Úgy érzem, nem panaszkodhatnak a 4X űrstratégiák rajongói. Meglehetősen sok jó játék érkezett az utóbbi években, köztük olyan csemegékkel például, mint a Sins of a Solar Empire: Rebellion, a korai hozzáféréssel már játszható Master of Orion, de ott van akár a Homeworld sorozat ráncfelvarrott újrakiadása is. Én személy szerint nagyon örülök ennek – anno az egyik legelső játékélményem is egy űrstratégia volt, méghozzá az 1996-os klasszikus, az Imperium Galactica. A Polaris Sector fejlesztőiről, a rettenetes nevű SoftWarWare-ről eddig nem hallottam, ám Slitherine Ltd. kiadó neve sokunk számára ismerős lehet, hiszen számos remek stratégiai játék felett bábáskodtak már kiadóként. Szerencsére ez a jó tendencia most is folytatódik.
A játék műfajának megszokott elemeivel dolgozik. Adott egy galaxis, amelyben többféle faj él, akik a kezdetben nem sokat tudnak egymásról – mi ezek közül irányítunk egyet. Szokás szerint rendelkezünk egy anyabolygóval, erről kiindulva kell gyarmatosítanunk a galaxist. Ehhez persze űrhajókra, fegyverekre és más egyéb nyalánkságokra lesz szükségünk, amelyeket azonban – felhasználva népünk elsőrangú K+F programját – előbb ki is kell fejlesztenünk, vagy legalábbis ellopnunk szomszédjainktól. És persze van diplomácia is, ami ha csődöt mond, jöhet a háború. Az meg persze a régi mondás szerint amúgy sem más, mint diplomácia fegyverekkel...
Ismerős? Nos, nagyjából minden űrstratégia ugyanilyen. A Polaris Sector azonban néhány dolgot elég jól csinál ahhoz, hogy hosszú távra is le tudja kötni az embert. Talán a legfontosabb az, hogy a játékban szereplő összes űrhajót nekünk kell megterveznünk. Csak az űrhajó váza áll rendelkezése – ebből méret szerint többféle van –, minden egyéb felszerelést nekünk kell ráaggatnunk. De véletlenül se gondoljuk azt, hogy a „mindenből a legjobbat és a legnagyobbat” elv itt működni fog! Ugyanis a legapróbb alkatrész is befolyásolja az űrhajó gyártási költségét, tömegét (ezáltal a sebességét), az energiaszükségletet, a fenntartási költséget, a gyártási idejét és megannyi mást. Általában sokkal jobban járunk azzal, ha űr-Tigris tankok helyett inkább űr-T-34-esekkel töltjük fel a flottáinkat. Lényegében minden egyes játékhoz másféle hajókat kell terveznünk, például kisebb galaxisban, „kompaktabb” birodalomnál megspórolhatjuk az üzemanyagtartályokat, ezáltal gyorsabb vagy erősebben páncélozott hajókat építhetünk. De kétszer is át kell gondolnunk, akarunk-e csillivilli extrákat a hajóra, mert lehet, hogy valami egyébként teljesen felesleges alkatrész másfélszeresére növeli a gyártási időt. Szerencsére az egyes általunk tervezett modellek megmaradnak a játékban. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a játékban elérhető összes hajótípusra szükségünk van, a legkisebbtől a legnagyobbig. 30-40 olcsó vadász pillanatok alatt szétkap egy nagyobb hajót, úgyhogy igencsak vegyes összeállítású flottával kell csatába indulni, ha nem szeretnénk kellemetlen meglepetéseket.
Érdemes pár szót ejteni a másik kötelező űrstratégia-elemről, a fejlesztésről. Ezúttal kukába került a tech tree, ennél sokkal okosabb megoldást találtak a SoftWarWare-nél. K+F kapacitásunkat ezúttal kétféleképpen használhatjuk fel: vagy tudományágat kutatunk, vagy tényleges, legyártható új találmányt próbálunk kifejleszteni. A kettő közti elosztást százalékosan dönthetjük el. Egy-egy új találmányhoz azonban sokszor több tudományág „kifejlesztése” szükséges, így a rendszer sokkal inkább modellezi a valóságot, mint a már unalomig ismételt tech tree.
Természetesen a birodalomépítés alapvető eszköze az új bolygók felfedezése és kolonizálása. A csillagtérképen nem haladhatunk kedvünk szerint, gráfszerűen tudunk eljutni egyik naptól a másikig. A naprendszerek 1-3 bolygót tartalmazhatnak, amelyek között vannak földszerűek, óceáni világok, sivatagos vagy vulkanikus bolygók vagy épp gázóriások. A földszerű bolygók természetesen az ideálisak – meglepő módon nem csupán az emberiség, de minden faj számára. Azonban megfelelő technológia birtokában a többi sem válik hasztalanná, hiszen a gázóriásokból például értékes szerves anyagokat bányászhatunk ki, egy vulkanikus bolygó pedig bővelkedhet ritkább fémekben. Maguk a galaxisok egyébként nem hasraütés-szerűen néznek ki: új játék generálásakor tudományos jelzésüknek megfelelőn választhatjuk ki, hogy épp SBa vagy SBc típusú kettős karú spirálgalaxisban szeretnénk inkább játszani.
Komoly hangsúlyt kap a játékban a logisztika is. Hiába a művészi igényességgel megtervezett, távol-keleti bolygók szorgos munkásai által összelegózott űrhajónk, ha kellő mennyiségű üzemanyag hiányában csak a szomszéd csillagig tud eljutni flottánk, vagy épp az első csata után elfogy az összes muníció. Bár hajóink minden alkalommal feltöltik készleteiket, ha baráti (saját vagy szövetséges) bolygó mellett haladnak el, a már említett gráfrendszer miatt sokszor ezek is igen nagy távolságok lehetnek. Ezért meg kell tervezünk a hadtápot is: tankereket és teherűrhajókat kell építtetnünk, amelyek folyamatosan ellátják seregeinket, bárhol is legyenek a galaxisban. Bár nagyon mikromenedzsmentnek tűnik, valójában eléggé szórakoztató része ez a játéknak. És persze megint nem árt, ha olyan hajót tervezünk, amely passzol az aktuális játékhoz...
Jellemző az űrstratégiákra, hogy a játék elején még élvezetes bolygóinkkal foglalkozni, azonban a vége felé, amikor már 20-30 van belőlük, a túlzott mikromenedzsment elveszi a kedvet a folytatástól. A Polaris Sector szerencsére ezt is jól megoldja. Elég csak kiadni az irányvonalat az adott bolygó kormányzójának (ez lehet például bányászat, kutatás, termelés vagy akár mezőgazdaság), és ő innen átveszi a stafétát, meglepően hatékonyan. Persze mindig bele tudunk nyúlni, ha birodalmunk érdeke éppen mást kíván, sőt intézhetünk mindent mi magunk, ám az MI egyébként teljesen jól ellátja a feladatot. A rendszereink által megtermelt nyersanyagok bekerülnek egy nagy, közös képzeletbeli raktárba, szerencsére nem kell bolygóról bolygóra szállítani őket, elég ha csak arra figyelünk, hogy a nyersanyagokból a globális termelés/fogyasztás különbsége lehetőleg pozitív maradjon.
Sok űrstratégia bukik el azon, hogy nem ad elég információt a gazdaság vagy épp a flották helyzetéről. A Polaris Sector ezt az akadályt is megugorja, hiszen számos könnyen áttekinthető, nagyon informatív menüpont áll rendelkezésünkre, bár ez talán a képekből is látszik. A hozzám hasonló statisztikafüggők biztos örülnek majd annak, hogy remek grafikonokkal tudjuk nyomon követni a különböző fajok aktuális gazdasági, katonai helyzetét.
A grafikáról nem szóltam túl sokat, de nincs is nagyon miről írni: teljesen funkcionális. Nincs 3D, az űr itt szigorúan a síkban játszódik, aminek én kifejezetten örülök, nincs szenvedés a mélységérzettel (pontosabban annak hiányával). A csaták is 2D-ben zajlanak, egyszerű, de az MI fejlettsége miatt izgalmas ütközeteket vívhatunk, ahol nagyon oda kell figyelni, hogy melyik hajótípussal mire támadunk.
Bár a cikkből, gondolom, átjött, de engem nagyon meggyőzött a Polaris Sector. Nem csinál forradalmat, de a megszokott dolgokat tisztességes iparosmunkával hozza, és ehhez még hozzápakol két remek elemet, a sajátos kutatás-fejlesztést és a hajótervezést. Ez utóbbit már láttuk ugyan máshol is, de itt sikerült a játék szerves részévé tenni. A Polaris Sectort tehát csak ajánlani tudom a műfaj rajongóinak – a játék tovább öregbíti a Slitherine Ltd. hírnevét is.
