Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Predator: Hunting Grounds

Predator: Hunting Grounds teszt – Get tú de csápá!!

Az Illfonic csapata a Péntek 13 után ismét egy jól ismert mozis franchise alapján készített aszimmetrikus multiplayer játékot.

2020.05.05. 11:38 | szerző: GeryG | kategória: Ismertető/teszt

2017-ben jelent meg az Illfonictól a Friday the 13th: The Game, amelyben a ’80-as évek ikonikus slasher sorozata, a Péntek 13 világába csöppentünk bele. Köszönhetően az aszimmetrikus felépítésű multiplayer élménynek, a játékosok egyaránt lehettek halálra rémült tini táborlakók és Jason Voorhees is. Bár ez papíron nagyon jól hangzik, sajnos a kivitelezés a legnagyobb jóindulattal is csak középszerűre sikerült, pedig ezernyi porcikájából érződött a készítők akarása és lelkesedése. Most, közel három évvel a megjelenése után a stúdió ismét új játékkal jelentkezett, amely alapjaiban nagyon hasonló: egy népszerű mozis franchise-t dolgoz fel aszimmetrikus multiplayer játékként. Ez a Predator: Hunting Grounds. De vajon tanult-e korábbi hibáiból a fejlesztőgárda?

Predator: Hunting Grounds teszt – Get tú de csápá!!

A játék kimondottan az első, és a rajongók döntő többsége szerint egyben a legjobb filmet veszi alapul. Ennek megfelelően az összecsapások helyszíne egy sűrű dzsungel, ahol a játékosok egy kommandóscsapatot vagy épp az idegen vadászt irányíthatják. A két félnek eléggé eltérő feladatai vannak. A kommandósokkal mindig valamilyen küldetést kell végrehajtani: megszerezni valamilyen információt egy, az erdőben elrejtett bázisról, ősi leleteket vagy épp drogkészleteket felkutatni és lefoglalni. Több gond is akad ezzel. Az első, hogy az MI által vezérelt gerillák és más gazfickók olyan sötétek, mint Batman belső zsebe. Gyakran szó szerint szándékosan szaladnak bele a tűzvonalba, és ha elsőre nem is találjuk el őket, akkor picit rásegítenek. Szóval kihívást nem jelentenek, legfeljebb a létszámukkal, de azzal se nagyon. A második probléma az, hogy ezek a küldetések néhány órányi játék után rettentő repetitívvé, és emiatt piszok unalmassá, érdektelenné válnak.

Arról nem is beszélve, hogy a kommandósokat alakító játékosok az első másodperctől kezdve tudják, hogy valahol a fákon ott les rájuk a Predator. És bizony, attól a pillanattól kezdve, hogy az idegen felbukkan a színen, a kommandósok egyszerűen megfeledkeznek jövetelük eredeti céljáról. Ezzel kezdetét veszi egy rettentő kiegyenlítetlen csata az emberek és az idegen között. De nem úgy kiegyenlítetlen, ahogy azt először gondolnánk, mert itt bizony szinte kivétel nélkül mindig az idegen húzza a rövidebbet. Bizony, szörnyikénk elszomorítóan gyenge, ha egyszer nyílt harcra kerül a sor, egyszerűen esélye sincs négy állig felfegyverzett kommandóssal szemben. Persze a Predator a legritkább esetben harcol frontálisan, csakhogy a játékosok nagyon gyorsan kiismerhetik, hogyan lehet kivédeni az idegen legnagyobb fegyverét, a becserkészést. Ha ugyanis a kommandósok szigorúan tartják a szoros emberfogást, akkor nem lehet őket egyenként becserkészni és végezni velük. Arról nem is beszélve, hogy egy jól irányzott végzetes csapás kivitelezése során is könnyen elveszíthetjük az életerőnk jó részét, ami menekülésre késztethet. Ha ez sikerül is, mire ellátjuk sebeinket, a kommandósok is szépen felélesztik társukat...

A dolgon nem sokat segít, hogy idővel a Predator egészen szép fegyverarzenált képes felhalmozni, mivel az egész karakterfejlődési rendszer piszok darabos és lassú. Rengeteg kudarcot kell átélnünk ahhoz, hogy az alapoknál menőbb és hatékonyabb fegyverekkel leshessünk áldozatainkra. Érdekesség a kommandósok oldalán, hogy a Predator felbukkanásával tényleg borul minden. Már nem számítanak az eredeti célok, csak az idegen legyőzése. Ha ez sikerült, akkor két lehetőség van: vagy egyből végeznek vele, és akkor jöhet egy területvédős rész, amíg az erősítés meg nem jön a lény testéért, vagy ha nem öltük meg, csak megsebeztük, akkor az idegen beindítja a bombát. Ekkor vagy elfutunk, amilyen messzire csak lehet, vagy megpróbáljuk egy minijátékban hatástalanítani a bombát.

Predator: Hunting Grounds teszt – Get tú de csápá!!

A Predator: Hunting Grounds tehát elég átgondolatlan, egyelőre kiforratlan játékmenettel bír. Még akkor is, ha egyébként vannak benne nagyon jól működő dolgok is. Ilyen például a Predator mozgása a fákon, ami véleményem szerint a játék egyik nagy erőssége. Ilyen erősség még a hangeffektek és a zene is, ezekbe aligha lehet belekötni. A látványvilágot sem feltétlenül érhetné panasz, ha épp jól muzsikálna. Mert ugyan a grafika alapvetően teljesen rendben van, az erdő és az idegen is igen pofás, addig az egészen nagyon sokat ront az a rengeteg bent maradt buta hiba. Emberek ragadnak bele a tereptárgyakba, máshol eszközök és felszerelések lebegnek a levegőben.

Hasonló tehát a helyzet, mint a Friday The 13th esetében volt. Van egy nagyon népszerű franchise, amely kiváló alapot adna egy jó videojátéknak. De hiába érződik itt is a fejlesztők lelkesedése és akarása, a végeredmény jelen formájában most sem jobb a közepesnél. Ami viszont biztató lehet, hogy a most tapasztalható gondok nem javíthatatlanok. Ha az Illfonic a következő hónapokat azzal tölti, hogy a bent maradt hibákat javítja, a játékmeneten sokat csiszol, az egyensúlyt pedig igyekszik megtalálni a felek között, akkor már csak a folyamatos tartalmi bővítések kellenek, hogy évek múlva is tényező lehessen a Predator: Hunting Grounds. Ha viszont ezek nem valósulnak meg, akkor néhány hónap múlva is aligha fogunk már beszélni róla. ■

A tesztpéldányt a Sony Computer Entertainment Europe biztosította.

Predator: Hunting Grounds

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Predator: Hunting Grounds

« Előző: Megérkeztek az első fotók Gollamról az új Gyűrűk ura játékból
Következő: Már elérhető a Steamen a magyar fejlesztésű WarriOrb »