofoznak, addig az agyunkba ültetett chip révén leendő katonatársaink egy virtuális közegben tanítanak meg új képességeink használatára. Ez volt az a pont, amikor több film és könyv is eszembe jutott a játékról. Az álmunkban teljesített, többször újrakezdődő vonatos küldetés egyértelműen a 2011-es Forráskódra hajaz. A fejünkbe ültetett különleges chip és az így létrejött összeköttetés csapattársainkkal (közös és privát kommunikációs csatornák, látjuk az egységeket, akiket elvileg csak ők láthatnak stb.) pedig azonnal John Scalzi Szellemhadtest című regényét elevenítette fel. Később csak tovább fokozódik a helyzet az egyértelmű Eredet koppintásokkal. Sebaj, jótól lopni nem bűn. Végül elkészülnek különleges kiegészítéseink, robotkezeket és lábakat kapunk, valamint a chip is üzemkész a fejünkben, jöhetnek hát a valódi küldetések.
A történet tehát nagyjából a szokásos menetet követi: utazgatunk fel-alá a világban, mindenfelé komoly ellenállásba ütközünk, miközben a nagy, globális összeesküvés darabkáit kutatjuk és pakolásszuk szépen a helyükre. Persze idővel kiderül, hogy nem minden úgy van, ahogy azt elsőre gondolnánk, és nem mindenki olyan jó arc, amilyennek elsőre tűnik, hogy a végére jusson egy-két csattanó. Röviden összegezve: a játék sztorija pontosan olyan, amilyet a sorozattól már megszokhattunk. Se több, se kevesebb.

Ami viszont mindenképpen kiemeli a szériából, az az, hogy a teljes egyszemélyes kampányt, vagyis mind a tizenegy küldetést teljesíthetjük legfeljebb négyfős kooperatív módban is. Ez máris sokat dob az egyébként közepes hangulatú lövöldözésen, hiszen barátainkkal összedolgozva mindig nagyobb élmény irtani az MI mit sem sejtő gyalogjait. Hogy a sztori ne essen szét, az átvezető videókat minden játékos úgy látja, mintha ő lenne a főszereplő, a többiek ilyenkor nem szerepelnek. Játék közben az MI vezérelte társunk (többnyire Hendricks) is mindig hozzánk beszél, függetlenül attól, hány játékos van éppen az adott játékban, valamint a kulcsjeleneteket is mindenki a saját szemén át éli meg.
A küldetések között bázisunkon ténykedhetünk, ami csupán két helyiségből áll. Saját kis leválasztott hálókörletünkben statisztikáinkat követhetjük nyomon, megnézhetjük a küldetések során begyűjtött ereklyéinket és kitüntetéseinket. Emellett itt tudjuk karakterünk kinézetét is megváltoztatni (persze senki ne gondoljon Fallout 4 szintű karakterszerkesztőre). A közös részek ennél sokkal érdekesebbek. Itt tudjuk összeállítani felszerelésünket, javítani fegyvereinket különböző kiegészítőkkel, valamint itt tudjuk a fejünkbe ültetett chip képességeit is bővíteni. Ezt három kategóriára osztották: kontroll, káosz és harcászat – mindegyik kategória további két alkategóriára van bontva, ezekben három-három felvehető képesség rejlik. Minden küldetés előtt el kell döntenünk, hogy milyen harci felfogásban, kvázi melyik főkategóriát választva indulunk csatába.
Szintén a közös térben találunk egy fegyverkészítő részt is, ahol az alapfegyvereket szerkeszthetjük át saját szánk íze szerint, ezzel maximalizálva erejüket, valamint egyedi festésmintát téve rájuk. Végül az egyik sarokban találunk egy harci kiképző konzolt, amely virtuális játszótereket rejt. Itt különféle képességeinket csiszolhatjuk, ráadásul ezt is megtehetjük kooperatív módban.

A Call of Duty: Black Ops III természetesen követi a széria hagyományait, vagyis az egyszemélyes kampány mellett további két játékmódot találunk. Ezeket aligha kell bemutatni bárkinek is: a zombis játékrész, valamint a kompetitív multiplayer mód.
A Zombies, mint mindig, most is egy arénajáték, amely saját történettel és egyedi játékmenettel rendelkezik. Ezúttal az élőholtak a ’40-es években törnek ránk, mi pedig Jeff Goldblum, Heather Graham, Neil McDonough, Ron Perlman és Robert Picardo – pontosabban az általuk megformált karakterek – bőrébe bújva vehetjük fel velük a harcot. A játékmenet alapjai változatlanok, vagyis egy viszonylag szűk terepet kell minél tovább megvédenünk az egyre keményebb hullámokban érkező zombiktól. Barikádokat kell emelnünk, és folyamatosan figyelnünk a lőszerkészletünkre, mert nincs annál idegesítőbb, mint amikor egy hullám kellős közepén, zombiktól körülvéve fogy ki a muníció. Ilyenkor egy ideig még püfölhetjük a holtakat, de senki ne számítson túl sok sanszra... A cél természetesen most is a minél több kör túlélése. Idővel persze fejlődik karakterünk, így újabb és erősebb fegyvereket és képességeket vásárolhatunk neki. Utóbbiak rágógumiként szerepelnek, és csomagokban juthatunk hozzájuk. A pályákon vannak felvehető varázstárgyak is, amik egy időre könyörtelen szörnyekké változtatnak minket.
Érdekesség egyébként, hogy a játék akkor is lenyomja a torkunkon a zombis játékmódot, ha mi történetesen nem akarunk azzal játszani. Az egyszemélyes kampányban ugyanis van egy pályaszakasz, amit erről mintáztak, és értelemszerűen kikerülhetetlen, ha végig szeretnénk játszani a történetet. Szerencsére nem túl hosszú, nem is nehéz, de egy picit frusztráló volt, mert egyáltalán nem illett a történetbe, vagyis érezhető volt, hogy bele kellett erőszakolniuk valahogy a fejlesztőknek.

És akkor térjünk rá a Call of Duty játékok legnépszerűbb részére, a kompetitív többjátékos módra. Az alapok itt sem sokat változtak, de azért akad néhány újítás, hogy felfrissítse a játékélményt. Az első ilyen az előre definiált karakterek, vagyis a specialisták megjelenése. Belőlük kilenc van (kezdetben csak pár érhető el, a többit szintlépésekkel oldhatjuk fel), és mindegyik rendelkezik egy extra fegyverrel és egy különleges képességgel. Ezek közül az egyiket választhatjuk ki a játékhoz, aztán egy idő után – amit jó szereplésünk rövidít – megkapjuk ezt az extrát. Ezek valójában a szokásos perk-rendszer mellett további képességeket jelentenek, például a gravitációs tüske egyfajta lokális földrengéssel öli meg a környezetünkben lévőket, az íjpuska robbanó lövedéket lő ki, de kaphatunk extra páncélzatot (rövid ideig elhárítja a testünket érő találatokat, csak a fejlövés és a robbanások sebeznek) vagy a közelben lévő ellenfeleket láthatóvá tevő szemet. A karaktereket egyébként szerkeszthetjük is (és fegyvereinket is átdesignolhatjuk), így szerencsére nem mindig ugyanaz a néhány katona lövöldözik egymásra.
A többjátékos mód gerincét most is a karakterfejlődés adja, vagyis minél többet és minél hatékonyabban játszunk, annál magasabb rangot érhetünk el, ezzel további fegyvereket, perköket és tulajdonságkártyákat oldhatunk fel. A fegyverek is fejleszthetőek: minél többet és hatékonyabban használjuk őket, annál jobb kiegészítőket oldhatunk fel hozzájuk. Készletünk összeállításában pedig a jól bevált Pick 10 rendszert kapjuk most is. Összességében tehát ez a rész cseppet sem változott, de ez valahol érthető is, hiszen a rendszer évek óta megállja a helyét. Más kérdés, hogy sokadjára már kezd kicsit unalmassá válni...

A multiplayer pályák tervezésénél igyekeztek minél inkább figyelembe venni az új epizódban lévő mozgáslehetőségeket, azaz például a szintkülönbségeket vagy egy-egy nagyobb terepakadályt a magasra ugrással hidalhatjuk át, a pályákon pedig sok helyen alkalmazhatjuk a falakon futást is, ezek által akár váratlan helyekről törve ellenfeleinkre. Emellett úszni is tudunk, amit néhány pályán ki is használhatunk. Ahogy azt már megszoktuk, vegyesen találkozunk belső terekkel és nagy külső helyszínekkel, a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz a multi pályákon, ahogy például a havas terepekkel kontrasztban igencsak színes is egyik-másik (például az előrendelői bónuszként járó Nuk3town is elég jól néz ki).

A kompetitív játékmódokat alap, hardcore és bónusz kategóriákba sorolták, de túl sok újdonságra itt se számítson senki. Az alap játékmódok tényleg a legalapvetőbbek: team deathmatch, free for all, domination, capture the flag, search & destroy és társaik. A hardcore csoportban is ezek közül találunk néhányat, csak épp a játékszabályok sokkal szigorúbbak. Alacsonyabb élet, szegényebb kezelőfelület, barátságos tűz és hasonlók teszik összemérhetetlenül nehezebbé (és ezáltal – szerintem – sokkal szórakoztatóbbá) a partykat. Végül a bónusz kategóriában találjuk a nagyobb létszámú death match, domination és safeguard módokat, a szokásos játékmódgyűjteményeket, valamint a legérdekesebbet, a Gun Game-et. Ebben ugyanis az a cél, hogy minden fegyverrel öljünk. Kezdünk eggyel, és csak akkor kapjuk meg a következőt, ha megöltünk vele valakit. Az nyer, aki először a lista végére ér.

A hagyományos kompetitív multiplayer mód mellett még további négy lehetőség vár ránk. Az első az Arena mód, amelyben a játék a mi képességeinkhez közeli játékosokat válogat össze. Az összecsapások eredménye felkerül a ranglistára is. A másik érdekesség, hogy itt minden tartalom kezdettől fogva elérhető, vagyis tényleg csak a játékosok tudásán múlik a siker. Az Arena mód egyelőre csak béta állapotban érhető el, az első szezon december 1-jén indul majd.
A másik érdekes mód a Free Run, amely egyre nehezedő ügyességi pályákat rejt. Ezek az egyszemélyes kampány harci kiképzéséhez hasonlítanak, vagyis egy virtuális térben kell minél rövidebb idő alatt az adott pálya végére érnünk. Négy nehézségi szintet teljesíthetünk, az eredményeink (idő, bukások és újrapróbálkozások) pedig felkerülnek a ranglistára a többi játékosé mellé. Bár hosszú távon nem biztos, hogy leköti majd a játékosokat, mindenképpen érdekes újítás, próbálkozás, ami dicséretet érdemel.
Végül egy gondolat erejéig érdemes megállni a Theater menüpont mellett is, amelyben a korábbi játékainkat nézhetjük vissza. A szabad játékmódszerkesztő nem szorul különösebb magyarázatra: egyedi szabályokkal hívhatjuk ki barátainkat egy-egy partyra.

A Call of Duty: Black Ops III pont az a játék lett, amire előzetesen számítottam. Egy a sok Call of Duty epizód közül. Nem több, nem kevesebb. Nem több, mert egy-két elhanyagolható újdonságot leszámítva tök ugyanazt kínálja, mint bármelyik korábbi rész. De nem is kevesebb, mivel a már megszokott szintet hozza mind látvány és játékmenet, mind tartalom és hangulat terén. A grafika nem váltja meg a világot, ráadásul néha képes komolyan be is akadni a játék, de csúnyának semmiképp sem nevezhető. A játékmenet csak nagyon csekély mértékben mert elrugaszkodni a sorozatra jellemzőtől, ami persze kétélű fegyver: a veteránok tudhatják, mire számítsanak, cserébe ez a rész sem fog túl sok új rajongót toborozni. A tartalom is a szokásos. Az egyszemélyes kampány nem túl hosszú, de azért egy időre leköti az embert. Ezen hatalmasat javít a kooperatív lehetőség. A zombis játékmód továbbra is csak a maga célközönségét fogja szórakoztatni, míg a többjátékos rész ezúttal is a hosszabb távú szavatosságért felel – nem beszélve a várható DLC-kről. Na és a hangulat? Ez talán a legnehezebb kérdés. Aki szereti a Call of Duty életérzést, az a Black Ops III-ban is meg fogja azt találni, és jó eséllyel elégedetten áll majd fel a monitor elől. De annak is igaza van, aki csak egy sokadik rókabőrt lát benne...