25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

E3 2013

PS Vitára készül a Killzone: Mercenary

A Killzone: Shadow Fall mellett új epizód készül a Sony hordozható konzoljára is.

Írta: GeryG

A Killzone sorozat történetében először készül epizód PlayStation Vitára. A Killzone: Mercenary szeptember 3-án jelenik meg, az egyszemélyes kampány mellett többjátékos móddal is rendelkezni fog. A történet főhőse Arran Danner, veterán katona, aki a több pénz reményében zsoldosnak áll. Ám hamar rájön, hogy a pénz nem minden, ha olyan helyzetbe kerül, ahol a győzelem ára már-már embertelen. Az egyszemélyes kampány kilenc, egyenként nagyjából egyórás pályából áll. A többjátékos rész során mercenary warfare, guerilla warfare és warzone játékmódok közül válogathatunk. Karakterünket alaposan átszerkeszthetjük, ehhez már az egyszemélyes módban is gyűjthetünk pénzt. A látványért ugyanaz a technológia felel, ami a Killzone 3-at is hajtotta, vagyis erre minden bizonnyal nem lehet majd panasz. Az irányítás terén a Guerilla Games munkatársai igyekeznek a Vita minden képességét kihasználni, így akár a giroszkóp segítségével is célozhatunk, az érintőképernyőn keresztül üthetjük ellenfeleinket, válthatunk fegyvert, hackelhetjük meg az eszközöket. Zoomolni és sprintelni a hátsó érintésérzékeny panellel tudunk.
A Killzone: Mercenary az E3-ról egy trailerrel és néhány képpel jelentkezett.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
  • Killzone: Mercenary
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!