25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Feldarabolják a Fable 3-at

A második részhez hasonlóan most is több epizódban érkezik a Fable.

Írta: Retee

Peter Molyneux egy interjúban megerősítette, hogy a második részhez hasonlóan a Fable 3 is "fejezetekre" lesz osztva, melyek a normál játék mellett a demo funkcióit is ellátják. Molyneux elmondása szerint ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy például az első fejezetet ingyen lehet letölteni, és játszani is vele, ám egy bizonyos pontszám, vagy idő elérése után feltűnik egy ablak, mely felajánlja a vásárlást. Itt aztán könnyen és gyorsan be lehet fektetni akár a következő részre, akár az egész Fable 3-ra, majd ha kész vagyunk, onnan folytathatjuk a játékot, ahol az ingyenes verzióval abbahagytuk.
Molyneux végül azt is megemlítette, hogy az üzleti modell mellett ez a megoldás azért is hasznos, mert a fejlesztőknek nem kell külön elkészíteniük egy demot, ahol vigyázni kell a megfelelő lezárásokra - miközben a főfejlesztő elmondása szerint a klasszikus demo amúgy sem csábítja arra a játékost, hogy azonnal vegye meg és kezdje elölről a teljes játékot.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Fable III

Platform:

Fejlesztő: Lionhead

Kiadó: Microsoft

Megjelenés:
2011. május 20. PC
n/a: X360

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!