25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Helyzetjelentés Extra



Írd ide hozzászólásod:

Shadowguard
Shadowguard [4221]
Ha nincs kísérleti nyúl fázis és nem a semmiből fejlesztették ki akkor miért is van az ÖSSZES vakcinának csak vészhelyzeti engedélye? Ja, hogy a rendes tesztelési protokollon azért átléptünk, mert "jóvanazúgy". Ez még nagy jóindulattal a kínai és a vektor vakcináknál el is menne, mert ott legalább a technológia nem új, de az mRNS teljesen az.
És nem, az hogy a kilencvenes évek óta kísérleteznek vele az nem jelenti, hogy ez egy ismert és működő dolog.
Csak éppen a kínai állítólag nem ér semmit, a vektorok egy részével meg több (fejlett nyugati) országban nem oltanak, mert vérrögképződést okoz és úgy ítélték meg a kockázat nagyobb, mint a haszon.

Egyébként akiről tudok, hogy oltatott azok cirka 80%-a se azért, mert fél a vírustól, hanem mert menni akar nyaralni, koncertezni, valahová. És az általános vélemény az, hogy az egész igazolványhoz kötés zsarolás. De még vírusrettegő kollegina, aki alig várta az oltását is azt mondta , hogy a lányát márpedig nem fogják beoltani, mert "b@sszák meg az anyjukat a hülyeségükkel".

De tudok olyanról is, aki már megoldotta okosban az oltást. Gondoltam rá én is, de mivel úgysem megyek sehová abból a pénzből inkább veszek könyvet/játékot

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Vissza