25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Nyár végére érkezik a Project Cars 3

Már csak két hónapot kell várni a Slightly Mad Studios új játékára.

Írta: Dino

Alig pár hete, hogy a Slightly Mad Studios bejelentette, hogy készül a Project Cars 3, most elárulták a megjelenési dátumát is, ami szerencsére nincs is olyan messze.

Nyár végére érkezik a Project Cars 3

A PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fejlesztés alatt álló játék ugyanis augusztus 28-án kerül a boltokba. Persze a munkát nem mostanában kezdték: a Project Cars 2 sikere ágyazott meg a projektnek, amelynek 2018 során kezdtek neki.

A fejlesztők első két munkájuk, a Need for Speed: Shift és a Shift 2: Unleashed irányába viszik el a Project Cars széria harmadik részét, a stúdió fejese, Ian Bell egyenesen azok szellemi örökösének nevezte a PC3-at.

Nyár végére érkezik a Project Cars 3

Természetesen kapunk egy rakás verseny- és országúti autót (több mint 200-at), több mint 140 pályát (köztük a Forma-1 Brazil Nagydíjnak otthont adó Interlagosszal, valamint Toszkána útjaival), 24 órás napszakváltozás, de az évszakok és az időjárás is változni fog. A karriermódban pedig hétvégi versenyzőből válhatunk legendás pilótává.

A technikai oldalt nézve fejlesztik a mesterséges intelligenciát, új kerékmodellezést vezetnek be az élethűbb vezetési élmény érdekében, alaposan odafigyelnek a kontrolleres irányítás tökéletességére, és számos bekapcsolható segítséget is kapunk.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Project Cars 3
  • Project Cars 3
  • Project Cars 3
  • Project Cars 3
  • Project Cars 3
  • Project Cars 3
  • Project Cars 3

Project Cars 3

Platform:

Fejlesztő: Slightly Mad Studios

Kiadó: Codemasters

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2020. augusztus 28.

Minimális rendszerigény: 3,5 GHz Intel Core i5 3450/4,0 GHz AMD FX-8350, 8 GB RAM, GeForce GTX 680 vagy ezzel egyenértékű videokártya, 50 GB háttértár, Windows 10

Ajánlott konfiguráció: Intel i7 8700k/AMD Ryzen 7 2700X, 16 GB RAM, GeForce RTX 2070/Radeon RX 5700, 50 GB háttértár, Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!