25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Érdekel, milyen vas kell majd a S.T.A.L.K.E.R. 2 alá?

Az E3-as bemutató után mostanra a hivatalos gépigény is megérkezett.

Írta: GeryG

Könnyen lehet, hogy mostantól alaposan felpörögnek majd a dolgok a S.T.A.L.K.E.R. 2 körül. A játék fejlesztéséről már 2010 óta, vagyis több mint tíz éve lehet tudni, de az első részhez hasonlóan ezt sem kapkodja el a GSC Gameworld csapata. Az elmúlt tíz évben alig- alig lehetett hallani a projektről, ám 2018-ban kb. újra bejelentették a játékot. Majd újra csend, csak kisebb hírek érkeztek, majd tavaly megkaptuk az első még gyakorlatilag semmit sem mutató előzetest.

Végül az idei E3-on a Microsoft és a Bethesda közös show-ján bemutatkozott a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chernobyl, kaptunk egy hosszabb, már játékmenetet is tartalmazó kedvcsinálót. Hangulatból ötösre vizsgázott, a látvány is igényesnek tűnik, már csak az a kérdés, hogy mindezt tartalommal is meg tudják-e érdemben tölteni, illetve mennyire sikerült kigyomlálni a hibákat, hogy sikerült az optimalizáció.

Ezzel kapcsolatban lehet fontos hír, hogy a készítők már most, közel egy évvel a tervezett premier előtt felfedték a minimum és ajánlott gépigényt. Mivel a megjelenésig még sok idő van hátra, így könnyen lehet, hogy ez a leírás még változni, finomodni fog.

Minimum gépigény:

  • Processzor: Intel Core i5-7600K vagy AMD Ryzen 5 1600X
  • Memória: 8 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1060 6 GB vagy AMD Radeon RX 580 8 GB
  • Merevlemez: 150 GB
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10 64 bit

Ajánlott gépigény:

  • Processzor: Intel Core i7-9700K vagy AMD Ryzen 7 3700X
  • Memória: 16 GB
  • Videokártya: Nvidia GeForce RTX 2070 SUPER 8 GB vagy AMD Radeon RX 5700 XT 8 GB
  • Merevlemez: 150 GB
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows 10 64 bit

A S.T.A.L.K.E.R. 2 PC mellett Xbox Series X-re is készül, megjelenésére 2022. április 28-án kerülhet sor.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!