25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Új játékmód debütált a Valhalla Hillsben

Szabad játékmód és még sok más újdonság került a játékba.

Írta: GeryG

Frissült a Valhalla Hills korai változata. A játék augusztus vége óta érhető el a Steamen, de egyelőre nem tudni, hogy a végleges kiadás mikor jelenhet meg. Addig még sok dolga van a fejlesztőknek, akik nem is pihennek. A minap érkezett új frissítésben debütált az új szabad játékmód, amely egészen más kihívást kínál. Az eddig elérhető normál játékmódban fokozatosan oldhattuk fel a különböző tartalmakat, így eleinte könnyű, majd egyre nehezedő kihívás elé néztünk. Ezzel szemben a szabad játékmódban kezdettől fogva minden tartalom elérhető, cserébe a hegy sokkal változatosabb, az ellenségeink pedig sokkal veszélyesebbek. Emellett vikingjeink sem gyűjtenek becsületpontokat. A másik fontos újdonság a vikingek energiaszükségleteinek teljes megváltoztatása. Eddig minden cselekedetük egyszerű energiát igényelt, ám mostantól sokkal árnyaltabb rendszerhez kell alkalmazkodnunk: gondoskodnunk kell vikingjeink élelmezéséről és pihenéséről is. Ezt két mérce mutatja nekünk, amely alapján pontosan követni tudjuk, melyiküknek éppen mire van szüksége – alvásra vagy ételre.
E két fontos újítás mellett természetesen megannyi kisebb változtatás is került a játékba. Új helyszínek, egyes vikingek (a vadász, a favágó stb.) viselkedésén is finomítottak, de alakítottak a kezelőfelületen és bizonyos grafikai elemeken is. Mindezekről .

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Valhalla Hills

Platform:

Fejlesztő: Funatics

Kiadó: Daedalic Entertainment

Megjelenés: 2015. december 2.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!