Rég elmúltak már azok az idők, mikor a verekedős játékok közül elég volt a Mortal Kombatot ismerni, hiszen az akkoriban népszerű Super Nintendon, vagy Sega Mega Driveon úgyis mindenki csak azzal játszott. Mára ezen skála jelentősen bővült, a konzoltulajdonosok ezernyi név közül választhatnak, és már nem kötelező játéktermekbe se eljárni az egymás elleni összecsapásokért, mint a régi szép időkben. Akkoriban azonban még PC-re is elkészültek az átiratok, ma viszont ez már nem jellemző, inkább csak - relative - kisebb projektek esetében. Így van ez a Rumble Fighter esetében is, amely egy teljesen ingyenes fejlesztés, s amelyben inkább a multiplayer módokon van a hangsúly. Persze azért a készítők mindent megtesznek a játékosok kiszolgálása érdekében, így például ha van hozzá türelmünk teljesen egyedi harcosokat alkothatunk meg, folyamatosan új képességeket tanulhatunk, és egyszerre akár nyolcan is küzdhetünk a rengeteg, egymástól teljesen eltérő pályákon, hogy aztán felkerülhessünk az online ranglistákra. Az OGPlanet játékának most megjelent legújabb verziója, amelyet immár tőlünk is letölthettek, íme:
Rumble Fighter - ingyen
Letölthető a verekedős játék új verziója.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
vanhelzing 2007.12.30. 18:30 [141]
A hivatalos oldalán tudsz csinálni accot hozzá de semmit nem érsz vele, mert csak Amerikából és kanadából lehet bejelentkezni...
Diccsó 2007.12.30. 11:27 [1]
Lehet h én vok hülye de mien passvordot meg logint kér a game miután telepítettem??v oda mind1 h mit irok beee????:-((VAgyis Mien User id-ét kér meg paswordot???pls vki segítsen köszikee:)
vanhelzing 2007.12.29. 17:52 [141]
Jah az engem is érdekelne, hogy hogy lehet megkerülni ezt a baromságot.
Speeddevil 2007.12.25. 14:35 [3]
Ha valaki rájön,hogyan lehet ezt megkerülni vagy bárhogy mükődésre birní.Pls
írja le ide a fórumba.
írja le ide a fórumba.
Speeddevil 2007.12.25. 14:32 [3]
Ja ez igaz csak usa and canada only
De talán majd változik.
De talán majd változik.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Manor Lords early access próbakör
- 2. Új DLC-vel bővült a Classified: France ’44
- 3. Újra frissül a Total War: Pharaoh
- 4. Mit takar a Men of War II Frontline Hero Pack?
- 5. Fagy és erdő vesz majd körül az Iceboundban
Legfrissebb fórumtémák
- 00:01
- Hivatalos – ősszel jön az Assassin’s Creed Shadows [hozzászólások] [11]
- 22:46
- Dark Souls III [139]
- 12:35
- Elden Ring [89]
- 19:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1423]
- 15:00
- Szét*** az ideg [4834]
- 21:22
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1462]
- 14:37
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2874]
- 10:14
- Mit takar a Men of War II Frontline Hero Pack? [hozzászólások] [2]
- 14:37
- Baldur's Gate III [1323]
- 22:50
- Sorozatok [10794]