25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Crysis 3

Prophet visszatér, hogy megküzdjön az Alpha Ceph-fel. Mi sem lehetne jobb helyszín erre, mint a néhai New York romjai?

Írta: GeryG 17 hozzászólás

A Far Crytól a Crysis 3-ig
2004-ben jelent meg a Crytek első játéka, a Far Cry, amely a maga korában páratlan látványvilággal és nagyon korrekt fizikával rendelkezett. Cserébe viszont brutális gépigénynek kellett megfelelnünk. Ez később a stúdió védjegyévé is vált: mindig igyekeztek az aktuális technológia határait feszegetni, minden korábbinál részletesebb, lenyűgözőbb látványt elénk tárni, cserébe minden játékuk kifacsarta a számítógépünkből az utolsó cseppet is.

Crysis 3

A Crytek később a Far Cry címet hátrahagyva átpártolt a Ubisofttól az EA-hez. Így született meg 2007-ben a Crysis, amely az elődhöz hasonló környezetben, ám teljesen új sztorival érkezett. Egy speciális nanopáncélzatot viselő katonát, Nomadot alakítottuk benne, akit egy trópusi szigetre vezényeltek csapatával, hogy szembenézzen egy földönkívüli civilizáció támadóival. A Crysis is sikeresen két vállra fektette a legtöbb számítógépet, viszont méltán fitogtatta az akkor újnak számító DirectX 10 képességeit. Bár nem tényleges folytatás volt, mégis szívünknek talán a legkedvesebb (hisz a Crytek Budapestnél készült) a 2008-ban megjelent Crysis Warhead, amelyben az első résszel párhuzamos történéseket ismerhettük meg Psycho szemszögéből.
A Crysis 2-re 2011-ig kellett várnunk. Ez már a DirectX11-et hivatott prezentálni, új helyszínnek pedig a megtámadott New Yorkot választották. A történet főhőse egy Alcatraz nevű katona, aki Prophet nanopáncéljában igyekszik megtalálni az idegenek által terjesztett gyilkos vírus ellenszerét, valamint megállítani az inváziót. A történet végére Alcatraz és Prophet az idegen eredetű nanopáncél révén egyesültek. És így jutottunk el 2013-ban a Crysis 3-hoz.

Crysis 3

Negyed évszázad története
A Crysis 3 története 2047-ben játszódik, vagyis 24 évvel a második rész után. Ez idő alatt Prophet és Psycho új csapatot hozott össze, amelynek tagjai nanopáncéljaikban szisztematikusan felszámolták a világban elszórt idegen gócpontokat. Idővel a csapat feloszlott, így kettejüknek kellett szembenéznie az Alpha Ceph-fel, amit Oroszországban sikerült is ártalmatlanná tenniük. Ám ezután a C.E.L.L. – amely eddigre az egész világot behálózó és irányító vállalattá nőtte ki magát – egyenként levadászta a nanopáncélos katonákat, és az idegen technológia megszerzéséért életüket áldozva lehámozták róluk a páncélt. Csak néhányan élték túl a beavatkozást, míg végül egyedül Prophet maradt hátra, akit hosszú évekre egy speciális tárolóba zártak, és New Yorkba szállítottak, hogy ott fosszák meg értékes páncéljától. Innen szabadította ki Psycho és még életben maradt két egykori társa, hogy segítsen nekik és a lázadóknak legyőzni a C.E.L.L.-t. Psycho elmesélte Prophetnek, hogy a vállalat az elmúlt években az idegen technológia segítségével végtelen energiaforrásra tett szert, valamint felhúzott egy nanokupolát az egykori New York fölé. Mi itt kapcsolódunk be a történetbe, amely bizony méltó folytatása – és egyben befejezése – lett az előző epizódoknak. Prophet az ellenállók oldalán behatol a kupola belsejébe, ahol hamar rájön, hogy az idegen fenyegetés korántsem a múlté...

Crysis 3

Welcome to the Jungle
A Crysis 3 tehát ismét New Yorkba kalauzol el bennünket, ám ez már csak nyomokban emlékeztet az emberiség egykori legnagyobb városára. A Time Square nincs többé, a Wall Streeten széles folyó hömpölyög, az egész várost visszakövetelte magának a természet. A Crytek valami egészen elképesztő munkát végzett. A játék valóban az első két rész tökéletes keveréke lett: egy New Yorkba oltott dzsungel. A látvány pedig egész egyszerűen lenyűgöző, nevetve lekörözi az előző epizódokat, de talán az összes eddig megjelent játékot is. A textúrák tűélesek, a modellek a legapróbb részletekig kidolgozottak. Mindenfelé törmelék, sziklák, kövek, bokrok, fák, és mindenhol tesselation, hogy mindez még részletesebbnek tűnjön. A legszebb mégis a fény-árnyék effektek megvalósítása lett, én magam még sosem láttam ennél élethűbbet. Mivel a várost a növények mellett a víz is uralja, ezért a fejlesztők erre is nagyon odafigyeltek, az egyik legvalószerűbb vízanimációt kaptuk, amit az utóbbi években láttam.

Crysis 3

Ami egyszer működött, azon ne változtass!
Ha nagyon sarkosan nézem a dolgokat, akkor a Crysis 3 játékmenete csak minimális mértékben tér el a Crysis 2-étől. A lényeg ezúttal is ugyanaz, vagyis páncélunk képességeit kihasználva legyőzni a csapatokban támadó ellenséges egységeket. De ha nem sarkosan nézem, akkor bizony bőven van újdonság.
Kezdjük mindjárt a sokat emlegetett új fegyverrel, a vadászíjjal. Ezt rögtön a játék legelején magunkhoz vesszük, és innentől áll a kérdés: lopakodjunk vagy arcra támadjunk? Mindkettőre van lehetőségünk, amit a játék is maximálisan támogat. Akár úgy is végig tudjuk játszani az egész történetet, hogy mindenkit láthatatlan módban, vadászíjjal cserkészünk be, de aki a nyílt harcot szereti, az felcsapja a maximum páncélt és szitává lőhet mindenkit. Fegyverből ehhez pont elegendő van, mind emberi, mind később az idegenek arzenálját tekintve.

Crysis 3

A Crysis 2 egyik negatívuma – legalábbis számomra – az volt, hogy hamar unalomba fulladt a játékmenet, hiszen nem volt benne túl sok változatosság. Na, ezzel az érzéssel itt egyáltalán nem találkoztam, mivel a fejlesztők csordultig töltötték az egészet különféle játékelemekkel: a hétköznapi gyilkolászáson túl hackerkedhetünk (robotgéppuskákat az oldalunkra állítva vagy aknamezőket hatástalanítva), autót és tankot vezethetünk (igaz, előbbit bár ne tették volna bele...), sőt még egy VTOL tüzérének helyére is beülhetünk.
A játékban némi szerepjátékos beütés is tapasztalható, ugyanis a már ismert fegyvermódosításokon túl páncélunkat is személyre szabhatjuk különféle plusz képességek feloldásával. Ehhez mindössze a pályákon elszórt ládákat kell összegyűjtenünk. Így specializálódhatunk a lopakodásra, vagy a nyers erőre, kinek mi tetszik.
A mesterséges intelligencia is megér egy bekezdést, és ezúttal szerencsére a dicséretek végett. A katonák ugyanis végig reálisan viselkednek. Amíg rájuk nem rontunk, addig magabiztosak, ám ahogy szépen elkezdjük levadászni őket (és megtalálják társaik hulláit) egyre inkább pánikba esnek, segítségért kiáltoznak, és nem mernek előbújni fedezékeik mögül. Más esetben pedig igyekeznek csapatként működve bekeríteni minket, felderíteni a terepet, kifüstölni minket. Az idegenek is hasonlóan viselkednek, bár ők kevésbé tűntek gyávának.
Itt érdemes még megjegyezni, hogy a játék normál fokozaton is képes kihívások elé állítani, hiszen egy két-három fős csoportot ugyan még könnyedén legyőzhetünk, ám egy nagyobb alakulat elől már érdemes inkább elosonni, ugyanis erre is van lehetőségünk.

Crysis 3

Szinkron, zene és multi
Hangok terén is remekül teljesít a Crysis 3. Egyfelől a dinamikusan változó zene kellően változatos és nagyszerűen megteremti a hangulatot, másfelől a színészek is remekül teszik a dolgukat. A környezeti zajokon is érződik az odafigyelés, igyekeztek minél több jellegzetes erdei hanggal megtölteni a pályákat, ami a városi épületek romjai között nagyon sokat dob az élményen.

Crysis 3

A Crysis 2 többjátékos módjával elég sok órát töltöttem pár éve, így reméltem, hogy ezúttal sem fogok csalódni. Ezúttal is érvényes a „jón ne változtass” hozzáállás, vagyis az előző részből ismerős játékmódok itt is megtalálhatóak (sőt, a Skyline pálya is visszatért), kiegészítve a Hunter móddal. A játékmenettel nincs is semmi baj, a netkód rendben teszi a dolgát, a pályák felépítése pedig az egyszemélyes kampányhoz méltóra sikerült. Ugyanakkor alig van néhány szerver, sajnos – remélhetőleg csak egyelőre – nagyon kevesen játszanak.
A Hunter mód nagyon jól sikerült. Ebben a csapat egyik fele egyszerű C.E.L.L. katona, míg a másik csapat (eleinte mindössze ketten) nanopáncélos, láthatatlan vadász, akik csak íjakkal vannak felfegyverezve. A körök rendkívül rövidek, ez idő alatt kell a vadászoknak elkapnia a katonákat. Akit elkaptak, az már vadászként éled újjá. Katonaként nem is lehet más a célunk, mint túlélni a kétperces kör végéig, vagy legalábbis a lehető legtovább. Az egész rendkívül szórakoztató, amin tovább javít, hogy az egyszemélyes kampányhoz hasonlóan a katonák végig pánikolva kiabálnak egymásnak. Az összecsapás előtt rövid sztori videót nézhetünk meg (katonaként mondjuk épp lezuhanunk az adott pályára VTOL-unkkal, vadászként pedig épp lelőjük az adott csapatszállítót), és a körök közben is folyamatosan kapjuk a rádiós üzeneteket, hogy nemsokára kimenekítenek minket, csak tartsunk ki!

Crysis 3

A feketeleves
Akármennyire is fényezem, a Crysis 3 sem lett tökéletes. Kezdve a legfontosabbal, a pazar grafikának nagyon magas ára van: a játék gépigénye az eget veri. Nyugodtan állíthatom, hogy a masinám, amin a játékot teszteltem, tökéletesen megfelel az előzetesen kiadott gépigény maximumának, ennek ellenére nekem is kompromisszumokat kellett kötnöm a látvány/teljesítmény terén.
A másik dolog, amit egy picit bántam, az a szűk játéktér. Nem, nem a pályák picik (sőt, hatalmasak), hanem végig olyan érzésem volt, hogy ennél én sokkal többet akarok látni a városból. Végig be vagyunk szorítva a történet vezette helyszínekre, és mivel a város egyszerűen monumentálisra sikerült, hiányérzetem volt, hogy nem járhatom be szabadon.

Crysis 3

Bár szerencsére komoly hibákkal nem találkoztam, kisebb rendellenességek rendre megestek. Többször előfordult, hogy egy mentett állás visszatöltésekor a fegyver nem jelent meg a kezemben, de az is általános volt, hogy a pályákon beakadtam, elakadtam egy kőben. Ilyenkor persze simán átugorhattam vagy megkerülhettem, de ránézésre annyira pici volt a kő, hogy más játékokban az ilyet automatikusan átlépjük. Ugyanígy sokszor akadtam el, mert azt hittem, egy-egy résen simán átférek...
Hogy a mesterséges intelligenciát is szapuljam egy picit, bár a játékban sokszor előfordul, hogy nem egyedül kezdünk el egy pályát, az MI-vezette társunk soha, semmit nem csinál. Nem hiba miatt, hanem mert így írták meg a történetet. Psycho mindig maximum addig van jelen, amíg közli, hogy „ott, a puszta túloldalán van a kimenekítési pont, te menj balról, én meg jobbról!” Naná, nehogy együtt menjünk egyenesen...!

Crysis 3

Zárszóként
Mit is mondhatnék összegzésként? A Crysis 3 tökéletesen azt nyújtotta – jó és rossz értelemben is –, amit vártam tőle. A játékmenet pont annyira frissült, annyival lett több, amennyivel kellett. A történet fordulatokban gazdag, amelyek egy része persze előre kiszámítható, de ez már csak így megy. A befejezés pedig végre tényleg befejezésnek nevezhető. A játék legerősebb része pedig kétségkívül a grafika, amibe egyszerűen nem tudok belekötni, engem a földbe döngölt. Viszont cserébe olyan gépigényt kaptunk, amit csak tényleg kevesen képesek teljesíteni, és még így is jó, ha 30 fps-t produkál a játék (pedig tudna 60-at is...). Akadnak kisebb hibák, illetve a szabadabb mozgás is sokat dobott volna. A többjátékos részt pedig egyelőre mi magunk heréljük ki azzal, hogy nem játszunk vele, pedig nagyon megérné.
A Crytek több nyilatkozatban is utalt rá, hogy nem terveznek több dobozos folytatást, inkább az ingyenes játékokban látják a jövőt. Hogy ez mit jelent, egyelőre nem tudni, de remélhetőleg látunk még tőlük hasonlóan jól sikerült játékokat.

A Crysis 3 PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra jelent meg, a cikk a PC-s változat alapján készült.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

90%
grafika
10
hangok
9
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Megint sikerült földbe döngölni a többi játék grafikáját
  • Zseniálisan megalkotott környezet
  • Az elpusztult nagyváros tökéletesen visszaadott hangulata
  • Változatos játékmenet, amely nem fullad unalomba, mint az előző részben
  • Némi szerepjáték beütés
  • Ötletes Hunter mód
Negatívumok
  • Brutális gépigény, a paksi kettes blokk sem elég erőforrás neki
  • Kisebb grafikai és játékmenetbeli hibák
  • Egy szabadabban bejárható ex-New York sokkal ütősebb lett volna
  • Kihalt többjátékos mód

További képek

  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3
  • Crysis 3

Crysis 3

Platform:

Fejlesztő: CryTek

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés:
2013. február 22. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Kétmagos CPU (pl. Intel Core 2 Duo 2,4 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 2,7 GHz), 2 GB RAM (Vista esetén 3 GB), DirectX 11-es videokártya 1 GB RAM-mal (GeForce GTS 450/Radeon HD 5770 vagy jobb), Windows Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Négymagos CPU (pl. Intel Core i5-750 vagy AMD Phenom II X4 805), 4 GB RAM, GeForce GTX 560/Radeon HD 5870 videokártya 1 GB memóriával

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

GeryG
GeryG [2289]
Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
johnson19
johnson19 [118]
Végre! Az egyetlen értelmes értékelés a játékról, amit magyar oldalakon olvastam.
gregmerch
gregmerch [3766]
Filmek, játékok, és egyéb szórakoztatóipari termékek zillionjai építenek sima fény-effektekre :-). Itt meg csak egy sima feature-ről beszélünk a sok másik mellett...
GeryG
GeryG [2289]
Jaja, a zseblámpás résznél dobtam el az egeret.
Vicces, hogy egy egyszerű fényeffektről beszélünk... :D
gregmerch
gregmerch [3766]
Volt valami hasonló (amikor egy vonat tetején törünk be valahova). Nekem már előtte is gyönyörű volt (bár az az elemlámpás effekt ott, tényleg nem sámli :-).)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (17 db)