Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Retro Machina

Retro Machina teszt – Festői, de makrancos kaland

Felfedezés egy varázslatos világban, de nem áldozatoktól mentesen.

2021.05.30. 23:09 | szerző: m_anger | kategória: Ismertető/teszt

A Retro Machinának igen találó lett a címe, hiszen egy ízig-vérig old school akció-kalandot kapunk, annak minden pozitívumával és hátrányával együtt. Klasszikusnak mondható izometrikus nézet és csábos, kézzel rajzolt grafika hívogatja a játékost, de vajon azt kapjuk amire számítunk? Ne szaladjunk rögtön előre, annyit azonban elárulhatok, hogy a készítők adagolhatták volna kicsit óvatosabban az összetevőket.

Retro Machina teszt – Festői, de makrancos kaland

Egy távoli planétán játszódik a történet, annak is egyetlen fennmaradt városkájában, és annak környékén. Atomic Cityt látszólag már réges-rég nem emberek lakják, hanem robotok. A gépek az önmaguk komótosságával próbálják kétségbeesetten fenntartani a helyet, de időközben az megindult az enyészet felé, a természet elkezdte visszavenni, ami neki jár. Egy kis droid lesz a főszereplőnk, aki a rábízott gépsor mellett egy szép napon öntudatára ébred, és kiszáll a mindennapi robotból. Vele együtt tudjuk felfedezni ezt a különös világot, és megtudni, mi is történt. Ez csupán a felütés, de igazán nem fog a játék során sem hömpölyögni a sztori. Kapunk majd egy-egy adalékot, részletet, de csak a legvégén fog összeállni a történet, amikor is egy hosszabb cutscene-ben mindenre fény derül.

Mint látható, a sztori nem igazán az erőssége a játéknak, de akkor mi az? Elsősorban a látvány. Nagyon jól sikerült megfogni a művészeti stílust a készítőknek, egyszerűen jó ránézni a képernyőre. A kézzel rajzolt grafika stílusos, és a huszadik század derekán elképzelt jövőképet igyekszik visszaadni, art deco épületekkel, a korra jellemző rajzstílussal, reklámokkal. A kiadó ugyanúgy a Super.com, mint a tavaly év egyik meglepetésénél, a hasonló stílusú Raji: An Anсient Epicnél. Amíg ott azonban egy indiai csapat állt a háttérben, ezúttal egy brazil gárda felel a munkáért (úgy tűnik ez a kiadó a multikulti fejlesztők mellett tette le a voksát, és egyelőre úgy tűnik jól tette).

Három hatalmas pályát kapunk, amelyek mindegyikét több órába tart bejárni, még akkor is, ha nem akarjuk minden szegletét felfedezni. Sajnos a kezdeti lelkedesés azért egy idő után alábbhagy, ugyanis a pályadesign elkezd önismétlővé válni, és ezen a további, más stílusú settingek is csak ideiglenesen tudnak segíteni. Ugyanez a játékmenetről is elmondható: az amúgy is vékonyka lehetőségek hiába kapnak extra csavarokat, hamar rá kell jönnünk, hogy ugyanazokat a köröket futjuk, csak jobbról-balról felspécizve. Mindennek tetejébe a késztők kicsit túl is tekerték az akciót. Még amikor gondolkodósabb, puzzle részeket játszunk, akkor is az életünkért kell majd küzdenünk a minduntalan ránk támadó ellenséges robotokkal szemben.

Retro Machina teszt – Festői, de makrancos kaland

Az egyik legérdekesebb játékmechanika, hogy át tudjuk venni az irányítást az ellenfelek felett. Igen hasznos tud lenni ez a képesség, ezért érdemes lesz gyakorta használni a harcok során is, nem csak amikor egy-egy fejtörő kényszerít rá minket. A probléma viszont az vele, hogy bugos: sajnos többször jártam úgy a tesztelés során (Xbox volt a platform), hogy egy ilyen kritikus ponton ledermedt a játék, és nem tudtam már irányítani utána a karakterem. Nem az egyetlen hiba lesz ez azonban, amivel találkozunk a játékban, az irányítás eleve kicsit suta. A kézzel rajzolt elemek nagyon jól néznek ki, de néha egyszerűen nem látszik, hol van egy-egy platform széle, így könnyedén a mélybe zuhanhatunk. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a térképeken néha egészen egyszerűen rosszul vannak bizonyos részek jelölve (például kijáratok vannak felcserélve), vagy hogy bizonyos ajtókon akkor sem tudunk bemenni, ha rendelkezésünkre áll a megfelelő színű kulcs, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy az eddig jobbára mobilos fejlesztéseken nevelkedett csapatnak bizony még van hová fejlődnie.

Összességében nehéz szívvel, de csak a műfaj rajongóinak tudom ajánlani a Retro Machinát – de nekik mindenképp. Sietni viszont nem kell. Egyrészt van rá esély, hogy a bugok foltozásra találnak idővel, másrészt az ár is lehet, hogy lentebb esik. Sajnos azt kell mondjam, hogy nincs olyan különlegesség a nagyjából 10 órás kalandban, ami miatt rohanni kellene megvenni – ráér majd később is. Jómagam is úgy búcsúztam tőle, hogy a végső, mindent eldöntő boss fightot letoltam (az érte járó achievementet is megkaptam), majd jött egy, a fent már említett fagyás, aminek kapcsán nem tudtam már folytatni. Mivel újra kellett volna kezdeni a végső harcot (amit nem apróztak el a készítők, többfordulós, változatos dologra kell készülni), ezért inkább az egyedül visszamaradt lezáró cutscene-t YouTube-on néztem már meg, a játékot pedig bezártam, s talán soha nem is fogom újra megnyitni. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Retro Machina

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Retro Machina

« Előző: Elhunyt Benoît Sokal, a Syberia játékok atyja
Következő: Switchre készíthetsz játékot a Game Builder Garage-ban »