25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Gears of War 4

„Régi és új örök harca dúl...”

Írta: gregmerch 26 hozzászólás

A Gears of War franchise neve az elmúlt évtizedben legalább annyira összenőtt a Microsofttal, mint a szériát a kezdetek óta árgus szemekkel felügyelő Rod Fergussonnal. Az említett úriember először az Unreal Engine-t csiszoló Epic Games színeiben, majd az Irrational Games csapatához történt rövid kitérőt követően immár a The Coalition berkein belül folytatja rendezői és produceri ténykedését az Xbox egyik legnépszerűbb húzósorozatának darabjai felett. Jelen ismertetőm tárgya, az immár Windows 10-es PC-kre is elkészült Gears of War 4 nem egyszerűen folytatja a – négyrészes – alaptrilógia történéseit, hanem egyenesen új irányba tereli azokat, még ha ezt kellő nosztalgiafaktorral megspékelve teszi is.

Gears of War 4

Marcus Fenix és bajtársai nem kis áldozatot hozva megmentették az emberiséget a Sera bolygón folyó ádáz küzdelmek során. A mélyben található folyékony energiaforrás, az imulsion birtoklásáért a föld alól támadó locustok és mutálódott, elvetemültebb társaik, a lambentek alulmaradtak Marcus, Dom, Baird és a többiek erőfeszítéseinek hála, és a humán faj ismét fellélegezhetett. Nem volt azonban ez a győzelem felhőtlenül boldog, sem pedig katartikus. A teljes imulsionkészlet elpusztítása valamennyi fosszilis energiaforrás pusztulását, valamint a legváratlanabb időpontokban megjelenő forgószelek, homok- és elektromos viharok feltűnését vonta maga után. A győztes COG (Coalition of Ordered Governments) megújult szervezete veszi ismét át az uralmat, amelynek miniszterelnök asszonya vasmarokkal kényszeríti a mindössze néhány százezerre becsülhető lakosságot zárt és őrzött falak mögé épülő városokba, amelyeket nem hagyhatnak el a polgárok. Akad azonban egy maroknyi renegát, a magukat csak Kívülállók néven emlegető csoport, amelynek tagjai a lágerekre emlékeztető poliszok falain kívül, szabadon élnek kicsiny táboraikban, amelyek számára a nélkülözhetetlen energiát időről időre a COG bázisaira történő behatolások és az ott lévő szerkezetek eltulajdonítása útján biztosítják. Ez természetesen maga után vonja az egyeduralkodó karhatalom robotseregével vívott rendszeres harcokat is, valamint annak a veszélyét, hogy azok rábukkannak a renegát telephelyekre, amelyeket ilyenkor minden erejükkel igyekeznek átállítani, vagy leginkább elpusztítani. Ezzel a más játékokból már ismerősnek tűnő körítéssel veszi kezdetét a Gears of War sorozat egyik leglátványosabb, a szériát új mederbe terelő epizódja.

Gears of War 4

A játék egyszemélyes kampánya egy rövid, igencsak nosztalgikus prológussal indul [Figyelem! Ha nem szeretnél spoilerbe futni, ugorj a következő bekezdésre!], amelyben néhány szösszenet erejéig újra átélhetjük az előző részek néhány emlékezetes momentumát, és nem mellesleg régi ismerőseinkkel is találkozhatunk. A hagyományosan különböző felvonásokra (jelen esetben ötre), és azokon belül fejezetekre osztott sztori egy renegát rajtaütéssel folytatódik, amikor egy furcsán ismerősnek tűnő, mégis ismeretlen fiatalember vezetésével negyedmagunk küzdjük végig magunkat a COG egyik féltve őrzött üzemébe, hogy beszerezzünk kicsiny kolóniánk számára egy számunkra nélkülözhetetlen, fabrikátor nevű masinát. Ez az energiaellátáson kívül különféle típusú és szintű védelmi berendezéseket (lövegeket, torlaszokat, elektromágneses hullámokat kibocsátó kütyüket, fegyvereket stb.) biztosít embereinknek. A csapatot természetesen elkapja a miniszterelnök asszony, és csapataival követi őket igen gyengén védett táborhelyükig, amelyet – ténykedésünknek hála – azonban mégsem sikerül elpusztítania. Éppen megnyugodna mindenki, amikor egy soha nem látott idegen faj jelenik meg a szó szoros értelmében mindenhonnan, és hármunk kivételével mindenkit lemészárol, illetve – bajtársunk és barátunk, Kait Diaz édesanyja, táborunk vezetője esetében – bekebelez és elhurcol. Magunkra maradva rá kell ébrednünk, hogy ha tetszik, ha nem, csakis egy embertől remélhetünk segítséget. Ez az ember pedig nem más, mint a szintén renegátként, hősi múltjának hátat fordítva, egy régi kúriában éldegélő Marcus Fenix... az édesapánk.

Gears of War 4

A negyed évszázaddal a harmadik rész után játszódó események jól érezhetően egy új éra kezdetét jelentik a franchise-on belül. Ezúttal nem Marcust, hanem J.D. Fenixet irányíthatjuk, aki apjához hasonlóan félelmet nem ismerő, rettenthetetlen fenegyerek. Annyiban azért különböznek, hogy a sármos szépfiú sok fokozattal kevésbé morcos felmenőjénél, és legalább ugyanennyi fokozattal inkább törekszik arra, hogy édesanyját (Anya Stroudot) is jó pénzért eladja egy gyilkos poén betolásáért. Az irányítás és a játékmenet nem sokat változott az előzőekhez képest, így a sorozat egyik védjegyének számító, harctéri tudósításokra emlékeztető kamerakezelés is megmaradt. Hőseinket ismét váll fölötti, külső kameranézetben irányíthatjuk, amelyet egy némi kihívásokkal küzdő célzásrásegítés tesz a kezdők számára is viszonylag hamar uralhatóvá. Arzenálunk talán legfontosabb darabja ezúttal is a láncfűrészes gépkarabély, amelyet egyéb géppuskák, pisztolyok, shotgunok, gránátok, vagy újításként egy bombázó kütyü (Dropshot) és a Half-Life 2 mintájára egy fűrészkorong-kilövő ágyú (Buzzkill) tesz teljessé. Szintén újításként ezúttal késünk is van, amellyel ellenfeleinket végezhetjük ki igen látványos képsorok kíséretében. A fedezékrendszer szintén megmaradt, amelyhez igen hatásos leterítő mozdulatok is társulnak – sajnos nem csupán a mi részünkről. A történet gyors, pörgős, csordultig tele van akcióval, amelyet moziszerű átvezetők és kiváló, profi szinkron tesz még teljesebbé. Időnként választhatunk, hogy egy ponton jobbra vagy balra megyünk, amikor kis kvartettünk kényszerűen szétválik. Ilyenkor párokra oszolva kell teljesítenünk az adott feladatot, vagyis ezúttal sem maradunk soha magunkra. Ha akad társunk, a történetet kooperálva is játszhatjuk, ami jó kis baráti mókára ad lehetőséget. A program checkpoint rendszerben ment, ami az esetek nyolcvan százalékában rendben is lenne, de a maradék húszban igencsak távoliak ezek a mentési helyek, ami a már kezdő fokozaton is helyenként rendes kihívást jelentő boss fightok alkalmával nagyon is bosszantó tud lenni. A sorozat történetében első ízben az Unreal 4-es motor a felelős a képi világért, amely talán most először muzsikál igazán rendesen egy program alatt. Az effektek gyönyörűek, a skinek nagyon rendben vannak, az arcok – ha nem is közelítik meg az Until Dawn vagy az L.A. Noire színvonalát – nem fából faragottak, és habár akadnak más grafikus engine-ek esetében alaposabban kidolgozott részletek is (mint például a frizurák), alapvetően igen hangulatosra sikerült a játék körítése.

Gears of War 4

A kampány mellett a készítők nagy hangsúlyt fektettek a többjátékos módokra is, amelyeket a tesztfázis során a finoman szólva nem túl népes online arénáknak köszönhetően igen limitált mértékben volt alkalmam kipróbálni. A régi kedvencek mellett újabb opciók is bekerültek a repertoárba, mint a Dodgeball (ekkor minden halál az ellenfél csapatában egy újraéledést eredményez), az Arms Race (amelyben mindenki a legdurvább fegyverekkel indul, és lefelé halad minden elhalálozáskor a leggyengébbig), illetve az Escalation (amelyben a csapatok tizenhárom körön keresztül küzdenek három-három zóna uralásáért). A horda módban mindenkinek megvan a maga feladata, amikor a fabrikátor segítségével ki-ki a csapat hasznos tagja kell legyen az ellenséges hullámok legyűrésében, így a mérnökök, a felderítők, a harcosok és a mesterlövészek is a maguk dolgára koncentrálva kell együttműködjenek társaikkal. A horda mód egyébként igen ötletesen a kampány során is megjelenik némi kis ízelítő erejéig, amikor például J.D.-ék kicsiny táborhelyüket védik a COG hullámokban rohamozó robotserege ellen.

Gears of War 4

A sok pozitívum és hatalmas mennyiségű on- és offline tartalom mellett a negatívumok listája viszonylag rövid, amely leginkább a már említett mentésihely-távolságokban, illetve az MI butaságaiban merül ki. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy mind bajtársaink, mind pedig ellenfeleink minden gond nélkül sasszéznak végig golyózáporunkon, és egymás fedezése vagy a taktikus harc sem az erősségük. Társainknak egyedül játszva is jó hasznát vesszük a harcok során, de azonnal megáll az élet, ha a továbbjutás útját kell megtalálni, avagy meg kell nyomni egy egyszerű kapcsolót, ami természetesen mindig kizárólag a mi dolgunk. Ezeken az apróságokon azonban hamar túl lehet lendülni, mert a Gears of War 4 az első perctől az utolsóig magával ragad, beszippant és nem ereszt.

Gears of War 4

A Microsoft és a The Coalition végre elhozta az amerikai konszern egyik legnépszerűbb franchise-ának legújabb, immár ízig-vérig legújabb generációs epizódját az Xbox One és Windows 10 operációs rendszert használó PC tulajoknak. A Gears of War 4 új történetet és korszakot nyit az egy évtizedes sorozatban, amit azonban kellő tisztelettel és nosztalgiával tesz meg, a jól bevált elemek megtartása, valamint azoknak éppen a kellő mennyiségű újítással történő megspékelésének köszönhetően. Az egy- és többjátékos tartalomban is bővelkedő játék kiváló szórakozást nyújthat mind a régi rajongóknak, mind pedig azoknak, akiknek eddig nem volt szerencséjük a háború fogaskerekeinek működéséhez. Mit is mondhatnék még? Irány a bolt!

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Remek körítés.
  • Beszippant és nem ereszt.
  • Rengeteg egy- és többjátékos tartalom.
  • A régi játékmenet megtartása kellő mennyiségű újítással.
  • Szívmelengető nosztalgiafaktor.
  • Jól eltaláltak az új szereplők.
Negatívumok
  • Néhány mentési hely igen távol esik egymástól.
  • Az MI nem az igazi.

További képek

  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4
  • Gears of War 4

Gears of War 4

Platform:

Fejlesztő: The Coalition

Kiadó: Microsoft

Megjelenés:
2016. október 11. PC
n/a: X1

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Gump
Gump [5425]
Az első rész tetszett, aztán konzol híján kimaradt a következő kettő, ezzel meg szemeztem már egy ideje. Most láttam, hogy van 10 órás próba verzió. Ami tök jó, mert ha nincs, akkor lehet, hogy akciósan megvettem volna.
Peace
Peace [27838]
Ez kimondottan jól hangzik! ;-)

Sajnálom, hogy nem jött ki a 2. és 3. rész PC-re. De persze pont a magamfajta kalózok miatt mondtak le a PC verzióról a fejlesztők. :-P
Creativ3Form
Creativ3Form [33857]
Megnyugodhatsz, nagggggggggggyon faxa. Sőt. Nekem jobban is bejött mint az első rész. Ahogy haladsz majd előre a sztoriban, úgy lesz egyre jobb és jobb. Igazi adrenalin bomba és az egyik bizonyos (tudod te azt) szereplő visszatérése és első nagy jelenete pedig akkorát üt, hogy nekem majdnem kiakadt az állkapcsom a vigyorgástól. :-D
Peace
Peace [27838]
Komoly a játék!!! Első részt imádtam, remélhetőleg ez is faxa lesz! ;-)
VodevilX
VodevilX [11345]
Az érthető, hogy ne támogassuk a WinStore-t (éljen az nVidia és az ebay-es promóciós kuponok :D ), de a játék attól még piszok jó, és főleg meglepő, hogy mint UWP játék pofátlanul jól van optimizálva, na meg még mindig érvényes az én fényezésem is októberből, brutál jól néz ki, mint az első vérbeli AAA UE4 játék! Minden más címet szépen szembe lehet vele állítani minden bajával együtt szemléltetésként, csak hogy tényleg hihetetlen legyen, hogy ezt így is meglehet csinálni.
Az egyetlen gond, a letöltéssel volt, főleg hogy 80 giga, és legalább 2x nem akarta folytatni, sőt szerintem szívesen 0-ról újra kezdte volta, mert hogy neki error hangulata volt... de szerencsére egy cache ürítéssel meg lehetett oldani.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (26 db)