25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Mozgásban a FIA European Truck Racing Championship

A premiertől már csak egy bő hét választ el minket.

Írta: GeryG

Motorokon száguldozni a képernyőn ma már nem nagy újdonság. Luxus- vagy sportkocsik volánja mögött tövig nyomni a virtuális gázpedált még annyira sem. De sportkamionokat vezetni már nem annyira hétköznapi mutatvány. Erre lesz lehetőségünk bő egy hét múlva a FIA European Truck Racing Championshipben.

Az ETRC hivatalos játéka a Bigben kiadó gondozásában fog megjelenni, a fejlesztést pedig az N-Racing stúdió csapata végzi. A készítők elmondása szerint a játékban minden adott lesz, hogy maximálisan beleélhessük magunkat az öt tonnás monstrumok versenyének hangulatába. Lesz dinamikusan változó időjárás, minden egyes kamion eltérő fizikával és menettulajdonságokkal bír, a játékosok pedig maguk szabályozhatják a fékek és a vízhűtés működését is.

Összesen 45 hivatalos versenykamion közül lehet majd választani olyan gyártóktól, mint a MAN, a Volvo, a Western Star vagy a Freightliner. A hivatalos verseny mind a húsz istállója és összes versenyzője is szerepelni fog. A nyolc hivatalos ETRC pálya mellett olyan ikonikus helyeken száguldhatunk, mint a Laguna Seca, a COTA vagy a Fuji Speedway.

A FIA European Truck Racing Championship PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre készül, július 18-án fog megjelenni. A napokban egy új játékmenet-bemutató is érkezett róla.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • FIA European Truck Racing Championship
  • FIA European Truck Racing Championship
  • FIA European Truck Racing Championship
  • FIA European Truck Racing Championship
  • FIA European Truck Racing Championship

FIA European Truck Racing Championship

Platform:

Fejlesztő: N-Racing

Kiadó: Bigben Interactive

Megjelenés:
2019. július 18. PC
n/a: PS4, X1, Switch

Minimális rendszerigény: Intel Core i3-540/AMD Phenom II X4 940, 4 GB RAM, GeForce GTX 460 2GB/Radeon HD 5870 2GB, 12 GB háttértár, 64-bites Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-4570/AMD FX-8350, 8 GB RAM, GeForce GTX 960 4GB/Radeon R9 280X 3GB, 12 GB háttértár, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!