25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Februárban jön a Far Cry: The Wild Expedition

PC-re és konzolokra is megjelenik a gyűjtemény, amely az összes eddig megjelent részt tartalmazni fogja.

Írta: GeryG 2 hozzászólás

2004-ben indult el a Far Cry széria, amelyet akkor még a CryTek készített. A játék eredetileg inkább techdemónak indult, de végül egy félig akció, félig sci-fi történetet is kapott. Az akkor lenyűgözőnek számító látványvilág azóta is védjegye a sorozatnak, ahogyan a meghajtásához szükséges brutális gépigény is. A második részt azonban már nem a CryTek készítette, hanem a Ubisoft Montreal 2008-ban. Az új rész saját motort kapott (Dunia), a játéktól pedig az előzetes videók alapján rengeteget vártunk, de sajnos hiába a meseszép grafika és az innovatív ötletek, a végeredmény gyakorlatilag hamar unalomba fulladt a buta hibák miatt. Ezt a csorbát végül 2012-ben köszörülte ki a Far Cry 3, amely talán a széria legjobb része lett. Nagyon pofás grafikával és az előző részre épülő, de annak legtöbb hibáját nélkülöző játékmenettel rendelkezett. Tavaly tavasszal kapott egy kiegészítőt is, amely a Blood Dragon címet viselte, de témájában semmi köze nem volt az alapjátékhoz. Sokkal inkább a '80-as évek akciófilmjei előtti tisztelet jelének lehetett tekinteni.
A Ubisoft azóta már elhintette, hogy természetesen készül a negyedik rész is, de eddig sem hivatalos bejelentésre nem került sor, sem információk nem láttak napvilágot a projekttel kapcsolatban. Ehelyett a napokban bejelentették, hogy készül a Far Cry: The Wild Expedition, amely a fent említett összes epizódot tartalmazni fogja (az első rész feljavított, HD változatát). A csomag PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra készül, de azt sem lehet egyelőre tudni, hogy dobozos vagy digitális formában lehet majd hozzájutni a gyűjteményhez, amely azonban már rendelkezik pontos premierdátummal. Eszerint a megjelenésre február 14-ig kell várni.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Far Cry: The Wild Expedition

Platform:

Kiadó: Ubisoft

Megjelenés:
2014. február 21. PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Razor03
Razor03 [14703]
Hűűű ez jól hangzik! :-O
GustyX
GustyX [7048]
Az első rész HD változatát PC-re???? Azt a betyárját neki!
Jó lenne, ho tényleg az összes FC jönne, beleértve az only konzol címeket is, HD-sítve.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)