25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Megjelent a For Honor, de…

A külföldi magazinok sem kapkodják el az értékelést, de egyelőre tetszik, amit látnak. Cserébe egy sor hiba máris a felszínre került…

Írta: GeryG

Tegnap óta érhető el a Ubisoft legújabb játéka, a For Honor. A középkori fiktív háborút feldolgozó játékban a lovagok, szamurájok és vikingek oldalán harcolhatunk – elsősorban a többi játékos ellen. A játék az elmúlt hetekben már átesett egy zárt és egy nyílt bétán is, ahhoz képest pedig az utolsó utáni percekben még sikerült a fejlesztőknek kijavítani néhány hibát. De sajnos nem az összest. Alig egy nap alatt is rengeteg további probléma merült fel mindhárom platformon, de természetesen főleg PC-n. Bizonyos grafikus kártyákkal egyszerűen nem hajlandó elindulni a játék, másoknál pedig a csalást gátló rendszer kavar be az indításnál. Azok sem feltétlenül jártak jobban, akiknek sikerült működésre bírni a játékot, ugyanis előfordulhat, hogy nem tudnak belőle kilépni. Sajnos odabent is vannak gondok, főleg a szerverek és a meccsindítás terén. Ez különösen a több béta után kínos… Akadnak grafikai problémák is, de néhány kontrollert is elfelejthetnek a tulajdonosaik. Akik pedig úgy döntöttek, hogy a Gold Editiont vagy a Deluxe Editiont rendelik meg, semmivel sem kaptak többet a pénzükért azoknál, akik a legegyszerűbb csomagot választották. Ennek oka, hogy nem tudják beváltani az extra tartalmakhoz vezető kódokat.
Nos, a fentiek fényében akár már most el is áshatnánk jó mélyre a For Honort, mint az év első nagy buktáját (és nem a fincsi lekvárosra gondolok). Mégis, talán érdemes várni a dologgal egy kicsit, ugyanis a külföldi magazinok értékelései egyelőre nem láttak napvilágot. Akik viszont már elkészültek, egyöntetűen pozitív tapasztalatokról számoltak be, elmondásuk szerint bőven van potenciál a többjátékos részben. Ha a Ubisoftnak sikerül orvosságot találnia a fenti hibákra (ezek részletes leírását a hivatalos fórumon találjátok), akkor még sok-sok kellemes percet szerezhet a For Honor…

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

For Honor

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Megjelenés:
2017. február 14. PC, PS4, X1
2020. november 10. XSX
2020. november 19. PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!