25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Heroes of the Storm 2.0

Hősök felrázva, nem keverve.

Írta: Captain Balu 5 hozzászólás

Belegondolni is ijesztő, hogy pár napon belül 2 éves lesz a Heroes of the Storm, a Blizzard berkein belül készült hero-brawler. A kaliforniai székhelyű csapat jól alkalmazta elképzeléseit saját MOBA-jukban, hiszen bár a League of Legends/DotA 2 trónfosztása elmaradt, a HotS mégis ügyesen vetette meg a lábát a piacon, és az előbb említett kettő által elijesztett egyszerűbb – azaz az úgynevezett casual – játékosokat célozta meg. Az évfordulóhoz érve a csapat elérkezettnek látta az időt, hogy egy nagyobb vérátömlesztésben részesítse játékát, a 2.0 sorszámú patch-et kiadva.

Heroes of the Storm 2.0

Nézzük is meg, hogy mik a legfontosabb változtatások. A Blizzardnak bejött az Overwatch. Nagyon is. Robbanásszerűen nő a játékosbázis, olyannyira, hogy azt talán még maguk a fejlesztők se gondolták volna. Azonban a Heroes of the Storm a megjelenése óta inkább csak stagnál. Ezért úgy gondolták, hogy megpróbálnak pár ötletet, amelyek az Overwatchban már beváltak, a HotS-ba is átültetni. Így kerülhettek be a játékba a loot boxok helyi megfelelője, a loot chestek, de erről majd később. Először nézzük meg a játékban fellelhető fizetőeszközök átalakulását. Az arany továbbra is prioritást élvez, ilyet a napi küldetések teljesítésével szerezhetünk. Ebből vehetünk továbbra is hősöket, valamint loot chesteket. A valós pénz helyére kerültek a gemek, amiket valódi pénzen vehetünk (tehát csak szebb nevet kapott a kápé). Ezekből kvázi mindent vásárolhatunk, ami csak szem-szájnak ingere a játékban, és minden játékos kap is belőlük ezret, amikor elérik az ötödik szintet. Végül, de nem utolsó sorban itt vannak még a shardok, ami a kozmetikai cuccok craftolására használható. Shardok eshetnek loot chestekből, vagy ha valamiből olyat nyitunk, amivel már rendelkezünk, akkor a rendszer azt automatikusan átkonvertálja nekünk bizonyos mennyiségű sharddá.

Heroes of the Storm 2.0

A loot chestek pontosan úgy működnek, ahogy hasonszőrű testvéreik: kinyitásukkor négy dolog üti a markunkat, ami a legegyszerűbb kis kozmetikai mütyürtől kezdve akár egy hős is lehet. A szerencse természetesen itt forgandó, azonban találhatunk rare és epic ládákat is, amelyek nevükhöz hűen garantálják, hogy legrosszabb esetben is legalább egy ilyen minőségű valamit fog nekünk hullajtani. A fejlődési rendszert s átgyúrta egy kicsit a Blizzard, megszüntették többek között a 40-es szintlimitet, így a veteránoknak is érdemes lehet visszanézniük. A játékos szintjének kiszámítása is megváltozott, most már összes hősünk szintjét összeadva számolja ki a rendszer, hányas szinten állunk, az első szintjüket figyelmen kívül hagyva. Minden szintlépés után loot chest üti markunkat, ami ráadásul minden ötödiknél rare, minden huszonötödiknél pedig epic minősítésű. Valamint a hősök egyéni szintlépéseinél is kapunk 500 aranyat például, vagy egyéb kis juttatásokat, amitől az egész fejlődés valahogy lendületesebbnek, egységesebbnek és folyamatosabbnak érződik.

Heroes of the Storm 2.0

Átalakult még a játékon belüli bolt is, aminek az oka az volt, hogy rengeteg gyűjthető dolog került a játékba, és hogy azokat könnyebb legyen átlátni. Megváltoztathatjuk a bemondó hangját, hőseinknek egysorosokat adhatunk, zászlókat rendelhetünk hozzájuk, valamint graffitiket fújhatunk a pályára, ami szerencsére hősönként csak egy lehet a pályán, és 8 másodperc után el is tűnik a felületről. Akinek ez még mindig nem lenne elég, az emojikat is állítgathat magának, amiből rengeteg van, így ha nem lenne elég a különböző chatfelületeken, most már itt is tovább nyomathatja őket orrvérzésig.

Heroes of the Storm 2.0

Nagyjából ezek lennének a legfontosabb változtatások a Heroes of the Stormban. Persze nem említettem, hogy bekerült még egy új pálya és két új hős is a játékba (Genji és Cassia), de igazából mivel a Blizzard folyamatosan figyel a visszajelzésekre, ezért a játék szépen frissül és javulgat megjelenése óta. Maga a játékmenet pedig maradt továbbra is a két éve megismert pergős, roppant szórakoztató és társainál jóval felhasználóbarátabb MOBA, amit ha még nem próbáltál, keresve se találsz jobb alkalmat a becsatlakozásra.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Heroes of the Storm

Heroes of the Storm

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Megjelenés: 2015. június 2.

Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo/AMD Athlon 64 X2 5600+, 2 GB RAM, GeForce 7600 GT/Radeon HD 2600 XT, Windows XP/Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5/AMD FX, 4 GB RAM, GeForce GTX 650/Radeon HD 7790

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

jawsika
jawsika [3826]
Mi a a baj a Hanamurával? Én szeretem.
ivanova36
ivanova36 [1321]
Az hogy a blizz tolja ezt a cross game dolgot az nem újdonság. Lásd szintén hots-wow, wowbeli hátasért, vagy pl hots-hs, hs karakterért.
Plusz az nagy OWzás közepette apromo idejére lecsökkentették a pályák számát is kb 6 db-ra, hogy az OW-ból érkezetteknek könnyebb dolguk legyen a skin kiszedésével.
Nem elegáns, így feltornázni másik játék létszámát, még ha kis időre is, de ebben sincsen semmi új. Számos cég ezt teszi, pl Ubi is a free hétvégékkel.

Ami problémásabb szerintem az az, hogy mintha elfogyott volna a szufla a blizznél és nem jött ki olyan új ötlet ami ténylegesen új lenne. Ha visszanézzük amik jöttek az elmúlt fél évben, azok új hősök voltak kb. Az új hősök meg már másik blizz gameben látottak, vagyis lényegében nem kifejezetten újak, max az átültetésük a hots-ba, de az meg aligha nevezhető új ötletnek.

Eddig nem rossz a hots 2.0, de nem is kiemelkedő sajnos. +1 pálya és +2 hős eddig kevéske. Még úgy is hogy jön ismét újabb hős. Shardokból skin vásárlás az még hasznos is, mert pl én nem fizettem volna 5-7€-t egy skinért, de 100-400 shardból legyártom simán.
Ládázásban is van némi függőségi faktor, de pl az emoteok, bannerek, skechek feleslegesek voltak teljes mértékben. Ráadásul egy némelyik úgy néz ki, mint a deviantartra felmentek volna, keresőbe beírták wow és ismét csak ctrl-c, ctrl-v...ennél fantáziadúsabban is fel lehetett volna dobni a hots 2.0-t.
Shadowguard
Shadowguard [4221]
És tegyük hozzá, hogy Hanamuránál ellenszenvesebb ocsmány, köpedék pályát legfeljebb direkt lehetne tervezni.
A fórumok tanúsága szerint elég sokan gondolják így.
Plusz QM-ben a matchmaking egyenlő egy bizonyos szerves végtermékkel...
Noggle
Noggle [224]
Az egész módosítás Overwatchosítás jegyében szólt, ahogy utánaolvastam. Igazából a *kizárólag* csak HoTS-al való játékkal megszerezhető OW skinekkel tették végképp ellenszenvessé ezt az egészet.
ivanova36
ivanova36 [1321]
Azóta bekerült D.Va, (Overwatch) és jön Malthael (Diablo3 - Reaper of Souls).
Az új pálya Hanamura és a vele érkezett "új" játékmód sem akkora újítás, ctrl-c, ctrl-v Overwatchból.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)