25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Nem túl meggyőző No Man’s Sky értékelések

A magazinoknak a játék mérete is jellege miatt a szokásosnál picit tovább tart a tesztelés.

Írta: GeryG 8 hozzászólás

A tengerentúlon tegnapelőtt, Európában pedig tegnap jelent meg a Hello Games első játéka, a No Man’s Sky – egyelőre csak PlayStation 4-re. A premier hatalmas hírverés előzte meg, sok volt a hangzatos ígéret, ám az előzetesek és trailerek sok játékost tettek bizonytalanná. A játék soha nem látott méretű univerzumot és abban megszámlálhatatlanul sok egyedi világot ígér, amelyet mind a játékosoknak kell felfedeznie. Éppen ebből a méretből és a sok ígéretből adódóan ezúttal a külföldi magazinoknak is picit több idejébe telik, hogy elkészítsék saját beszámolóikat. A legtöbben még mindig dolgoznak rajta, de néhányan már elég élményt gyűjtöttek, hogy azokat megosszák velünk. Íme az első pontszámok:

A fenti pontszámok összességében véve nem is olyan rosszak, ha objektíven nézzük őket. Egy erős közepes játékról tanúskodnak, amely egy debütáló stúdió esetében egyáltalán nem mondható rossznak. Csakhogy annak fényében, hogy mekkora várakozás előzte meg a premiert és sokan mennyi mindent vártak/várnak tőle, már egy picit más a helyzet. A No Man’s Sky még bőven bizonyíthat, hiszen PC-re még csak holnap fog megjelenni, ott még javulhat a megítélése. Ám a kritikusok mellett a játékosok is meglehetősen szigorúan értékelnek: a Metacriticen közel 2500 játékos szavazata alapján épp 5/10-en áll a játék, ami nem túl biztató.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

No Man's Sky

Platform:

Fejlesztő: Hello Games

Megjelenés:
2016. augusztus 10. PC, PS4
2018. július 24. X1
2020. november 10. XSX
2020. november 19. PS5
2022. október 7. Switch
2023. június 1. Mac

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Ricsi1976
Ricsi1976 [1865]
Egyetértek a legtöbb hozzászólásal. Az biztos, hogy a játék megosztó a hazai és külföldi oldalakon.
GustyX
GustyX [7048]
Jó magyar szokáshoz híven, teljesen értetlenkedve állok mai napig a játék előtt, hogy ez mit tud, illetve mi az, ami miatt ekkor felhajtás van körülötte.
Playbahnosh
Playbahnosh [482]
Igazából szerintem itt az elvárásokkal és a közben beleálmodott tartalommal volt a baj, mintsem a tényleges játékkal. Amit beharangoztak feature szinten, az nagyjából mind benne is van. Főleg a technológia, ami az elképesztően hatalmas legenerált univerzum mögött zakatol, az önmagában megérdemelne valami díjat. Jó, azt adom, hogy tényleg nem olyan, mint a beharangozó videókon, de hát ezt már sok éve megszokhattuk. Mióta újdonság, hogy a hype-nak nem szabad hinni? Ez inkább egy ilyen kissé arcade-os csillagközi felfedezősdi és világlátósdi mintsem egy kőkemény űrszimulátor. Akinek arra fáj a foga ott az Elite Dangerous, az X sorozat, Evochron Mercenary, Starpoint Gemini meg a többi hasonló. Aki csak repkedni szeretne egy gyakorlatilag végtelen galaxisban, különféle színes planétákat bejárva, felfedezni, űrlényekkel diskurálni, stb, annak szerintem tökéletesen megfelel a No Man's Sky.
subject17
subject17 [6503]
Azért emiatt ne "magyarozzunk" már. Bárhol megnézed az interneten, ez a tábor mindig is ott lesz.
Megjegyzem, a hype nem segített ennek a játéknak (sem), mert akihez csak más izgatott beszámolóin keresztül jutott el a hír, teljesen másra számított, mint amit végül kapott. Amit én eddig láttam, az többé-kevésbé megfelel annak, amit amúgy a fejlesztők meg akartak valósítani.
Ricsi1976
Ricsi1976 [1865]
Jó magyar szokás szerint elolvastam a fenti értêkelést, illetve igen, videókat is néztem. Minden felhypolt produktumot se időm, se pénzem "kipróbálni". Watchdogs-szal jól befürödtem, azóta körültekintőbb vagyok. Vétel elótti tájékozódás sosem árt. Ez a játék nem egy profi alkotás, ezt bárki láthatja. És igen, a benyomásaim meghatározzák mire adok ki tízezreket. Szerintem ez a game vérgagyi. De lehet másnak GOTY. Nem vagyunk egyformák és ez így jó.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (8 db)