25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

From Dust - megint befürdött a DRM

Megérkezett a másolásvédelmet kiiktató patch, hamarosan megjelenik a PS3 változat.

Írta: GeryG 4 hozzászólás

A Ubisoft (ismét) bepróbálkozott a nem túl sikere kalóz-ellenes megoldásával, és (ismét) belátta, hogy nem működik. A From Dust megjelenése után nagy port vert fel, hogy a PC-s vásárlóknak a játék minden egyes indításánál hitelesíttetnie kellett a vásárlását. Emellett a mentett játékokat a Ubisoft a saját szerverein tárolta, így gyakran azok sem voltak elérhetőek. A felhasználók felháborodása teljesen jogos volt, és végül a francia kiadó is belátta ezt. Ma megérkezett az a patch, melynek feltelepítése után nincs többé szükség folyamatos netkapcsolatra, valamint a mentéseket is a saját gépünkre költözteti. Ebben az a legironikusabb (és már nem először), hogy míg a becsületes vásárlók megint megszívták a másolásvédelem miatt, addig a kalózok néhány nap alatt megkerülték azt és minden gond nélkül játszottak. Míg a PC-sek küzdöttek, és az Xbox 360 tulajok vígan játszottak, a PlayStation 3 felhasználók csak kívülállóként szemlélték az eseményeket, ugyanis az ő játékuk megjelenését elhalasztották. Ma viszont hivatalosan is megerősítették, hogy a From Dust PS3-as változata szeptember 14-től lesz letölthető.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

From Dust

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montpellier

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: PlayON

Megjelenés:
2011. augusztus PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

gregmerch
gregmerch [3766]
És még pár gondolat (kis átfedéssel, kiegészítésként az előttem szóltakhoz):

1. Abban én sem hiszek, hogy aki letölt valamit, az egy rohadt bűnöző, rossz életű tetü. Ha így volna, akkor a gyerekeink lennének az elsők között a "most wanted" listákon.
2. A warezolást egy komplett iparág támogatja, hiszen mindent teljesen legálisan meg lehet vásárolni az üres lemezektől az írókon át a legkülönfélébb tárhelyekig.
3. Kis hazánkban az átlagfizetés (amely köztudottan a "fejlett világban" a legalacsonyabbak között van) nem kis százaléka egy-egy játék, vagy műsoros CD, DVD, BR, stb. bekerülése.

DE!

4. Ezek a termékek évekig készülnek, nagyon messze nem 3 gombnyomásból áll a fejlesztésük, és rengeteg ember munkája kell az elkészülésükhöz. A jogtalan használat így, az én olvasatomban, bizony lopás.
5. Ha az aembernek nem áll hegyekben a della, akkor bizony nagy valószínűséggel a vasa sem a legerősebb. Régebbi, feltehetően nála is remekül eldöcögő játékok már pár ezer (gyakran 1-2ezer) forintért (másképp mondom: egy pizza, egy üveg közepes bor, vagy egy bigmekk menü áráért) is beszerezhetők, akár újonnan is. Nem feltétlenül kell a legújabb programokat tolni, a pár évvel ezelőttiek is kiválóak.
6. Rengetegen nem anyagi okokból, hanem "presztizsből" warezolnak orrba-szájba. Én is ismerek olyan, egyébként tehetős embert, aki előbb venne be egy ciántablettát, minthogy "elektronikus tartalommal bíró" (vagyis letölthető) terméket vásároljon.

Egyébként az EUR alapon számoló steam-en 4200 HUF, míg az USD árfolyamot alapul vevő impulse-on nem egészen 3000 HUF áron szerezhető be jelenleg (helyesbítek: ez szerdai adat) ez a kiváló játék. ennyit azt hiszem megér, de ha türelmesen vársz az akciókra (amik mindkét említett online szolgáltatónál mindennaposak, és néha elképesztően kecsegtetőek is), feltehetően nem is olyan sokára lesz még sokkal olcsóbb is. Ez egyébként igaz minden (akár a legújabb) játékra is.
GeryG
GeryG [2289]
Pár gondolat...
1. akinek nem inge...
2. ma már tart ott a tömegkommunikáció és a web2, hogy az ember megfelelő mértékben informálódni tudjon egy játékról (vélemények, tesztek, gameplay videók, kritikák és hasonlók), így a megvásárlás előtt képet lehet alkotni arról, tetszik-e
3. nem minden játék hemzseg a hibáktól és a hangulatrontó tényezőktől, ha mégis, miért nem olvasol inkább?
4. sajnos a videojáték fejlesztők zöme nem fürdik a pénzben, pedig őket nem nyúlja le a magyar kormány...
5. virágzik a használt játék kereskedelem mind neten, mind a boltokban, így a legtöbb játék a megjelenés után pár héttel-hónappal már nem 15-20 ezerért is beszerezhető
6. a videojáték készítés korántsem 3 billentyű lenyomásából áll, bár tök jó lenne, írhatnék magamnak jó játékokat...
7. nem Te vagy az egyetlen, aki nehezebb körülmények között él, mint szeretne, így ez ebben a formában nem szól a warezolás mellett: én sem játszom távirányítós komoly RC repülőkkel, mert nem engedhetem meg magamnak, pedig szeretném
8. és EZ a legfontosabb: senki nem állította, hogy Te tisztességtelen vagy, és igen, aki warezol, attól függetlenül még lehet becsületes ember.
9. (ami már csak a ráadás) ha warezolsz, tehát ingyen szerzel be olyan terméket, aminek az előállítására mások milliókat költöttek, és több száz, esetleg ezer órát töltöttek az elkészítésével, hogy TE JÓL SZÓRAKOZHASS VELE, akkor legalább ne fikázd, hogy szar játék lett, és milyen becstelen, aki elkészítette. Te a munkahelyeden ingyen dolgoztál, és az általad előállított termék/szolgáltatás ingyen volt elérhető?

Nem vitatkozni szeretnék, csak nem értek mindenben egyet a véleményeddel. Abban igazad van, hogy a wareztól függetlenül Te még lehetsz becsületes, tisztességes, jó ember. De akkor miért is nem az, akitől Te ellopod azt, amit ő verejtékes munkával elkészített?

By the way... én is warezoltam már, nem álszentkedem én sem, hogy én sose tettem még ilyet. De nem fikázom a készítőt, ha nem tetszik egy játék.
sat
sat [14]
Attól, hogy valaki warezol, még lehet ő is becsületes ember. Én végigdolgoztam az életemet, alig kaptam fizetést, annak is a felét lenyúlta az állam, ami maradt, azt meg természetesen nem egy vadidegen gazdag senkire költöttem a világ másik felén, hanem a családomra, végül pedig még ki is rúgtak. Mindemellett néha azzal próbáltam szabad perceimben megfeledkezni a világ mocskáról, hogy játékokkal játszottam, amiket a netről töltöttem le. Ha én ezek után tisztességtelen vagyok, akkor az, aki fürdik a pénzben, mert lenyomott 3 gombot a billentyűn, megír egy szar játékot, ami hemzseg a hibáktól meg a hangulatrontó tényezőktől, aztán a boltban 15-20 ezer forintot követel érte, 600x becstelenebb.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)