25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

Új játékkal bővül a This is the Police széria.

Írta: Puddle 5 hozzászólás

A Weappy Studio fehéroroszországi indie fejlesztőcsapat a This is the Police című játékkal vált ismerté, amelyhez folyamatosan készültek a folytatások, a 2018-as This is the Police 2, majd a nemrégiben megjelent Rebel Cops. Utóbbi teljes egészében a második rész TacOps missziói alapján készült, ahol is a megszokott XCOM-minta szerint irányíthatjuk törvényen kívüli rendőreinket.

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

Hét évvel járunk a második rész eseményei után, Victor Zuev maffiafőnök kezében tartja az egész várost. Ripton lakói szenvednek a hatalma alatt, a politikusok szemet hunynak a bűnszervezetek ténykedései fölött, a rendőrség pedig nem akar és nem is tesz semmit. Irányításunk alatt összpontosul az a parányi renegát rendőrökből álló csapat, aki ki szeretné űzni Zuevet a városból, ezért elkezdik felszámolni a bandatanyákat. Az előzménytörténetet nem szükséges ismerni a játék megértéséhez, én úgy tekintettem rá, mint kedvcsináló szöveg a küldetések előtt, valamint easter eggek a széria szerelmesei számára. Rendőreink között találkozhatunk ismerős arcokkal, bejárhatunk már látott területeket, de ezek egyike sem hat ki igazán a teljesítendő feladatokra, ezért nem probléma, ha nem szentelünk nekik túl nagy figyelmet.

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

A Rebel Cops sokat kölcsönzött az XCOM játékoktól. A küldetések előtt meg kell adnunk, kiket viszünk bevetésre, és fel kell őket szerelnünk közel- és távolsági fegyverekkel, lőszerrel, valamint különböző kiegészítőkkel, mint gránátok vagy elsősegélycsomagok. Az előző játék TacOps misszióival ellentétben itt választhatunk mellékküldetéseket is, és nagy hangsúlyt fektettek a felderítésre. A pályán összeszedhetünk különböző értéktárgyakat, amiket aztán szétoszthatunk a város lakói között, vagy eladhatunk, hogy a szerzett pénzből felszereljük egységeinket. A pénzt és felszereléstárgyakat pályáról pályára visszük magunkkal, így érdemes minél több mellékküldetést teljesíteni, és minél több tárgyat összeszedni.

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

Körönként a szokott módon mindenkivel két akciópontunk van, amelyekkel léphetünk, támadhatunk vagy interakcióba kerülhetünk a gyanúsítottakkal. Ha valaki háta mögé kerülünk, felszólíthatjuk, hogy dobja el a fegyverét és adja meg magát – ha sikerrel jártunk, akkor az ellenfélt megbilincselhetjük, és lekerül a pályáról, így nem fogja riasztani társait. Ha felszólításunkra nem adja meg magát akkor, ha elég közel vagyunk, leüthetjük békés megoldásként, vagy leszúrhatjuk, viszont akkor a holttestet az arra járók észrevehetik. Lövöldözésnél meg tudjuk adni, hova célozzanak rendőreink, így például eltalálhatjuk az ellenfél karját, lefegyverezve őt, esetleg a lábát, hogy mozgásképtelenné tegyük, de ugyanezt egységeink is elszenvedhetik. Ha valaki túlél egy találatot, akkor sincs kint a mély vízből, el kell látnunk a sebet, különben elvérzik.

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

A Rebel Copson látszik, hogy tisztességesen elkészített program, amely pont annyit nyújt, amennyit elterveztek neki. A paszteles, képregényszerű grafikának hála a terep átlátható és az akció könnyen követhető. Az egyetlen probléma az irányítással, hogy a kamera nem forgatható, így, ha rendőreink fal mögé vagy kacskaringós folyosók közé kerülnek, akkor megnehezedik a navigálásuk.

Rebel Cops teszt – Kezeket a tarkóra!

Mindenesetre jó pár órára képes lesz lekötni minket a Rebel Cops, főleg, hogy a pályák elképesztően nagyok, és többször is végigjátszhatók. Az egyetlen igazán irritáló dolog az, hogy úgy éreztem, a játéknak nem megfelelően van kialakítva a nehézségi görbéje. Az egyik legnehezebb és legmasszívabb pályát rögtön a második küldetésben kapjuk meg, így utána úgy érződik, minden sokkal könnyebb lett. Ami valószínűleg így is van, mivel egységeink egyre tapasztaltabbak és erősebbek lesznek, és mi sem leszünk annyira pénzszűkében, mint küldetésünk elején. Ráadásul nemsokára érkezik ingyenes frissítésként a Rebel Yell túlélőmód is, ahol hullámokban törnek majd ránk a gazfickók. Rendőreinknek limitált felszerelésükből kell majd gazdálkodniuk, és a játék során kell szert tenniük az újabb fegyverekre és kiegészítőkre.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Letisztult, könnyen átlátható grafika
  • Nagy, érdekesen kialakított pályák
  • Lehetőség van többféleképpen megközelíteni minden szituációt
  • Taktikus, kellően nehéz harcok
Negatívumok
  • A kamera nem forgatható
  • Nem egyenletes nehézséggörbe

További képek

  • Rebel Cops

Rebel Cops

Platform:

Fejlesztő: Weappy Studio

Kiadó: THQ Nordic

Megjelenés:
2019. szeptember 17. PC
n/a: PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

Puddle

Puddle
Ötéves lehettem, amikor először lestem meg apukámat, ahogy a Warcraft 3-mal játszik, és azóta odavagyok a videójátékokért. Amellett, hogy rá vagyok kattanva a roguelike és RTS játékokra, mindig is kerestem a videojátékok esztétikájából fakadó művészeti értéket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Baracklekvár
Baracklekvár [1718]
Annyi kieg még hozzá, hogy e mentéseket bármikor visszatöltheted a csata során, de emlékeim szerint ha kilépsz csatából/játékból, akkor a csata-beli mentések elvesznek, kezdeni lehet elölről a küldetést.
Lacko
Lacko [11510]
Kösz az infót. This is the police 2-ben volt egy ilyen taktikai rész, amit csak egyféle képen lehetett megcsinálni. Ha pl a 16. körben a 7. embereddel egy kockával arrébb léptél: game over és a legelejéről kellett kezdeni mivel nem volt mentés.

Örülök, hogy itt már van.
Puddle
Puddle [5]
Minden pályának külön meg van adva hányszor lehet menteni. A leghosszabbon 11-szer, a többin átlag 5-6-szor.
Baracklekvár
Baracklekvár [1718]
Igen. Talán ötször, harconként. Vagy legalábbis azon a nehézségen, amin én próbáltam.
Lacko
Lacko [11510]
Lehet menteni állást a taktikai harc közben?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)