25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Hivatalos: jön a Need for Speed Heat

Megtörtént a hivatalos bejelentés, és megkaptuk az első trailert is.

Írta: GeryG

Ahogy arról tegnap már mi is beszámoltunk, az EA mára időzítette a Need for Speed Heat bejelentését. Bár a játékról már hetekkel ezelőtt is hallhattunk pletykákat, mostantól hivatalos, hogy készül és ezzel a címmel fog megjelenni. A bejelentés mellé megérkezett az első előzetes is, amelyből elég sok minden kiderül.

Ismét az illegális gyorsulásoké a főszerep, ismét egy rakat tuning verdát pakolhatunk össze magunknak, amelyekre ezernyi légterelő és kétezernyi matrica aggatható. Bizonyára a motortérbe is belepiszkálhatunk majd, hiszen mit ér egy agyoncicomázott járgány 90 lóerővel…?

A történet – mert EA játékról lévén szó, az tuti lesz benne – ezúttal Palm Cityben játszódik, ami a benzingőzön nevelkedett önjelölt versenyzők Mekkája. Nappal itt rendezik meg a Speedrunners Showdown nevű versenyt, ahol könnyen megtollasodhatnak a picit is tehetségesebb aszfaltbetyárok. Az itt összeszedett pénzből pedig tovább cicomázhatják a garázsukban lapuló gépállatokat. Amikor aztán leszáll az éj, jönnek az illegális gyorsulások is, mert igazi hírnevet csak ott lehet szerezni. Csakhogy erre Palm City rendjének éjjel is éber őrei nem igazán vevők, ezért ők is bepattannak a maguk járőrautójába, hogy levadásszanak mindenkit, aki akár egyetlen mérfölddel is túllépi a megengedett sebességet. És ha elkapják, visznek mindent.

A Need for Speed Heat már most előrendelhető a hivatalos oldalon, a standard kiadás mellett a deluxe editiont is lehet választani. Előbbi előrendelői egy Mitsubishi Evolution X K.S Editiont kapnak ajándékba (persze csak a játékban, pedig de jó lenne…), míg az utóbbit választók három K.S Edition verdát is: BMW i8 Coupe, Mercedes C63 AMG Coupe és Chevrolet Corvette Grand Sport. Emellett a deluxe editionhöz extra kosztümök is járnak a karakterünkhöz, valamint több pénzt és elismerést is kapunk majd a játékban (khm, ez nem jelent majd tisztességtelen előnyt? Pay to win, valaki?!). Az EA honorálja a márkahűséget is, ezért azok, akik a Need for Speed: Payback menüjén keresztül rendelik elő az új epizódot, azok 10% kedvezményt is kapnak az árából.

A Need for Speed Heat november 8-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Akik rendelkeznek EA Access vagy Origin Access előfizetéssel, azok három nappal korábban, november 5-én a volán mögé ülhetnek.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!