Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Those Who Remain

Those Who Remain teszt – Bokorugrás fénytől fényig

Nagyon jó felütés, Alan Wake-et idéző hangulat, rém gyenge végeredmény.

2020.06.09. 21:25 | szerző: GeryG | kategória: Ismertető/teszt

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém kipróbálni a Those Who Remain előzetes verzióját, kvázi demóját. Abból és az azt megelőző előzetesekből arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem is egy műfajt megrengető minőségű horror-kalandjátékról van szó, de egy kellemesen hátborzongató darabról, amely megérdemli a figyelmet. Most, hogy immár a teljes verzió után kell összeszednem a gondolataimat, azon tanakodom, hogy én néztem be ennyire csúnyán valamit korábban, vagy a fejlesztők osztották el nagyon ügyesen a jó és rossz dolgokat...

Those Who Remain teszt – Bokorugrás fénytől fényig

A Those Who Remain főhőse Edward, akiről alig tudunk meg valamit előzetesen. Sebaj, majd a játék szépen felépíti a karakterét és megtudjuk, ki is ő valójában. Vagy mégsem. Bár a játék valóban igyekszik utalgatni rá, hogy hősünk múltjában valami igen szomorú dolog történhetett, igazán egyetlen percre sem fogunk közel kerülni hozzá. Semmi motivációnk nem lesz, hogy vigyázzunk rá, hogy többet is meg akarjunk tudni róla. És már a felütés sem túl pozitív: Edward azért autózik az éjszaka közepén egy elhagyatott országúti motelhez, hogy ott végleg lezárja a házasságát is fertőző viszonyát a szeretőjével. Azonban ahogy annak ilyenkor lennie kell, a motelben egy árva lelket sem talál, a nőnek sincs nyoma, cserébe valaki ellopja a kocsiját, hogy aztán párszáz méterrel arrébb egy oszlopnak hajtson vele. Nincs mit tenni, irány a közeli kisváros, Dormont, hátha ott találunk segítséget.

Csakhogy ez a város az utóbbi időben azzal került (többnyire a helyi) lapok címlapjára, hogy sorra tűnnek el a lakók nyomtalanul. Nem túl jó előjelek egy egyébként is elég rosszul alakuló éjszakán. Aztán hamarosan elérünk egy farmhoz, ahol először tapasztaljuk meg, hogy valami tényleg nagyon nem kóser ezzel a környékkel. A sötétben ugyanis fura emberi alakok sziluettjei vesznek minket körül, amelyeknek kéken izzik a szeme. De ők szigorúan mozdulatlanul állnak, és csak a sötétben látszódnak. Amint valamilyen fény gyullad, máris nyomuk veszik. És, hogy még jobb legyen: ha mi magunk is belépünk a sötétségbe, akkor elragadnak magukkal, és máris jön a töltőképernyő.

Az igazat megvallva a játék demójában, amely nagyjából két helyszínt dolgozott fel, nagyon elkapott emiatt a hangulat. A teljes játékban a korábbi emlékeim alapján nagyjából negyed óra alatt végigszaladtam ezeken a részeken, abban a reményben, hogy hasonlóan hangulatos és hátborzongatóan kiszolgáltatott kalandban lesz részem. De sajnos nagyon nem azt kaptam tőle, amire előzetesen számítottam. A gyökeret eresztett sötétséglakók ugyan végig elég baljósak, de mivel hamar rájövünk, hogy egy kis fénnyel máris eltüntethetők, nem nagyon fogunk foglalkozni velük. Ugyanakkor a várost egy túlvilági démon is kísérti, aki első találkozásunkkor még megszólalásig hasonlított a klasszikus F.E.A.R. Almájára... Később azonban egy ijesztőnek cseppet sem, nevetségesnek annál inkább nevezhető szörny alakjában kísért tovább. Legalábbis én az elnagyolt testarányú, világító képernyőarcú lénytől csak azért féltem, mert legyőzhetetlen és lefuthatatlan. Ha észrevett, akkor akármit is csináltam, előbb-utóbb jött a töltőképernyő.

Those Who Remain teszt – Bokorugrás fénytől fényig

Hát lopakodni kell! – csap a homlokára az egyszeri olvasó. Igen ám, de az nagyon nem könnyű ebben a játékban, ahogy egyébként az irányítás úgy általánosságban sem az. Guggolni, ugrani, kihajolni vagy bármi olyat tenni, amit akármelyik nem mozgássérült ember tenne, ha lopakodni támad kedve, azt nem lehet. Emellé Edwardunk néha olyan tempóban közlekedik, mint egy betépett lajhár, máskor meg olyan gyorsan pereg a lába, hogy alig lehet vele bevenni egy kanyart a lépcsőházban. A fejtörők zöme a kezdetleges (nagyjából a Penumbra játékokban már létező) fizikára és természetesen a fényre épülnek. Nem nehezek, pici gondolkozással vagy kutakodással mindegyik megoldható. Kivéve, ha a játék épp elfelejti a tök sötét talajon megvillantani a szükséges eszközt a továbbjutáshoz, az ember meg egy fél órát bolyong fel-alá, míg végül a neten néz utána a megoldásnak... Meg kell említeni még a párhuzamos dimenziókat is, mert azok is vannak a játékban. Ilyenkor átléphetünk ugyanazon terület egy másik valóságába, ahol olyan részeket is elérhetünk, amit a mi valóságunkban nem tudtunk. Ötletes, csak épp ez sem saját ötlet.

Ehhez jön még a nagyjából tíz-tizenöt évet megkésett grafika. Oké, ez még nem feltétlenül kellene, hogy negatívum legyen, hiszen megannyi egyébként remek játéknál hunytunk már szemet a döcögős látványvilág felett. Csak épp itt a játék önmagában sem elég jó ahhoz, hogy elbírja a csúnya grafikát.

Szóval a Those Who Remain számomra elég nagy csalódás volt. Olyan érzésem volt, mint mikor egy vígjáték előzetesében az összes poént lelövik, a film meg egyébként dög unalmas. Arról nem is beszélve, hogy a készítők (nem állítom, hogy szándékosan) innen-onnan nyúltak le ötleteket. A fényre érzékeny árnyéklényeket már az Alan Wake is kipipálta. A párhuzamos dimenziókban való fejtörőket is láthattuk már más játékokban, sőt filmekben is. Pattogó labdával ijesztgetés? Painkiller valamelyik része, már nem is emlékszem, melyik. Utánunk futó kócos női alak? F.E.A.R.. Az elhagyatott város? Silent Hill. És még lehetne sorolni. De érdemes-e egyáltalán belekezdeni? Ha nagyon nincs semmi más horror-kalandjáték épp kéznél, akkor esetleg, de csodára senki se számítson. ■

Those Who Remain teszt – Bokorugrás fénytől fényig

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Those Who Remain

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Those Who Remain

« Előző: Holnapután lesz a nagy PlayStation 5 játékbemutató
Következő: Ilyen lesz a multi a SpongeBob Squarepants: Battle for Bikini Bottomban »