25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

2021-ben jön a Project I.G.I. 3

Már javában folyik a sorozat harmadik részének fejlesztése, de még így is nagyon sokat kell várni a játékra.

Írta: GeryG 2 hozzászólás

Az Innerloop Studios sosem tartozott a legsikeresebb játékfejlesztők közé, pályafutása sem ért meg egy évtizedet sem. Mégis, e rövid idő alatt is letettek néhány érdekes játékot az asztalra, de ezek közül is a legtöbben a Project I.G.I. két epizódjára emlékezhetnek.

Mivel a stúdió bő másfél évtizede megszűnt, a franchise most egy új fejlesztő, a Toadman Interactive jóvoltából térhet vissza a köztudatba: készül ugyanis a Project I.G.I. 3. Bár egyelőre csak nagyon kevés részlet ismert, abban biztosak lehetünk, hogy az elődökhöz hasonlóan most is egy taktikai-lopakodós FPS-hez lesz szerencsénk. A történet pedig az I.G.I. szervezet eredetét fogja feldolgozni.

Sajnos a most nem a legjobb kifejezés a játékkal kapcsolatban, ugyanis a premierre még nagyon sokat kell várnunk: leghamarabb is csak valamikor 2021-ben jelenhet meg. A fejlesztők mindenesetre nagyon bizakodnak, hiszen a jelenleg még csak prototípus stádiumban álló projekten az eredeti játékok egyik fejlesztője is dolgozik velük.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

gregmerch
gregmerch [3766]
Régebben (vagy majnem 15-20 éve) jó kis játék volt, tele iszonyat blőd bakikkal. De szerettük. Mivel ez nagyon régen volt (gamer viszonylatban kb. 2 generávióval ezelőtt), nem igazán értem, miért nem állnak elő egy tök új címmel? Az eredeti (Project I.G.I. - vagyis I'm Going In) már csak egy szűk rétegnek jelent valamit - szerintem...
VodevilX
VodevilX [11345]
Haha, ez igencsak meglepő hír :D Én utáltam imádtam az első rész nonstop képembe respawnoló AI-ját, de azért szép emlékeim vannak mindkét részről :D
Gondolom csodát nem kell várni... pedig a címben rejlő potenciál nem rossz, főleg figyelembe véve az azóta eltelt évek játékait, bőségesen lehet meríteni ide tökéletesen illő gameplay elemekből. Fél szemmel azért figyelem majd :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)