Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Song of Horror

Song of Horror teszt – Megérkezett a tavalyi év meglepetésjátékának utolsó fejezete

Az utóbbi évek egyik legjobb túlélőhorrorja született meg.

2020.06.09. 10:03 | szerző: Zoo_Lee | kategória: Ismertető/teszt

Már tavaly novemberben áradoztam a Song of Horror című túlélőhorror mesterműről, amely a műfaj klasszikus, rögzített kameranézetes stílusával, zseniális történettel, hangulattal és kiváló ötletekkel próbálta megborzongatni a játékosokat. A Protocol Games csapata pedig azóta is keményen dolgozott rajta, hogy a lehető legtökéletesebb formát érhesse el a játék, a cselekmény epizódokban kiadott felvonásai mellett ugyanis folyamatos finomhangolásokkal, bővítésekkel csiszolták az alapokat. Ez a folyamat május végén ért el a csúcspontra, néhány méretes frissítés mellett ugyanis megjelent az ötödik, egyúttal befejező epizód, amelynek apropóján ideje, hogy teljes egészében értékeljem a lovecrafti jegyekkel operáló borzongást.

Song of Horror teszt – Megérkezett a tavalyi év meglepetésjátékának utolsó fejezete

A történet középpontjában egy kísérteties, antik zenedoboz áll, valamint a benne játszódó ősi, kárhozott melódia, amely képes megidézni egy mérhetetlenül vénséges, a játékban csak a „Jelenlétként” emlegetett árnytestű másvilági borzalmat, amely átokként üldöz, hajszol őrületbe és pusztít el mindenkit, aki meghallgatja az elátkozott melódiát. Főhősünk Daniel, egy hatalmas könyvkiadó munkatársa, aki alkoholizmusa és zátonyra futott házassága után próbálja helyrehozni életét, így, miután főnöke egy péntek este felhívja, hogy nézzen utána a kiadó eltűnt sztárírójának, kissé rossz szájízzel, de teljesíti a megbízást. A kísérteties, elhagyott kúriában azonban Daniel kapcsolatba kerül a Jelenléttel, majd csapdába esik a Másvilágban, a Jelenlét által uralt sötét, kísérteties dimenzióban. Innen indul az első fejezet, amelyben Daniel aggódó ex-felesége, főnöke, a Husher család idős gondnoka vagy egy kíváncsi rendőrnő bőrében kutathatjuk át a kúriát az eltűntek után, levelekből, kísérteties gyerekrajzokból és hangfelvételekből rekonstruálva az eredeti eseményeket. Ezt a kis felvezetést és Daniel szabadulását követően indul a hajsza a zenedoboz hátborzongató, okkult eredete, illetve az átok megtörése után, amely fejezetről fejezetre különböző elhagyatott, a Jelenlét egyre fenyegetőbb és veszedelmesebb manifesztációitól hemzsegő helyszínekre vezeti hőseinket.

A játék egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a Jelenlét nem pusztán egy statikus ellenfél, hanem egy szadista, a Left 4 Dead széria játékbeli rendezőjéhez hasonló MI, aki láthatatlanul folyamatosan követi a játékost, és a választott nehézségi szinttől, valamint a játékos stílusától, viselkedésétől függően adagolja a minden végigjátszás során változó ijesztgetéseket, valamint halálos kimenetelű támadásokat. Így ugyanazon a korábban már tucatszor bejárt folyosón előfordulhat, hogy váratlanul egy döglött madár töri be az ablakot, vagy hirtelen egy torz kísértetalak kukucskál ki az egyik ajtón. A rémisztgetésnek pedig igen komoly súlya is van, a Song of Horror ugyanis alapértelmezésben checkpointok nélkül, kizárólag automatikus mentésekkel és végérvényes karakterhalálokkal operál – ha egy karakter akár a Jelenlét támadásainak, akár saját meggondolatlanságunknak hála meghal, vége, elveszítettük, legfeljebb kifacsart rémalakként láthatjuk majd viszont jumpscare-ek során. Ha pedig egy fejezet során minden karakterünket elveszítettük, kénytelenek vagyunk elölről kezdeni az egészet. Az egyes szereplők pedig ráadásul egyedi tulajdonságokkal, az epizódok során esetleg exkluzív történetelemekkel rendelkezhetnek (későbbi epizódok során egyenesen egyedi kezdőhelyszínnel), amelyek különösen erőssé vagy pont sebezhetővé tehetik őket a Jelenlét bizonyos támadásaival szemben. Az aduász az első epizód végén kiszabaduló Daniel, aki a történet során narrátor/főszereplőként minden későbbi fejezetben választható karakter, ráadásul a legkiegyensúlyozottabb tulajdonságokkal, azonban neki mindenképp túl kell élnie, így elvesztését követően automatikusan elölről kell kezdenünk az epizódot.

Így nem marad más, mint a folyamatos körültekintés és elővigyázatosság – a játék a kezünkbe ad minden fontos információt a Jelenlét elleni küzdelemhez, a többi azonban már rajtunk múlik. Nem felejtünk-e el hallgatózni minden ajtó előtt, hogy biztonságos-e belépni? Időben feltérképeztük a búvóhelyeket, ahol elrejtőzhetünk, ha a Jelenlét elsöprő támadásra készül? Biztos bele akarunk nyúlni a fekete, sűrű anyaggal teli kádba, vagy lerántani a vastag vászonleplet az ódon, raktárban felállított tükörről, ha egyszer az épületben minden más tükröződő felületet betörtek? A készítők ráadásul minden fejezetben bővítették a receptet, és egyre komplexebb térképeket, hosszabb játékidőt (a teljes első végigjátszás durván 12-15 óra körül mozog), bonyolultabb feladványokat állítottak a játékosok elé, valamint az utolsó fejezetet leszámítva újabb eszközöket a Jelenlét kezébe (ez is inkább csak a húzós fejlesztési idő miatt lett így, a fejlesztők azonban még június vége előtt tervezik egy nagyobb javítással felturbózni kicsit a finálé rémiszgetéseit).

Song of Horror teszt – Megérkezett a tavalyi év meglepetésjátékának utolsó fejezete

Amint az első fejezet lefektette az alapszabályokat, a másodikban máris összefuthatunk ezek kreatív megkerülésével – például olyan ajtókkal, amelyeken vastagságukból fakadóan nem hallgatózhatunk, és más megoldáshoz kell folyamodnunk, hogy megállapítsuk, nem készített-e a Jelenlét valamilyen halálos kimenetelű meglepetést a másik oldalra. Szintén a második fejezet dobja be a Csendet is, egy vak, aszott múmiára emlékeztető borzalmat, egyben az elsőt a Másvilágból a Jelenlét mellett elszabadult rémségek közül, akinek készülő támadásait nem lehet hallgatózással észlelni, egy helyiségbe kerülve vele pedig manuálisan irányítanunk kell karakterünk légzését, és csendben maradnunk, amíg el nem tűnik. Az egyetlen vezető motívum, hogy a Jelenlét jellegéből fakadóan sosem válunk veterán démonvadásszá, a konfrontációkat szinte végig a józan ész vagy a menekülés, mintsem a fizikai konfrontáció segítségével kell megoldanunk.

Ez a dinamizmus, az érzés, hogy soha nem tudhatjuk, mikor kerülünk szembe az iszonyattal akár a már bejárt, jól ismert helyszíneken, mikor ijesztget pusztán a játék, és mikor halálos a manifesztálódott horror, párosulva a hihetetlenül nyomasztó helyszínekkel és hanghatásokkal talán az utóbbi évek egyik legnyomasztóbb, leghátborzongatóbb horrorjátékát eredményezték, amelynek végigjátszása közben bizony nem egyszer lettem libabőrös, vagy ugrottam fel a székemből. Külön pozitívum, hogy a készítők a Song of Horror epizódjait egyfajta túlélőhorror történelemóraként építették fel. Az első az Alone in the Dark/Resident Evil párost, a második a Silent Hillt, a harmadik az Obscure-t, a negyedik az első Amnesiát idézi, miközben egyes elemek, rejtvények formájában megidéz olyan klasszikusokat is, mint az Eternal Darkness, a Project Zero és az Outlast. Az egyes fejezetek során a frissítések pedig nem kizárólag az új tartalmakat érintették: rengeteg ponton finomítottak, vagy éppen bővítettek a korábbiakon, így még ha valaki fejezetről fejezetre követte is a cselekményt a megjelenés tempójában, mindenképp érdemes egy friss végigjátszással ismét nekivágnia.

Probléma egy-két kisebb bugot leszámítva, amelyeket a fejlesztők nagyrészt ki is irtottak az epizódok között, mindössze a kihívás és a nehézségi szint párosításából fakadt. Az ostobaságomból, figyelmetlenségemből eredő halálozásaim inkább csak bosszantottak és sarkalltak arra, hogy legközelebb figyelmesebb legyek, ám szinte minden fejezet bőségesen kínál olyan opciókat, amelyekkel pusztán az aktuális rejtvények, akadályok leküzdése során végezhetünk magunkkal egészen banális módokon is. Szerencsére azonban a fejlesztők szíve az utolsó epizódra megesett az ügyetlenkedő játékosokon, és míg a legdurvább, H. P. Lovecraft névre hallgató nehézségi szintet ideiglenesen eltávolították egy kis újrahangolás erejéig (de még június vége előtt visszatér), bekerült egy új szint, az E.T.A. Hoffmann, amely az eddigi legalacsonyabb M. R. James szint némileg visszafogottabb rémisztgetéseit checkpointokkal egészíti ki, lehetőséget biztosítva arra, hogy visszatölthessük és kijavíthassuk halálos kimenetelű hibáinkat. Miután az ötödik rész megjelenését követően teljesen új végigjátszást indítottam, és ezen igyekeztem végigpörgetni a teljes cselekményt, ezt az új nehézségi szintet választottam az akadálymentesebb haladáshoz, és kijelenthetem, hogy bár így az esetleges halálozásokból és karaktervesztésekből fakadó kihívás és frusztráció eltűnik a játékból, valamint az achievementek jelentős részét ezen a fokozaton nem oldhatjuk fel, még változatlanul egy borzalmasan nyomasztó és hidegrázós kaland marad. A teljes, hibátlan játékélményhez természetesen változatlanul hozzátartozik, hogy bár a fejlesztők biztosították az egér-billentyűzet alapú végigjátszást, az igazi élményhez kontroller és headset javasolt, valamint az alapértelmezett, E. A. Poe nehézségi szint.

Song of Horror teszt – Megérkezett a tavalyi év meglepetésjátékának utolsó fejezete

A Song of Horror túlzások nélkül az utóbbi pár év egyik legkiválóbb túlélőhorrorja, és teljes, végleges formájában az idei év egyik legkiválóbb játéka. Amennyiben szeretitek a horrorjátékokat, különös tekintettel a lovecrafti kozmikus horrorra, nyitottak vagytok egy kalandra, amely egyszerre tiszteleg a műfaj klasszikusai előtt és gondolja tovább azok értékeit, gyakorlatilag kötelező a beszerzése. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Song of Horror

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Song of Horror

« Előző: Jönnek a Ghost Recon Breakpoint MI-társai
Következő: Hogyan tovább Naughty Dog? »