25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Quake Champions béta élménybeszámoló

A tavalyi DOOM-megújulás után idén a Quake-kel újráz az id Software.

Írta: Dino 3 hozzászólás

21 évvel ezelőtt, 1996-ban jelent meg a Quake az id Software-től, akik két DOOM epizódot követően kezdtek bele az új szériába. Mind a mai napig emlékszem az indításakor felcsendülő dallamra, amely audio trackként került akkoriban a játékot tartalmazó korongra, így CD-lejátszóban is hallgathattam a Trent Reznor készítette aláfestő zenéket. Rengeteg időt töltöttem el akkoriban a játékkal, főleg a netre csatlakozva multiban – hogy a kék és piros színekkel jelzett, a hazai szervereken jellemzően KEX és REDZ néven illetett csapatok valamelyikének oldalán lődözzem a rakétákat és a NIN feliratú dobozok szögeit (szép kis utalás Reznor zenekarára, a Nine Inch Nailsre). Aztán jöttek a folytatások, a Quake II és a Quake III Arena, amelyek hasonlóképpen sok időt vettek el az életemből (és dobozuk hasonló méretű helyet foglalt el a polcon).
Azt hiszem, ilyen előélettel nem véletlen, hogy kíváncsian figyeltem a tavalyi E3-on bejelentett Quake Championsról érkező információkat, videókat, majd vártam a zárt bétahétvégéket. Most, két alkalomnyi játéklehetőséggel a hátunk mögött lássuk, mire számíthatunk a várhatóan idén megjelenő shootertől!

Quake Champions béta élménybeszámoló

Az id Software gyakorlatilag fogta a régi Quake-ek pörgő játékmenetét, a Saber Interactive közreműködésével építettek hozzá egy új motort, és telepakolták a programot a mai akciójátékokban divatos megoldásokkal, a mikrotranzakciót használó free-to-play modelltől kezdve a változatos hősökön át a loot boxokig és a különböző kozmetikázási lehetőségekig. Igen, ahogy azt pár héttel ezelőtt megtudhattuk, a Quake Champions ingyen is játszható lesz – feltéve, hogy valaki elég türelmes a játékbeli valuta gyűjtéséhez, vagy megelégszik Ranger irányításával. A bétával töltött órák után azonban látszik, hogy a teljes élményt igazából az adja, ha a full verziót beszerezve, korlátozás nélkül érjük el a bajnokokat, akár pillanatnyi hangulatunknak megfelelően választva közülük. De lesz olyan játékmód is, amelyhez fizetés nélkül azért körülményes (legalábbis időigényes) lesz hozzáférni.

Quake Champions béta élménybeszámoló

A Champions címnek megfelelően központi szerepet kapnak a bajnokok, akikből a béta során 9 közül lehetett választani. Az alaphős Ranger (az első Quake főszereplője), a többiekhez csak úgy férhetünk hozzá, ha 1-1 napra kibéreljük a játékbeli pénzből (vagy valódi pénzt tolva a játékba) – de persze a teljes verziót megvásárolva mindenki elérhető lesz majd. Mindegyik bajnok saját aktív és passzív képességgel rendelkezik. Rangerrel például egy gömböt dobhatunk el, amely az ellenség közelében felrobban, de ha ezt nem várjuk ki, akár a helyére is teleportálhatunk, passzív képességként pedig 25%-kal kevésbé sebzi magát, így vele jobban lehet rocket jumpolni. Nyx pár másodpercig láthatatlanná képes válni (ilyenkor nem használhatunk fegyvert vele), passzív képességként pedig a falról is el tud rugaszkodni, így messzebb tudunk jutni vele ugrálva. Scalebearer egy masszívabb és lassabb karakter, cserébe viszont több életerőpontja van, extra képességét aktiválva pedig fejjel előre megy, amerre lát, erősen kiütve az útjába kerülőket (persze ilyenkor nehezebb irányítani). Az aktív képességet nem használhatjuk persze korlátlanul, fél perc-egy perc után lesz újra elérhető. A hősök között találunk a Quake III Arenából is pár ismerőst, mint például a légdeszkás Anarkit vagy a röntgenlátású Visort. A bajnokok felhozatala a hírek szerint a megjelenésig még bővülni fog valamelyest (de feltételezem, hogy azt követően is – valami kell a DLC-kbe ;-) ).

Quake Champions béta élménybeszámoló

A béta során három pálya (Blood Covenant, Ruins of Sarnath és Burial Chamber), valamint három játékmód (deathmatch, team deathmatch és duel) volt elérhető, utóbbiból a szabadon hagyott hely alapján legalább három továbbira számíthatunk. A DM és TDM mindenkinek ismerős lehet, a Duel azonban új a játékban. Ez egy kétszemélyes párbaj játékmód, amelyhez legalább három bajnokkal kell rendelkeznünk. Egy triót kell ugyanis kiválasztanunk, akiket egymás után küldhetünk harcba – ha az egyik meghal, a következővel éledünk újra, és az nyer, akinek marad élő hőse. Én jobban preferáltam a tömeges lövöldözéseket – főleg, hogy a nagy pályákon azért igencsak elveszett két játékos –, így ez a játékmód nem sokat pörgött nálam a béta során.

Quake Champions béta élménybeszámoló

A játékmenet igen gyors, felidézve a széria első részeinek akciódússágát. Nem maradhatunk állva, hiszen egy railgunos fejlövés azonnali halálunkat eredményezi, és célzásnál is figyelnünk kell, mert ellenfeleink hamar odébbállnak. Mindezt a meccsek közti részek lassítják le, véleményem szerint feleslegesen – engem legalábbis nagyon bosszantott, hogy egy lezárult mérkőzés után hosszú percekig kell várni a következő megkezdésére. Először is megmutatják az eredményeket, ajándékainkat, majd visszakerülünk a bajnokválasztó képernyőhöz, kinyithatjuk esetleg a loot boxokat, csinosítgathatjuk karaktereinket, és újra a PLAY gombra kattintva megkezdhetjük a várakozást a csatlakozáshoz. Ez is általában 1-2 perc volt, aztán elkezdte tölteni a játék a pályát, megjelentek a bajnokok, majd még mindig nem maga a küzdelem indult, hanem egy egyperces bemelegítés. Persze, kezdetben praktikus lehet, hogy gyorsan megismerjük a pályákat és karakterünk képességeit, azonban hosszú távon engem inkább zavart ez a fajta időrablás. Amikor viszont játékban vagyunk, elkerülhetetlen a folyamatos mozgásban levés, és a mindenfelé elszórt fegyverek, páncéldarabkák, életerőpontok, muníciók összegyűjtése. No meg a harc a quad damage birtoklásáért, amire a „hangosbemondó” is külön figyelmeztet 15 másodperccel az elérhetővé válása előtt – ilyenkor természetesen a játékosok többsége egyetlen pont felé igyekszik... A mai játékokhoz hasonlóan játékbeli pénzekkel is találkozunk – konkrétan háromféle „valutát” gyűjthetünk a Quake Championsben. A megnyert küzdelmekért, valamint különböző feladatok, challenge-ek teljesítéséért favort kapunk, ebből 5000 kell egy hős 24 órára történő kikölcsönzéséhez. Valódi pénzből platinumot vásárolhatunk, ennek segítségével is bérelhetünk bajnokot. Végül a shard a craftolás alapanyaga. Loot boxból szintén háromfélét kaphatunk különböző teljesítményeinkért (vagy vásárolhatunk pénzünkből). A backpackben egy, a chestben kettő, míg a reliquaryben három cuccot kapunk, utóbbi kettő ráadásul prémium kategóriájúnak nevezett tárgyakat tartalmaz.

Quake Champions béta élménybeszámoló

A Quake Champions visszahozhatja a 20 évvel ezelőtti Quake-csaták izgalmait, modern, látványos körítéssel, és a mai korban divatos megoldásokkal ötvözve a pörgős játékmenetet. A béta alapján úgy gondolom, megvan erre minden esélye, így kíváncsian várom, mi lesz a teljes változattal, valóban rákapnak-e a játékosok, vagy sok más multiplayer akciójátékhoz hasonlóan csak egy ideig lesznek majd a szervereken – remélem, hogy az előbbi lesz a játék sorsa. A vásárlást fontolgatóknak pedig a F2P-modellnek köszönhetően meglesz a lehetőségük a következmények nélküli kipróbálásra is, úgyhogy ha más nem, ez fenntarthatja az érdeklődést.

A Quake Champions kizárólag PC-re fog megjelenni, várhatóan 2017 folyamán.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions
  • Quake Champions

Quake Champions

Platform:

Fejlesztő: id Software, Saber Interactive

Kiadó: Bethesda Softworks

Megjelenés: 2022. augusztus 18.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Skorpio90
Skorpio90 [5504]
Ha megveszem a teljes játékot, akkor megkapom az összes karaktert, a többi cuccot meg lootolom/játékbeli pénzen/igazi pénzen szerzem?
Breaker
Breaker [67]
A motort nagyon jól eltalálták úgy látom. Nálam 4K-ban, Full ultra minden, gtx 970 és I7-2600k, akadozás nélkül 60 fps körül mozog.
GustyX
GustyX [7048]
"Open beta."
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)