Keresés
Hírek | Cikkek | Játékok | Fórum

Ismertető/teszt

Ancestors: The Humankind Odyssey

Ancestors: The Humankind Odyssey teszt – Ha ilyen lett volna az evolúció, még mindig majmok lennénk...

A Panache Digital csapata megmutatta, hogyan lehet egy alapvetően jó ötletből a középszer alját is alig-alig súroló játékot csinálni.

2019.10.07. 09:35 | szerző: GeryG | kategória: Ismertető/teszt

Bevallom, nem vagyok az antropológia tudora, nem tudok sokkal többet az emberiség evolúciójáról, mint az utcán sétáló átlagemberek zöme. Azt persze tudom, hogy anno, sok millió évvel ezelőtt lemásztunk a fáról, felvettünk a földről egy követ, azt jól hozzáütögettük egy másik törzs eltévedt vadászának fejéhez, ebből pedig rájöttünk, hogy a kő keményebb a testnél. Ahogy azt is tudom, hogy egy közeli fába belecsapó villám után megismertük a piros virágot, alias tüzet is. Sőt, még arról is hallottam, hogy eleinte többnyire bogyókat és növényeket eszegettünk vígan a sztyeppén, míg egy nap ráébredtünk, hogy a hús is finom. Szóval nagyjából képben vagyok azzal, honnan indultunk, és hogyan jutottunk el oda, hogy én most itt ülhetek egy számítógép előtt, és e sorokat bepötyöghetem. De miről is írok most? Egy játékról, amely a fent felvázolt útnak a legelejét dolgozza fel. Amelyben a felegyenesedés hosszú és fáradságos folyamatát ismerhetjük meg. Ez az Ancestors: The Humankind Odyssey.

Ancestors: The Humankind Odyssey teszt – Ha ilyen lett volna az evolúció, még mindig majmok lennénk...

Amikor pár éve bejelentették a játékot, még nem nagyon tudtam, mire számítsak tőle. Nagyjából felvázolták, hogy az emberiség fejlődését szeretnék játékba önteni, de hogy miként, arról sokáig nem voltak pontos beszámolók. Így a fejemben egy picit a Civilization széria FPS-esített változata formálódott, miszerint elindulunk szépen az őskorból, aztán apránként végigjárhatjuk az utat a különböző korszakokon. Nos az Ancestors nagyon nem erről szól, hanem – ahogy fent is írtam – a felegyenesedésről. Vagyis a homo sapiens előtti korokról, amikor még inkább voltunk majmok mint ma... Ennek megfelelően az egész játékmenethez máshogy álltam hozzá, gondoltam, kapok egy kis okítást az őseim életéből.

Az Ancestors: The Humankind Odyssey lényegében egy túlélőjáték, és a fejlesztők olyan szinten ragaszkodtak ehhez a megközelítéshez, hogy nemes egyszerűséggel átugrották vele az egész lovat, és a túloldalon tompa puffanással landoltak orcájukon a porban. Az Ancestors ugyanis sok minden, de nem egy jó, szórakoztató játék. Köszönhető ez annak, hogy a fejlesztők meg akarták mutatni, mennyire védtelenek és esendők lehettünk mi egykoron. Az egy dolog, hogy az oktatómód kimerül abban, hogy veszély esetén a játék előzékenyen odaveti, hogy ugorjunk félre a felénk lendülő ragadozók elől. Az pedig egy másik, hogy a fejlesztők a menü New Game pontjától fogva elengedik a kezünket. Értem én, hogy ezzel is csak a „magadra vagy utalva” és a „mindenki a maga evolúciós történetét mesélheti el” érzést akarták erősíteni, de ahelyett, hogy egy immerzív élményt alkottak volna meg, beletaszították a játékot az önismétlés, a frusztráció, a motiválatlanság és az unalom örvényébe.

A játékban tulajdonképpen majmokat irányíthatunk egy adott vérvonalból. A cél a vérvonal több millió éven át való fennmaradása. Ez persze azt vonja maga után, hogy törzsünk tagjai fogyóeszközzé korcsosulnak, de csak bizonyos fokig. Mint említettem, a játék semmiben nem lesz a segítségünkre, mindenre magunktól kell rájönnünk. Evolúciós kalandunkat egy árva kismajomként kezdjük, aki út közben lepottyan figyelmetlen anyja hátáról, és leesik a fáról. Anyuci ahelyett, hogy utánamenne és összekaparná a fa tövéből, egyszerűen odébbáll. Magunkra hagyva kezdünk bolyongani a tökéletesen ismeretlen őserdőben, nem tudjuk, hol vagyunk, merre induljunk, mit kellene tennünk. A játék ezt az érzést nagyjából az elsőtől az utolsó pillanatig folyamatosan sulykolni fogja belénk, de még rá is tesz egy lapáttal. Ha ugyanis olyan környékre keveredünk, ahol előtte még nem jártunk, belép a képbe az ismeretlentől való félelem. Ez a gyakorlatban hallucinációk formájában jelenik meg: ragadozók neszezése vesz körül minket, a bokrok és fák között pedig ragadozók villogó szempárja figyel, néha felénk vetődő agyarak bukkannak fel a szemünk előtt. Mindez az első két percben még elég hatásos, ám utána nem, hogy unalmassá, de egyenesen idegesítővé is válik. Ezt csak úgy lehet leküzdeni, ha keresünk valamit a környéken, amivel már találkoztunk: egy ismerős növény, állat, ne adj isten a törzsünk egy másik tagja.

Ancestors: The Humankind Odyssey teszt – Ha ilyen lett volna az evolúció, még mindig majmok lennénk...

Az Ancestors egészen sajátosan áll a karakterfejlődés kérdéséhez, ez pedig egyike a játék kevés pozitívumainak. A szokásos rendszert ugyanis megfordították a fejlesztők. Ahogy haladunk előre, nem kapunk XP-t, hogy egy bizonyos szintet elérve mi döntsük el, hogy milyen új képességre tegyünk szert, amit aztán a végtelenségig használhatunk. Nem, itt fordítva van. Ahogy haladunk előre és próbálgatjuk a dolgokat az erdőben, felfedezhetünk új technikákat, megtanulhatunk új trükköket. Ezzel pedig fejleszthetjük a neurális hálónkat, kvázi az agyunkat. A már megtanult képességeink öröklődnek, és a törzs összes tagja ismerni fogja őket. Egészen addig, amíg a vérvonalunk fennmarad. Csakhogy a játék egy egészen hangyányit nagyon, de nagyon túltolta a nehézséget. Gyakorlatilag állandó rettegésben töltünk minden, a törzsünktől távol töltött percet, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy mikor ugrik a nyakunkba egy kardfogú tigris, mikor lépünk rá egy mérgeskígyóra. Mivel a gyógyítás is egyike a megtanulandó és kitapasztalandó tudásoknak, ezek hiányában ezek az esetek garantált halált eredményeznek. Mint említettem, a törzs tagjai egyszerű fogyóeszköznek minősülnek, ha meghaltunk egy majommal, majomkodhatunk tovább egy másikkal. Egészen addig, amíg ki nem hal a törzs, ezzel pedig el nem tűnik a vérvonalunk. Hogy ilyenkor mi történik? Kezdhetjük elölről egy új vérvonallal. Minden, amit addig megtanultunk, megy a levesbe, szó szerint mindent a legelejéről kell újra megtanulnunk.

Ez pedig főleg több órányi fejlődés után olyan frusztráló, hogy nagyon könnyen az uninstall gomb fölé navigálhatja a kurzort. Arról nem is beszélve, hogy gyakran nem önhibánkból halunk meg, hanem a játék hülyeségei miatt. A talajon nem célszerű túl sok időt eltölteni, mert ott garantáltan leselkedik ránk valamilyen vad. A fákon pedig elég esetlen az irányítás, nagyon könnyű elvéteni egy ágat, ha pedig túl magasról esünk le, örülhetünk, ha csak egy lábtöréssel megússzuk. Persze valójában ez is egyet jelent a halállal, hiszen meggyógyítani aligha tudjuk majd magunkat, ráadásul sokkal könnyebb prédává is válunk. Értem én, hogy ezzel, valamint a tippek, tanácsok és oktatómód teljes mellőzésével a fejlesztők csak érzékeltetni szerették volna, hogy valójában őseink inkább voltak prédák, mint ragadozók. Csakhogy ez egy játék, amelynek a célja, hogy szórakoztasson, és ez az, amiben csúfos kudarcot vall. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Ancestors: The Humankind Odyssey

Pozitívumok Negatívumok

Kapcsolódó játék: Ancestors: The Humankind Odyssey

« Előző: Call of Duty WWII, Spyro és Crash a következő Humble Monthly csomagban
Következő: Headliner: NoviNews (Switch) – Szegény ember Detroitja? »