25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Poly Bridge 2 teszt – Ki ne szeretne néha hidat építeni a zavaros víz fölé?

A Dry Cactus népszerű logikai játéka folytatást kapott.

Írta: gregmerch

Bevallom, amennyire szeretem a videojátékokat és az azoknak otthont adó hardvereket, annyira keveset játszom mobileszközökön. Ha viszont igen, akkor előszeretettel építgetek hidakat, rendszerint a Bridge Constructor sorozat valamelyik részében. Ez a stílus számomra teljesen egybeforrt a telefonos-tabletes időtöltéssel, és eddig nemigen gondoltam rá másként. Jelen cikkem alanyának ma már öt esztendős előző részével sosem játszottam, de ez természetesen nem akadályozott meg abban, hogy nekiveselkedjek – immár PC-n – a vizeken átívelő útpályák tartószerkezeteinek megszerkesztése által rám rótt csalafinta feladatok sorának. A Dry Cactus jóvoltából a napokban megjelent Poly Bridge 2 végül nagyon kellemes, ám néha roppant idegőrlő órákat szerzett nekem, kicsit sem hétköznapi feladványainak hála.

Poly Bridge 2 teszt – Ki ne szeretne néha hidat építeni a zavaros víz fölé?

Az ilyen logikai játékokban rendszerint szűkös anyagi forrással és véges számú építőelemmel gazdálkodva kell egy-egy adott pályán valamilyen jármű, vagy járművek számára átjutást biztosítanunk egy vízfelület fölött. Nincs ez másképp most sem, amikor négy előre szerkesztett világ szumma hatvannégy, egyre összetettebb szintjét teljesíthetjük. A dolgok kezdetben pofon egyszerűnek tűnnek: kis távolságokat kell legyőznünk, az áthaladó forgalom terhelése csekélyebb, és a rendelkezésünkre álló eszközök tárháza szűkebb. Aztán egyszer csak megnő a fesztáv, eltolódik egymáshoz képest az összekötendő partok szintje, arányaiban csökken a pénzmag, érkezik néhány, a híd alatt áthúzó jármű, amelyek nem rombolhatják le a szerkezetünket, és az átközlekedők száma vagy tömege – ergo az elbírandó terhelés nagysága – is emelkedik. Sőt, csakhamar az is kiderül, hogy néha „egyszerűbb” ugratót létesítenünk egy homokfutó vagy egy krosszmotor számára, mint folyamatos útösszeköttetést.

Mindehhez különféle építőanyagok állnak a rendelkezésünkre, köztük az útpályát biztosító, és a tartószerkezetet alkotó összetevőkkel. Utóbbiak között az olcsóbb, de gyengébb fa, a hosszabb és erősebb, de drágább fém, feszítőkötél, valamint acélsodrony, no meg hidraulikus emelő, és immár rugó is helyet kaptak. A két végponton kívül közbülső támasztópontokat is találunk a statikai váz megalkotására, amelyek azonban legtöbbször nem könnyítik meg a dolgunkat.

Poly Bridge 2 teszt – Ki ne szeretne néha hidat építeni a zavaros víz fölé?

Maga a feladat jelenti a kihívást, nem a gazdálkodás vagy az erőforrás-menedzsment.Mindenkiben él egy kép arról, hogy szerinte hogyan fest egy tetszetős, funkcionálisan teljesen megfelelő híd. Nos, ebben a játékban hamar ráébredünk, hogy a kinézet nem a legfontosabb tényező, hiszen kit érdekel, min jut át Vektor Viktor a túlpartra mindaddig, amíg átjut? A pályákat tetszőleges sorrendben játszhatjuk, és a rendelkezésünkre álló anyagi keret is csak amolyan javaslat, persze a cél az, hogy beleférjünk. Ebből is látszik, hogy ezúttal maga a feladat jelenti a kihívást, nem a gazdálkodás vagy az erőforrás-menedzsment. Persze nem mindig áll minden szerkezeti elem végtelen számban a rendelkezésünkre, és azok felhasználhatósága is limitált, így a gazdálkodással is meg fog gyűlni a bajunk, de egy felnyitható, vagy egy rugókkal, hidraulikával és megosztott gömbcsuklókkal ellátott szerkezet megalkotása sosem lesz egyszerű feladat. Főleg akkor nem, ha egyszerre kell azon, és az alatt is, meghatározott sorrendben biztosítanunk az átjutást különböző járművek számára.

A program gyakorlatilag végtelen kihívást biztosít a játékosok számára.Ha egy szint túl bonyolultnak vagy fárasztónak bizonyul, nyugodtan félbehagyhatjuk, és folytathatjuk bármikor. Az elkészült hidak működését vagy romba dőlését egy háromdimenziós animációval illusztrálja a program, amely viszonylag korrekt fizikával van felvértezve. A játék azt is megmutatja számunkra, melyik elem a szerkezet leggyengébb láncszeme, így egyből itt kezdhetjük el a javítást. A világhálón ranglisták jegyzik a legjobb művek készítőit, így aki szereti az ilyen kihívást, láthatja, mit kell überelnie. Az előre gyártott pályákon kívül egy sandbox mód is a játékba került, amelyben szabad kezet kapunk saját szintek, sőt, akár saját kampányok megalkotására. Munkáinkat aztán feltölthetjük a netre, és mi is letölthetjük onnan mások alkotásait, így a program gyakorlatilag végtelen kihívást biztosít a játékosok számára. A Twitch-felhasználók külön játékmódban is dolgozhatnak akár közösen, illetve megoszthatják itt a műveiket egymással.

Poly Bridge 2 teszt – Ki ne szeretne néha hidat építeni a zavaros víz fölé?

A látványvilágban a poligonoké a főszerep.A Unity Engine-re épülő játék nevéből is kitűnik, hogy látványvilágában a vektorgrafikáé, illetve a poligonoké a főszerep. Minden felület – így az egyébként sajnos nem túlbonyolított oktatómódban hozzánk beszélő figura arca is – kis háromszögekből épül fel. Szerkesztés közben kedvünkre nagyíthatjuk vagy pakolászhatjuk a képet, mint egy tervezőprogramban, és dolgunkat akár négyzethálóval is megkönnyíthetjük. A videók és a szabad alkotómód során több szögből is megtekinthetjük az egyes scenariókat. A világok nem kifejezetten változatosak, de azért erdei, trópusi vagy sivatagos is akad köztük. A játékban mintegy húszféle jármű, nyolcféle építőelem és számos egyéb áll a rendelkezésünkre, így senki nem a változatosság hiányára fog panaszkodni. Közben egy leginkább klasszikus gitárra épülő zenei anyag szól, ami azonban igen hamar monotonná tud válni. A vezérlés billentyűzettel és egérrel roppant egyszerű, amit a számos gyorsbillentyű még praktikusabbá tesz.

Az új-zélandi Dry Cactus csapata öt esztendő után elhozta számunkra nagysikerű hídépítő logikai játékuk, a Poly Bridge folytatását. A Poly Bridge 2 minden szempontból több, összetettebb és nagyobb az elődjénél, és számos előre szerkesztett pályájával, gyakran durván embert próbáló módon extrém kihívásaival, szabad alkotómódjával és a felhasználók által biztosított tartalmakkal gyakorlatilag korlátlan szórakozást nyújt a játékosok számára, méghozzá igen jutányos áron. Vannak ugyan hiányosságai, mint például a hézagos oktatómód, de ezektől függetlenül bárkinek ajánlom ezt a remek és szórakoztató szösszenetet.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Kellemes, kötetlen szórakozást nyújt bárki számára
  • Korlátlan tartalom a sandbox módnak és az online közösségnek hála
  • Nem köti meg a program a kezünket
  • Korrekt fizikai modell
  • Gyakran extrém feladatok
  • Jutányos ár
Negatívumok
  • Az oktatómód igencsak hézagos
  • Sok frusztrációval jár a számos elbukás
  • A hanganyag hamar monoton lesz

További képek

  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2
  • Poly Bridge 2

Poly Bridge 2

Platform:

Fejlesztő: Dry Cactus

Megjelenés:
2020. május 28. PC
n/a: Mac

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!