25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Galactic Junk League-gel nyithatjuk az újévet

Januárban rajtol el a játék korai változata.

Írta: GeryG

Az érdeklődők idén nyáron már kipróbálhatták a Galactic Junk League alfa verzióját, de néhány héten belül már a Steamen is elérhető lesz a játék korai változata. Az ingyenes játékban a világűrben lebegő szemétből kell megépítenünk űrhajónkat, majd azzal kráterekben kialakított arénákban megmérkőznünk a többi játékossal. Hogy mit építünk, az rajtunk áll: apró, de mozgékony cirkálót vagy hatalmas, de lomba csatahajót? A lényeg ugyanaz: legyőzni a többieket.
A korai változat január 17-én fog elrajtolni, majd a játékosok visszajelzései alapján javítják benne a hibákat és készítik el a további fejlesztéseket, bővítéseket. Hogy a projekt mikor érheti el a végleges formáját, azt még korai lenne megjósolni.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Galactic Junk League

Platform:

Fejlesztő: Pixel Federation

Megjelenés: 2017. július 26.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!