25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Kena: Bridge of Spirits teszt – Lelkek kalauza

Meseszép utazás, fülbemászó zenei aláfestéssel.

Írta: Onimushaman 1 hozzászólás

A Kena, az Ember Lab első fejlesztése egy varázslatos utazásra invitál. Már a korai előzetesek alapján szimpatikussá vált számomra ez a 3D-s platformer. Főleg a látványa vonzott be, de a műfajból sem vagyunk annyira eleresztve – legalábbis ami a minőségi címeket illeti. Így nagy reményekkel ültem neki, hogy hétvégi kikapcsolódás gyanánt elmerüljek a mesében.

Kena: Bridge of Spirits teszt – Lelkek kalauza

Fiatal hősnőnk az itt ragadt lelkeknek segít továbblépni a spirituális világba, egyfajta guide-ként. Ehhez az adott személy egy különleges maszkját kell megtalálnunk, majd a szereplőhöz kötődő tárgyakat felkutatnunk. Emlékképekben további információhoz juthatunk a lélek múltjáról, így ezek árnyaltabbá varázsolják az adott figurát. A karakterek sztorija amúgy az extra infomorzsák nélkül is érthető lesz, felkutatásuk így igazából opcionális.

Mindeközben Kena ereje is növekedni fog, ahogy egyre több kis segítő gyűlik köré, akiket a játék rotoknak nevez. A furi, félénk lények bárhol előfordulhatnak, és egy komplett hadsereget lehet toborozni belőlük. Lassacskán bátrabbak lesznek, és egységesen lerohanják az ellenséget, ha úgy utasítjuk őket. A harcrendszer amúgy egyszerű, és az alap ütéseken túl a védekezésre is épül. Egy varázsbuborékot is tudunk magunk köré idézni, amelyet a megfelelő időben előhívva kivéd mindent, sőt, vissza is veri a támadást. Különféle rot-erők is feloldhatóak, amelyek által a harci repertoárunk szélesedik. Erősebb nyilakra, időlassító buborékra, erőteljes csapásra és egyéb mozdulatokra költhetjük el tapasztalati pontjainkat. PlayStation 5-ön működnek a DualSense funkciói is, így az erősebb támadásoknál vagy az íj felajzásánál fékeznek rendesen a ravaszok. A rezgés is jól átadja az adok-kapokot.

Kena: Bridge of Spirits teszt – Lelkek kalauza

A Kena: Bridge of Spirits egyik legszembetűnőbb erénye a látványvilága. A keleties hatásokat felvonultató, ősi romokkal és korábbi civilizációk emlékeivel úton-útfélen megmutatkozó setting valami elképesztően varázslatos élményt nyújt. Akár a sűrű erdők, akár a kisebb települések, itt mindent annyira aprólékosan kidolgoztak, hogy az ember joggal érezheti magát inkább egy animációs Pixar-mesében, mint egy videojátékban. Majdnem méterenként tárult elém olyan gyönyörű táj, amit azonnal megörökítettem volna. Vizualitás szempontjából az Ember Lab – indie fejlesztőcsapat ide, vagy oda – hatalmasat alkotott. A 2018-as Spider-Man után pont ennél a játéknál éreztem ismét azt, hogy tényleg van értelme a beletett fotó módnak, hiszen egészen csodás képeket lőhetünk a segítségével. A grafikai beállításnál amúgy a szokásos kompromisszumok mellett voksolhatunk. Sosem kérdés nálam, hogy a 60 fps képfrissítést válasszam, a program amúgy is bitang szépen fest.

Viszont ami még ennél is jobb, és kvázi megkoronázza az egész játékot, az nem más, mint a zenéi. Nagyon régen hallottam már utoljára ennyire tökéletes OST-t, amiben ennyire jellegzetes, ám mégis fülbemászó módon köszönnek vissza a fúvós hangszerek és a népiesebb, már-már törzsi dallamok. A Kena: Bridge of Spirits ebből a szempontból köröket ver akár a legnagyobb kiadók milliós büdzsével szerzett zenéire is, és a digitálisan is beszerezhető OST önmagában is bárki számára ajánlott, aki kicsit el akar veszni a játék varázslatos világában, úgy is, hogy épp nem ül a konzol előtt.

Kena: Bridge of Spirits teszt – Lelkek kalauza

Itt szeretném megjegyezni, hogy bár az angol szinkron megfelelő, a Kena szinte ordít egy japán hangsávért, már csak a játék alapvetően keleti misztikumból eredeztethető témaválasztása miatt is. Ha lecsupaszítjuk a játékmenetet az alapjaiig, akkor pedig könnyedén rálelhetünk a FromSoftware játékainak sajátosságaira. Nehezebb fokozaton ugyanis a Kena is felveheti a versenyt akármelyik Dark Soulsszal, csak barátibb ellenőrzőpontokkal. Audiovizuális oldalról tehát ez a játék egy csiszolatlan gyémánt, az idei év egyik legstílusosabb, legszerethetőbb címe.

Félig-meddig nyílt világ hatást kelt a stuff, ahogy a központi faluból csatangolhatunk a környező vidékekre. Ahol a játék alap 6-8 órája után is akad tennivalónk, hiszen rendre visszacsábít a játék a korábbi helyekre, ahol az időközben megszerzett új képességeinkkel szerezhetünk jutalmakat. Én ezt a mechanikát mindig is imádtam, és itt sem volt ellenemre állandóan visszatérni korábban már bejárt területekre, hogy ott lehetőleg mindent felfedezzek (szerencsére van fast travel lehetőség).

Kena: Bridge of Spirits teszt – Lelkek kalauza

A negatívumok közé sorolnám a pancsoló úszást, ami után simán megundorodtam még a saját fürdőkádamtól is. Irgalmatlanul lassú mellúszásban vergődhetünk, ha vízbe kerülünk. Sajnos az is meglátszik, hogy első munkáról van szó (a 2009-ben alapított Ember Lab ezt megelőzően animációs stúdióként dolgozott), és hogy tanulják még a dolgokat – gondolok itt a nagyon PS2-es játékmechanikai megoldásokra, mozdulatokra, darabosságra. A körítés elviszi a hátán az egészet, de két évtized termelt ki annyi érdekes szoftvert a műfajban, amiket jobban is tanulmányozhattak volna példaként. Összességében jó, a nehézségi skála is tűpontosan beállítható tudásunkhoz mérten, így igény esetén akár halálra is frusztrálódhatunk, vagy csupán a sztorira fókuszálva végigrongyolhatunk bármin.

A Kena: Bridge of Spiristtől végül egy meseszép, szuperül hangszerelt utazást kaptam, amit remélem, minél többen át fogtok élni, mert a hibái ellenére is vétek lenne kihagyni.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Animációs filmeket idéző látványvilág
  • Erős zenei oldal
  • Tömény sztoriorientált történet, felesleges időkitöltés nélkül
Negatívumok
  • Elavult játékmechanikai elemek

További képek

  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits
  • Kena: Bridge of Spirits

Kena: Bridge of Spirits

Platform:

Fejlesztő: Ember Lab

Kiadó: Ember Lab

Megjelenés: 2021. szeptember 21.

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Peace
Peace [27838]
Fantasztikus játék volt!!! :love:
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)