25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Szörnyes FPS lesz a Project Wight

Vikingekre vadászó szörny leszünk a Battlefield 3 készítőjének új játékában.

Írta: GeryG

David Goldfarb neve leginkább az akciójátékok szerelmeseinek lehet ismerős, hiszen ő felelt a Battlefield 3 látványvilágáért, majd később az Overkill Software kötelékében a Payday 2 játékokon is dolgozott. Nemrégiben megalapította saját stúdióját, a The Outsiderst, amely a napokban mutatta be első játékát – a Project Wight egyelőre csak munkacím, később még változhat. A koncepció egész érdekes, ugyanis egy FPS-ről van szó, amely a viking mitológián alapul. Az érdekesség, hogy ezúttal mi alakítjuk a szörnyet, aki a mit sem sejtő viking harcosokra vadászik. Kezdetben egy fiatal, apró szörnyecske leszünk, akit könnyedén eltipornak az emberek, ezért bujkálnunk és lopakodnunk kell majd, elkerülve mindenkit. Idővel aztán felnövünk és a bújócskát a vadászat és harc váltja fel. A történet egy olyan világban játszódik, amelyet az emberek mellett szörnyek lakják, ám előbbi alaposan megtizedelte utóbbiak populációját. Így mi is fajunk egyik utolsó képviselője leszünk, vagyis a túlélés lesz a legfontosabb feladatunk. A játékmenetről egyelőre csak keveset tudni, azt is az alábbi trailerből (amely egyébként nagyon korrekt látványvilágról is tanúskodik). Egyelőre nem tisztázott, hogy a világot szabadon bejárhatjuk-e vagy inkább a történetre épül az élmény.
A Project Wight egyelőre megjelenési dátummal és célplatformokkal sem rendelkezik.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Darkborn
  • Darkborn
  • Darkborn
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!