25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Üzleti

Újabb leépítés a Rovio berkeiben

Bajban az Angry Birds fejlesztője?

Írta: GeryG

Szomorú hír érkezett a minap a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb játékának fejlesztőiről. Az Angry Birds szériát aligha kell bárkinek is bemutatni, hiszen a telefonokra megálmodott játékot – és annak különböző mellékágait, valamint folytatását – 3 milliárd alkalommal töltötték le világszerte az elmúlt években.
Hiába azonban a mérges madárkák töretlen népszerűsége, a mögöttük álló Rovio stúdió már tavaly karácsonykor is meghúzni kényszerült a nadrágszíjat, ami akkor 110 munkatársuk elbocsátását jelentette. Ez az akkori cég alkalmazottainak 16%-át jelentette, ám úgy tűnik, az óta sem oldódtak meg a dolgok. A napokban ugyanis újabb 260 főtől vettek búcsút, ami a jelenlegi állomány 38%-a, ez pedig nagyon jelentős leépítésnek számít. A dolgok hátterében az elmúlt évek bevételeinek hanyatlása is állhat, hiszen 2014-ben 43%-kal csökkentek a kereskedelmi bevételek.
Persze korai lenne még temetni a stúdiót és a sikerszériát. Nemrégiben jelent meg az Angry Birds 2, ami valamennyire fellendítheti az eladásokat. Emellett a 2016-os év is sokat javíthat a cég helyzetén, ugyanis jövőre érkezik az Angry Birds animációs film, valamint különböző LEGO csomagok is piacra fognak kerülni.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!