25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Önállóan is futtatható kiegészítő lesz a Far Cry 3: Blood Dragon

A '80-as évek VHS-korszakában megálmodott jövőbe kalauzol a napokban bejelentett kiegészítő, amely május elején jelenik meg.

Írta: GeryG 6 hozzászólás

Far Cry 3: Blood Dragon címmel érkezik május 1-jén a remekül sikerült Far Cry 3 önállóan is futtatható kiegészítője. A kiegészítőnek érdekes módon egészen kevés köze lesz az alapjátékhoz, teljesen önálló, sci-fi történettel bír majd, amelynek főszereplője Sargent Rex Colt. Feladatunk egy önálló életre kelt cyborg kommandó legyűrése, a kötelező női főszereplő és mellékesen az egész világ megmentése lesz egy meglehetősen bizarr szigeten. Az alapjátékhoz hasonlóan ezúttal is teljesen szabadon bejárhatjuk majd a terepet. A történet, amelyet úgy jellemeztek a fejlesztők, mint a '80-as évek VHS-korszakában megálmodott jövőt, 2007-ben játszódik. Az összes, a korszakra jellemző klisé felbukkan majd a játékban, mint a poszt apokaliptikus környezet, cyborgok, mutánsok, vérsárkányok és persze Michael Biehn (Terminátor, A bolygó neve: Halál).
A kiegészítő egyelőre kizárólag Xbox 360-ra lett bejelentve, arról nem érkezett hír, hogy később PC-re és PlayStation 3-ra is elkészül-e.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon
  • Far Cry 3: Blood Dragon

Far Cry 3: Blood Dragon

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: PlayON

Megjelenés:
2013. május 1. PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

ainder
ainder [140]
Ez nagyon tetszik olyan mintha a Power kapitányt keresztezték volna a TRON-nal :D
GustyX
GustyX [7048]
Video.
balays82
balays82 [14276]
Több helyen azt írják, hogy PC-re is megjelenik. Sőt állítólag valakik feltörték a Uplay-t és kilopták onnan a PC-s verziót, ami már különféle torrent oldalakon is fellelhető.
Geralt0fPaks
Geralt0fPaks [14]
Kár hogy nem jelentették be PC-re, engem a 'sima' Farcry3 nem hoz lázba, de erre szívesen beruháznék.
Dark Archon
Dark Archon [11464]
Mégsem ápr. 1-i tréfa az egész?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (6 db)