Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

The Longest Road on Earth

The Longest Road on Earth teszt – Életképek egy monokróm világból

Játék vagy nem játék, aki belevág, az egy különleges élménnyel lesz gazdagabb.

2021.05.25. 18:13 | szerző: m_anger | kategória: Ismertető/teszt

„Az emberek azt fogják mondani, hogy ez nem is egy játék, és talán jobban szeretnék, ha másképp hívnánk, de ha ez nem egy játék, akkor... nem tudom micsoda.” – ritka, hogy egy fejlesztő így nyilatkozzon a művéről, ugyanakkor a The Longest Road on Earth esetében ez valóban érthető. A teszt alanya ugyanis még annak fényében is különleges példány, hogy a különc címeiről elhíresült indie kiadó, a Raw Fury áll mögötte. Én azt gondolom, a videojátékok közé sorolható mindenképpen, de messze nem a megszokott módon.

The Longest Road on Earth teszt – Életképek egy monokróm világból

Sokkal inkább mondanám egy interaktív képeslapgyűjteménynek, amely idegen emberek élethelyzeteibe enged bekukkantást. Ráadásul ezt több fronton is elég különleges módon teszi. Kezdjük a vizualitással, ugyanis elég sajátos az a stílus, amit képvisel. Nem elég, hogy monokróm a megjelenítés, még a pixel art jegyében is fogant, vagyis az egész olyan, mintha egy régi 16-bites masinát használnánk egy régi fekete-fehér TV segítségével. Persze azóta ez a módszer is sokat fejlődött, így nagyon is művészi és stílusos a látvány, még ha öklömnyi képpontokból is áll össze. Az már csak a hab a tortán, hogy szereplőink antropomorf állatok, ami mostanában nagyon divatos volt a videojátékok között (Chicken Police, Blacksad: Under the Skin, The Flower Collectors – csak hogy párat említsünk).

A másik ismérv viszont a zene. Ami egész végig, folyamatosan jelen van, sőt olyannyira, hogy hangeffektek vagy dialógusok nincsenek is, kicsit olyan, mintha speciális videoklipeket látnánk, csakhogy itt interaktívan ténykedhetünk. Gameplay mint olyan azonban nem létezik. Nincsenek elágazások, jó vagy rossz döntések, harcrendszer, inventory vagy bármi ilyesmi, így még point-and-click kalandjátékként is merész volna aposztrofálni a The Longest Road on Earth-öt. Az irányításhoz mindössze három gombra lesz szükségünk: van egy balra és jobbra, amivel értelemszerűen a karakterünket mozgathatjuk, illetve egy akciógomb, amely bizonyos pontokon él csak, és ott valami történik (például feltesszük a kávét a tűzhelyre főni).

Ennek megfelelően erősen behatárolt, hogy mit tudunk csinálni, inkább az a kérdés, hogy egyes akciókat végrehajtunk-e vagy sem, illetve merre mennyit időzünk. Valamennyire határt szabnak a muzsikák, hiszen az egyes számok fix hosszúságúak, viszont ha hamarabb érnének véget, az sem gond, mert kezdődnek elölről. A zenei anyag egyébként a Beícoli nevű fiatal énekesnőhöz köthető, akinek a négy fejezeten keresztül 6-6, tehát összesen 24 szerzeményt köszönhetünk. A dalok jellemzően szomorkás, énekes felvételek, melyek egy része akusztikus hangszereléssel, mások modernebb, elektronikus hangzással operálnak. Egy dolog azonban közös, hogy kellemes a fülnek, ami persze ízlés dolga, de a többségnek szerintem nem lesz gondja, sőt...

The Longest Road on Earth teszt – Életképek egy monokróm világból

Az első három fejezetben négy különböző sorsot ismerhetünk meg. Egy pincérnőét, egy melósét, majd a harmadikban mindjárt kettőt egyszerre: egy takarító és egy irodista van párhuzamba állítva, akik ugyanazon a hajón szolgálnak. Természetesen konkrétumokat nem szeretnék elárulni a történésekből, de ne akciódús sztorira tessék gondolni, valóban inkább életképek ezek a mindennapokból, amelyek viszont a zenei aláfestéssel egy különleges élményt adnak vissza. A negyedik fejezet élénkebb a többinél, de legyen meglepetés, ha valaki fogékony és „végigjátssza” a kalandot. Az viszont biztos, hogy lesznek páran, akik nem lesznek vevők a stílusra.

A The Longest Road on Earth tehát leginkább azoknak ajánlott, akik szeretik a kicsit elvontabb indie alkotásokat, értékelik a művészeteket (mind vizuális fronton, mind zeneileg), és nem akadnak ki, ha egy játék valójában nem sok interakciót tartalmaz, hanem inkább csak vezeti a szemlélődőt. Az egész élmény gyakorlatilag nagyjából két óra alatt véget is ér, cserébe viszont olyan érzelmi húrokat penget meg, amelyeket más játékok aligha. Ha valaki értékeli az ilyesmit, és nem bánja, hogy nem filmként, hanem videojátékként van csomagolva, akkor bátran tegyen kísérletet – szerintem nem fogja megbánni. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

The Longest Road on Earth

Pozitívumok Negatívumok
« Előző: Hat évvel a premier után új tartalommal bővült a Cities: Skylines
Következő: Készül a Victoria 3 »