Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Destroy All Humans!

Destroy All Humans! teszt – Ráncfelvarrást kapott a Pandemic klasszikus űrlényes elmebaja

A remake még az eredetiből kivágott elemeket is helyreállított.

2020.07.27. 17:00 | szerző: Zoo_Lee | kategória: Ismertető/teszt

A Destroy All Humans! remake gyakorlatilag a bejelentését követően avanzsált számomra rögtön az idei évben leginkább várt játékok sorába. Az azóta feloszlott Pandemic Studios 2005-ös mesterműve zseniálisan csavarta meg a GTA-széria sandbox játékmenetét, és folytatásával együtt generációja legjobb, legszórakoztatóbb játékai közé tartozott – hogy aztán a fejlesztőcsapat felvásárlása, az eredeti THQ megkérdőjelezhető döntései és a fejlesztőváltás együttese a következő generáció hajnalán rekordsebességgel döngölje földbe.

Destroy All Humans! teszt – Ráncfelvarrást kapott a Pandemic klasszikus űrlényes elmebaja

A jogok azonban sok más szériával együtt a THQ Nordic kezébe kerültek, akik miután az első részeket átportolták PlayStation 4-re, a tavalyi E3 során leplezték a 2005-ös első rész remake-jét, amely bár minden létező elemet átemelt az első részből (beleértve az eredeti hanganyagot), sokkal kifinomultabb, letisztultabb, kibővített formában próbálta prezentálni azokat, természetesen teljesen új grafikus motor kíséretében. Előre le kell szögeznem, hogy ez a hozzáállás a játékban első pillantásra kitűnően működik: jól mutatnak az új effektek, a nagyobb pályák, a fejlesztők pedig még egy, a Pandemic által eredetileg kivágott küldetést is helyreállítottak – a fényes burok alatt azonban több is rejlik.

Történetünkben Cryptosporidium-137-et alakítjuk, egy pszichopata hajlamú furon megszállót, aki mentora, Orthopox társaságában érkezik a Földre az '50-es években, hogy megmentse kihalás szélére került faját. A furonok ugyanis az atomfegyverek tartós használatával galaktikus hódításaik során sikeresen sterilizálták magukat, majd ugyan a klónozás révén sikerült áthidalniuk ezt az apró problémát, a DNS elkezdett minden egyes klónozással egyre instabilabbá válni, ami alsóbbrendű, alkalmatlan klónok születését eredményezte. Szerencsére még az ősidőkben egy sikeres marsi hadjáratot ünneplő furon sereg bolygóméretű orgiát csapott kicsiny sárgolyónkon, amelynek eredményeképp minden ember agya tartalmaz egy töredéknyi színtiszta furon DNS-t. Hősünk feladata így ezek tömeges begyűjtése, amihez (legalábbis szerinte) elengedhetetlen az emberi faj leigázása és tömeges irtása.

A játék küldetései különböző, tipikus régi sci-fi filmek helyszíneit parodizáló, méretes, nyílt pályákon játszódnak, ahol a legkülönbözőbb feladatok teljesítésével vezethetjük Cryptót a hódítás ösvényén. Hol teheneket kell rabolnunk, hol embereket ellátnunk anális szondákkal, hol agymosó üzenetet sugároznunk a tévénézőknek. Küldetéseink végeztével ezekre a helyszínekre bármikor vissza is térhetünk, hogy mellékküldetéseket teljesítsünk, extra agyakat gyűjtsünk be felszerelésünk fejlesztéséhez, vagy szimplán porig romboljuk az adott környezetet. Ehhez Crypto folyamatosan növekvő arzenálja mellett bármikor igénybe vehetjük repülő csészealjunkat is, ha pedig inkább a diszkréció ösvényét választanánk a megfigyeléshez, hősünk számtalan álcázó és elmemanipuláló eszközzel képes észrevétlenül elvegyülni leendő áldozatai között.

Destroy All Humans! teszt – Ráncfelvarrást kapott a Pandemic klasszikus űrlényes elmebaja

A remake legpozitívabb (sőt, a pályák bővítését leszámítva talán legszembetűnőbb) változtatásai elsősorban Crypto képességeit érintették. Az eredeti Destroy All Humans! ugyanis bármennyire volt jó játék, bármennyire volt zseniális a humora (amely természetesen sértetlenül megmaradt), különösen a fináléhoz közeledve brutális, frusztráló nehézségi szinteket ért el, aminek eredményeképp sokan (többek közt jómagam is, bár egyik kedvenc játékom volt PS2-n) végül el sem jutottak a fináléhoz. A remake szerencsére mind Crypto szívósságát, mind az ellenfelek tömeges megzavarására és irtására irányuló képességeit jelentős mértékben felturbózták, használatukat megkönnyítették, így még ha sikerült is magamra vonnom a helyi rendőrség, a hadsereg, és a Men in Blacket parodizáló, kifejezetten űrlényellenes technikával rendelkező Majestic együttes erőit (Cryptónak elegendő álruha nélkül garázdálkodnia az utcákon, vagy nem megfelelő álcában betévedni tiltott területekre, hogy ez rohamos sebességgel megtörténjen), szinte mindig akadt valami a tarsolyomban, amivel sikeresen megmenekülhettem.

A fejlesztők szándéka a klasszikus játék elemeinek megőrzésére az újítások mellett azonban közel sem sült el ilyen jól minden esetben. Még Crypto felerősítése is vezetett olyan helyzetekhez, amikor már-már túlságosan is erősnek éreztem magam, és a játék egyszerűen nem nyújtott semmiféle kihívást, azonban ennél sokkal nagyobb problémát jelentenek azok az alkalmak, amikor a fejlesztők meghagytak valamit az eredeti formájában, holott az eredeti óta eltelt évek, a folytatás javításai, a sandbox műfaj változása mind-mind indokoltak volna némi modernizálást. Ennek eredményeképp bár a Destroy All Humans! hihetetlenül látványos, hangulatos és hű újrafeldolgozás, küldetésstruktúráján, narratíváján magán viseli egy tizenöt éves, eredetileg PlayStation 2-re és az első Xbox-ra megjelent játék nyomait és apró kellemetlenségeit. Miért kell visszatérnünk automatikusan minden küldetés után az anyahajóra? Az egyes helyszínekre visszatéréskor miért nem választhatjuk ki a pontos leszállási helyet? Mi akadálya lett volna annak, hogy helyenként megválaszthassuk a küldetéseink sorrendjét, esetleg látványosabb hatásai is legyenek pusztításunknak? Miért nem kaptunk legalább néhány új mellékküldestípust? Miért nem kapunk valamilyen indikátort a pályán elszórt gyűjtögethető elemek felleléséhez? Miközben más pontokon egyáltalán nem riadtak vissza attól, hogy változtassanak egyes fő küldetések menetén, és opcionális küldetéscélokat is kitűzzenek, hogy kissé feldobják az eredeti játékélményt.

Ez pedig sajnos oda vezet, hogy ha valaki esetleg az eredeti játék ismeretének hiányában próbálkozik, és tisztán modern szemmel értékeli a játékot, valószínűleg úton-útfélén akad majd olyan elemekre, amelyek ugyan megvoltak az eredetiben is, sőt ahhoz képest akár előrelépésnek is számítanak, sajnos közel sincsenek egy szinten a mai elvárásokkal. A Black Forest Games csapata részéről pedig érződik az igyekezet, ráadásul a fejlődésük is látványos a tavalyi Fade to Silence optimalizátlan kidolgozása és helyenként igencsak átgondolatlan designja óta, ám az újrafeldolgozás feladata a jelek szerint sajnos kissé túl komoly leckét adott fel számukra.

Destroy All Humans! teszt – Ráncfelvarrást kapott a Pandemic klasszikus űrlényes elmebaja

A Destroy All Humans! zseniális humorú, látványos, végtelenül szórakoztató és kiváló remake-je a 2005-ös eredetinek, amellyel a hozzám hasonló régi motoros rajongók minden elemében elégedettek lehetnek – ám ha azt esetleg nem ismertétek, mindenképp abban a tudatban fizessetek be rá, hogy egy finomított, felturbózott, bővített, ám végső soron közel két generációval ezelőtti játékról van szó, amely egyes pontjaiban kissé zavaró görcsösséggel ragaszkodik az eredetihez. Remélhetőleg ez elegendő lesz a sikerhez, egy legalább ennyire színvonalas, de még több helyen újító felújítást ugyanis szívesen látnék a második részből is, majd akár egy méltó harmadik részt is a Path of the Furon című gyalázat helyett. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Destroy All Humans!

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Destroy All Humans!

« Előző: Headsnatchers PS4-re is
Következő: Várható megjelenések – 2020. július 27. – augusztus 2. »