Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis brit fejlesztőstúdió, nevezzük mondjuk FuturLabnek. Ez a kis stúdió valahogy lejattolt a nagy (bocsánat) hatalmas Sonyval, hogy a PlayStation 3-ra, PSP-re és Vitára elhozzák a Velocity című alkotásukat 2012-ben. Ez akkor egy sima shoot’em-upnak nézett ki, de volt benne némi csavar: a játékos által irányított hajó tudott teleportálni, illetve bizonyos erőpajzsokat csak úgy lehetett kikapcsolni, hogy a megfelelő sorrendben kellett a kapcsolóit kilőni. Ezt még megfejelték a telepodok kirakásának képességével, ahová vissza tud a játékos teleportálni – így egy-egy pályaszakaszt többször is be lehetett járni, illetve az elágazásoknál minden ágat fel lehetett deríteni (amire szükség is volt a számozott kapcsolók miatt).
Ugorjunk az időben! A Velocityt jól fogadta mind a kritika, mind a közönség; jött egy Ultra alcímű bővített változat, ezúttal már PC-re is; majd elkészült a folytatás: ez a Velocity 2X. 2014-ben PlayStation 4-re és Vitára, 2015-ben PC-re, most pedig Switchre jelent meg, ez utóbbi került a boncasztalomra (khm, elnézést, kicsit megártott a Surgeon Simulator CPR).
Mi változott az előző részhez képest? Talán a legszembetűnőbb az, hogy megjelentek a platformer pályák is, azaz hősünknek, Kai Tana századosnak néha ki kell szállnia a hajójából, és ugribugri pályákon kell a szétlövendő kapcsolókat keresgélnie. Ez kellemes változatosságot jelent a standard űrhajós lövöldözéses játékmenet feldobására, és persze itt is tudunk (és kell is) teleportálni, hála a százados kibernetikus implantjainak. Maga a játékmenet eléggé nyugis a műfajhoz képest: eléggé lassan vezetnek bele a teleportálás és a komplexebb pályák rejtelmeibe. Kicsit furcsa, de legalább a kezdők is könnyebben rázódnak bele a játékba. Arzenálunk is fokozatosan fejlődik, de ne számítsunk túl sok fegyverre – legalábbis nekem nem úgy tűnik, hogy a későbbiekben túl sok pukkantyú közül választhatnánk.
A megjelenítés ízlésesen modernizált retro, azaz hál’ Istennek nem öklömnyi pixelek parádéznak a képernyőn (az utóbbi időben kezdik nagyon erősen túltolni ezt a vonalat), hanem szépen kidolgozott 2D grafikát kapunk, az effektek viszont kihasználják a modern technológiát. A zene ugyanez pepitában: chiptune ihletésű dallamok modern hangszerelésben, szinkron nincs, a hangeffektek játékgépesek.
Jól sikerült alkotás a Velocity 2X. A teleportálgatásokkal és mászkálós-ugrálós pályaszakaszokkal ügyesen sikerült a klasszikus shoot’em-up receptet megbolondítani, a végeredmény rendkívül szórakoztató lett. Üde színfolt az inide játékok tengerén, méltó arra, hogy a gyűjteményedbe bekerüljön.
