25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Csernobil és környéke a virtuális valóságban

A The Farm 51 programjában lesz bejárható a lezárt terület.

Írta: Dino

A lengyel The Farm 51 csapat (többek közt a NecroVisioN játékok fejlesztője) amellett, hogy Get Even című akciójátékán dolgozik, egy VR-projekten is munkálkodik. Ennek aktualitását a csernobili atomkatasztrófa közelgő 30 éves évfordulója adja, a The Chernobyl VR Projectben ugyanis lehetőségünk lesz bejárni az erőmű környékét és az egykor 50 ezres, pár óra alatt kiürített Pripjaty városkát. A fejlesztők kutatási engedéllyel mehettek be a területre, így olyan helyekre is bejuthattak, ahova a katasztrofaturizmus hívei nem tehették be a lábukat. A programban amellett, hogy bejárhatjuk a helyszíneket, a trailer alapján ijesztgetős részek is lesznek, plusz oktatóanyag is készül a felvételek felhasználásával. A 2016-ban megjelenő The Chernobyl VR Project többek közt Oculus Rifttel, PlayStation VR-ral, Vive-val és Samsung Gearrel lesz használható.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!