25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Az utolsó Zelda Wii U-ra, az első Switchre.

Írta: Sityi 7 hozzászólás

31 éve van velünk hegyesfülű barátunk, aki már annyiszor mentette meg hercegnőjét... És most itt a reboot, tiszta lappal indul újra az egész. A Breath of the Wild a Nintendo hattyúdala Wii U-n, több Nintendo fejlesztésű játék nem lesz már rá – és egyben ez a nyitócím az új Switchre. Valahol szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis az elmúlt majd’ 30 évben, amióta aktívan gyűröm a számítógépes és videojátékokat, valahogy elkerültük egymást... :-) Link, Zelda és Ganon küzdelmével most ismerkedve azt a véleményt próbálom megformálni a japánok új üdvöskéjéről, amely a sorozattal újonnan ismerkedő játékos sajátja, mondjuk mert megtetszett nekik a Switch (noha én Wii U-n toltam).

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

A sandbox játékok egyik jellemző problémája fejlesztői szempontból az, hogy hogyan legyen kiegyensúlyozva a játékos végigvezetése a történeten, miközben a szabadság varázsát is meg kell teremteni, valamint gondoskodni illene arról is, hogy ne legyen minden szájbarágósan előadva, elvégre a tisztelt játékost csak nem kéne totál hülyének nézni. A Breath of the Wild ügyesen egyensúlyozik ezen a határvonalon: gyakorlatilag ahogy kijutunk a kezdőbarlangból (ez megvan bruttó 10 percen belül), a játék elengedi a kezünket, mehetünk, amerre látunk, csinálhatunk, amit akarunk. Aztán rájövünk, hogy annyira mégse. :D Tulajdonképpen az is a tutorial része, hogy rájöjjünk arra, hogy bár nem muszáj mindenkivel beszélgetni, ártani nem árthat. És feladataink elmagyarázását se viszik túlzásba, sőt. Egy példa: a kezdőhelyszínen az a feladatunk, hogy megtaláljuk az ott lévő négy szentélyt, és az ottani feladatokat megoldva térjünk vissza a küldetést adó öregemberhez. Más játékoknál általában ez azt jelenti, hogy a térképen szépen bejelölik nekünk, hová kéne elballagni, a HUD-on meg folyamatosan látjuk az irányt és a távolságot. Na, itt erről szó sincs! Itt nekünk kell megkeresni a négy szentélyt, és kitalálni, hogy tudjuk legyőzni azon nehézségeket, amelyek esetlegesen az utunkat állják, mint például a hideg a hegytetőn lévő esetében (az odajutásról nem is beszélve). De mondok jobbat is. Utunk során sokféle alapanyagot gyűjthetünk, amiket aztán összekombinálva megfőzhetünk, abban reménykedve, hogy nemcsak gyógyítani fog az így elkészített kaja és/vagy elixír, hanem valami extra buffhoz is jutunk (az előző példánál maradva: ha a csípőspaprikát megfőzzük, akkor jobban bírjuk a hideget). Lehet szabadon kísérletezni, némi józan ész és az egyes alapanyagok rövid leírásának elolvasása sokat segít; de persze recepteket is találhatunk.

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Ha már a szentélyek szóba kerültek: nekem talán ezek a legélvezetesebb részei a játéknak. A feladat roppant egyszerű: el kell jutni a bent lévő paphoz(?)/aszkétához(?), a képességeinket, ügyességünket, no meg némi fifikát alkalmazva. Nem tudom, miért, de engem valahogy a Portalra, a Talos Principle-re, illetve az Antichamberre emlékeztet a dolog. Az itt megszerzett lélekgömbök segítségével tudjuk Linket tápolni egy kicsit, ugyanis Hylia istennő szobrainál tudjuk ezeket staminára, illetve szívekre beváltani. (Pici spoiler: a szarvasszobroknál meg respecelni lehet.)

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Lenyűgöző, mekkora világot járhatunk be: ha minden igaz, kb. 61 km2 a „játszóterünk” – ez nagyjából másfélszer akkora, mint a Skyrimé (az általam ismert legnagyobb területű fantasy játék a The Elder Scrolls Daggerfall, amely 250 km2-en terpeszkedik – az Elite: Dangeroushöz képest persze az is semmi, de hát az egy teljesen más világ). És ekkora területen bőven akad felfedeznivaló, küzdenivaló, gyűjtögetnivaló, beszélgetnivaló, harcolnivaló és így tovább. Noha (mint már említettem) nem kényszerít minket semmire közvetlenül a játék, azért a szereplőkkel beszélgetve ott van rejtve a sürgetés, hogy Ganon százéves pusztításának ideje lenne véget vetni, ergo a finom noszogatás megvan, amit például a Fallout 3-ból (meg az 1-ből) azért hiányoltam kicsit-picit. Egyszóval egy élő, lélegző, organikus világba csöppenünk bele – Zelda-szüzességem folytán pedig totál úgy érzem magam, mint Link ebben a részben: amnéziásan. Lehet, hogy én jártam így jobban? ;) Olyan apró részletekre is ügyeltek, mint például egyes NPC-k reakciója akkor, ha egy szál alsógatyában szólítjuk meg őket – ha minden igaz, itt van is egy kép erről valahol... A totál szabadsággal jár az is, hogy a rengeteg teendőnket, mellékküldetéseket, felfedeznivalókat bármilyen sorrendben abszolválhatjuk.

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Kicsit fura, de ez a szabadság megvan a harc terén is. Kezdetben úgyis csak az Y gombot fogjuk püfölni, aztán lassan vagy rájövünk, vagy rávezet minket a játék (az egyik szentélyben pedig be is gyakoroltatja), hogy a ZL-lel tudunk egy ellenfelet „befogni”, X-szel pedig ha jó ütemben ugrunk el, nagyobbat sózhatunk rájuk. Szóval némi taktikázásra lehetőség van, de azért ne számítson senki egy Dark Soulsra.

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

A külcsínről csak annyit, hogy a gép képességeihez mérten szép a látvány – de ami fontosabb, művészileg is rendkívül kidolgozott és koherens. A cel-shaded grafikát lehet szeretni és utálni, de itt ez az effekt szerintem remekül működik. A zene is csodálatos, bár egy idő után kicsit repetitívnek hat – de csak akkor, ha sokáig ténykedünk egy helyszínen. A jegyzeteimet olvasva látom, felírtam, hogy nincsenek a párbeszédek felmondva, csak az átvezetők, illetve a kulcsjelenetek szinkronizáltak. De most, hogy írom ezt a kis értekezést, valahogy nincs szívem ezt a szépséghibát felróni. Emellett nálam néha leesett a futási sebesség, de ezért se tudok igazából haragudni. Egyszerűen úgy elvarázsolt a Breath of the Wild, hogy készséggel hunyok szemet ezek felett. Ami miatt viszont muszáj morognom, az a disznóbökőink strapát-nem-bírósága. Szörnyű, hogy a fegyvereink mennyire hamar elhasználódnak. Muszáj folyamatosan készleten tartani párat, mert nem tudhatjuk, mikor megy tönkre végleg a kezünkben (természetesen a legrosszabbkor) az épp használt harci eszköz.

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Bár még csak március van, de megkockáztatom: az új Zelda az idei év játéka. És méltó búcsú egy sajnos alulértékelt platformnak – emellett pedig pompás nyitánya egy újnak. Minden Switch/Wii U tulajnak ott kell lennie a gyűjteményében (akinek meg nincs ilyen konzolja, ez a játék jó apropó egy ilyen beruházás meglépésére).

A The Legend of Zelda: Breath of the Wild Nintendo Switchre és Wii U-ra jelent meg. Cikkünk a Wii U verzió alapján készült.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Szép búcsú egy régi platformtól és csodás nyitánya egy újnak.
  • Nincs szájbarágósan előadva semmi.
Negatívumok
  • A fegyverek elhasználódását azért kicsit jobban is átgondolhatták volna Kyotóban.

További képek

  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Aribeth
Aribeth [2433]
A páncélok többségét én is elengedtem, a soldier's setet hármas szintre felhúztam (hú, hányszor haltam meg egy-egy hinox segge alatt, hogy aztán ne is dobjon nekem hinox gutot), és a lopakodós ninjacuccot használom még néha, de azt is csak az első szintig vittem el. Az időjárás miatt beszerzendő ruhákat a megfelelő helyszíneken felveszem, egy-egy szintet azokba is beletoltam, de amint lehet, visszaveszem a jó magas védelmet nyújtó soldier's setet. Ha maxra tolom őket, akkor sem lesznek olyan ütősek, mint az, ami már megvan. :)
Fél szemmel láttam, hogy van egy guardian set, de még nem érzem az erőt arra, hogy kifejlett guardianokat farmoljak. :D A földhöz kötötteken gyakorlom a parryt, de a mozgók, és pláne a repülők elől menekülök.

Ja igen, amit még dicsérni akartam: tetszik, hogy a tornyokért is keményen meg kellett küzdeni, nem csak úgy odamegyünk és lazán felmászunk rájuk.

(Zene: +1)
Aribeth
Aribeth [2433]
A lovak befogása, megszelídítése tetszik, tervben is van, hogy bővítem az istállót. De javíts ki, ha tévedek: ahhoz, hogy egy lovat egy adott régióban magamhoz tudjam hívni, az kell, hogy az adott terüketen lévő istállóból kikérjem, nem? Csak mert akkor kezdtem el inkább saját magamra és a kiscsillió teleportálós pontra hagyatkozni, hogy lovagoltam, aztán jött egy hegy vagy szakadék, ott elkezdtem mászni/repkedni, a ló pedig ott ragadt a távolban, onnan már nem tudtam magamhoz hívni.

Nekem az első igazán "transzcendens" (köszi, lopom) élmény akkor jött, amikor megcsináltam az elefántos divine beast küldetést, felszabadítottam a bezárt szellemet, és az óriási gépezet felállt arra a hegycsúcsra. Itt mondtam, hogy akarok még ilyen élményeket. :)
Germinator
Germinator [29818]
Bocs a dupláért, de ez lemaradt: nekem egyedül, ami farmolós volt nagyon egy idő után, és fel is adtam, az a különböző ruhák és páncélzatok upgrade-elése és kimaxolása. Mondjuk itt is az volt, hogy volt egy-kettő, ami egyértelműen fontos volt (nem akarok spoilerezni, nem tudom, mennyire ástad ebbe bele magad ezen a szinten, de bizonyos ruhaszettek jó kis bónuszokat adnak), és azokat igyekeztem kimaxolni, amennyire lehet, a nagyját meg szimplán csak a tudat miatt begyűjtöttem. Azt hiszem, minden megszerezhető ruhát összeszedtem a játékban, de ezek egy részét tényleg csak amiatt, hogy elmondhassam, hogy ezt megtettem:D De amikor ilyenek voltak, hogy kell két sárkánypikkely meg 30 békaláb meg nemtommi a következő upgrade-hez, akkor tényleg inkább folytattam a main questet...:D

Viszont összességében a lényeg: nekem a Zelda-játékok világa, bármelyik, amelyikhez eddig szerencsém volt, összehasonlíthatatlanul édes és utánozhatatlanul magával ragadó, egyelőre alig van játék, amivel össze tudnám vetni ezt a fajta igazi "emberi" játékélményt, amit ezek nyújtanak. Ennek egyik jelentős része amúgy a zene, ami a Breath of the Wildban is egy külön regényt megér - kiráz a hideg most is, ha rágondolok egy-egy dallamra vagy bizonyos klasszikus Zelda-melódiák újrahangszerelésére. Ezek a japánok iszonyatosan tudják a dolgukat.
Germinator
Germinator [29818]
Pedig nekem annak a felfedezése, hogy lehet lovat befogni, iszonyatosan nagyot dobott a játékélményen, talán az volt az első, ahol igazán "transzcendens" élménnyé vált a játék!:) És igazából elég egyetlen lovat befognod, utána örök életig a tiéd, szóval annyira az szerinten nem egy nagy odafigyelést vagy tervezést igénylő dolog.

Az inventory kérdés valóban nagyon durván farmolósnak tűnhet, de emlékeim szerint (kb. fél éve játszottam ki, azt hiszem) nekem úgy igazán sosem okozott nagy frusztrációt. Mindig, ha mentem valahova, csak-csak belefutottam a korok magokba, szinte mindenhol van, és amit ilyen módon - tehát nem szándékos utánamenős gyűjtögetéssel - összeszedtem, bőven elég volt ahhoz, hogy ne érezzem szűkösnek a tatyómat.

Mindenesetre nagyon örülök, hogy bejön - bennem az is felmerült már, hogy újratolom, de azért ez tényleg egy kb. 120 órás időbefektetést igényel, legalábbis az első végigjátszátom alapján...
Aribeth
Aribeth [2433]
Idén vettem először Nintendót, ez az első Zeldám.

Hogy ajánlom-e bárkinek? Nem.
Csak akkor, ha egy felnőtt embernek nem probléma, ha Witcher 3 szintű ráfüggést produkálva, szociális életet az elvárható minimumra szorítva, még álmaiban is stratégiát tervezve játszik heteken át, mert akkor viszont nagyon is ajánlom.

Olvastam évek óta mindenfele a hozzászólásokat, de nem akartam elhinni, hogy mennyire jó élmény a BotW. Idén januárban unalmamban (PS5 soká lesz, nincs is rá izgalmas játék, a laptopom meg attól melegszik, ha megnyitok egy wordöt) vettem egy Switchet, rá pedig a Zeldát, de egy óra után félretettem, hogy nekem ez így most nem jön be, a fene fog a staminával kínlódni, almát szedni meg sütögetni, a bevezető terület is unalmas, majd egyszer később folytatom.
Több hónap eltelt, addig letoltam a nagyon szórakoztató Zelda-klón Immortalst, és megjött ismét a kedvem az eredetihez. Nos, ennek kb. két hete, és azóta ki sem látszom a játékból. A terep tényleg eszméletlenül gigantikus, rengeteg felfedeznivalóval, a fejlesztés, a főzőcskézés és a stamina-menedzsment valójában jó móka, a karakterek cukik, a fejtörők jók, a környezeti tényezőkre nagyon kell figyelni (miért van ennyi vihar, grrr), és a csaták is kellően emelik a pulzusszámom. Rengeteg találékonyságot igényel a játék, amit nagyra értékelek.

Messze még a vége, két divine beast és a master sword már megvannak, a páncél háromnegyede kész, de az emlékekkel sehol sem tartok, össze kellene lapátolnom további tízezer pénzt, plusz fel kell tárni még laza 80 shrine-t. :D

Persze vannak olyan elemek, amiket nagyon nem szeretek. Az, hogy a kard, pajzs és íj pár ütéstől szétesnek, elég bosszantó, de értékelem, hogy állandó tervezésre kényszerít, nem a legjobb fegyveremmel megyek neki pár bokoblinnak, van, amit eldobok, hogy mást felvehessek, rendben. Nade az inventory slotok száma nagyon szűkös, és itt jön az én bajom… a fejlesztéshez szükséges korok levelek gyűjtögetése a fárasztó farmolás kategóriába esik. Igen, nagyon aranyosak a kis levelek, ötletesek a fejtörők, de amikor belegondolok, hogy két óra alatt összeszedtem ötöt, és a következő slot fejlesztéséhez mondjuk már 23 kellene, meg hogy van a játékban összesen valami 900 darab, én pedig már hatvan darabért vért izzadtam… :)
A lovakkal/istállókkal való bohóckodásra is azt mondtam, hogy jó, akkor inkább mindenhová gyaloglok/futok.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)