25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Látogatóban a Philos Labs Motion Capture stúdiójában

A magyar fejlesztőcsapat irodájában működés közben is láthattuk az új MoCap berendezést.

Írta: Lacko 7 hozzászólás

A húgom utoljára ZX Spectrum előtt látott játszani, de nemrég feljött a szobámba és megnézte, hogy most mivel játszom. Nézte, nézte egy ideig a Rainbow Six-et, aztán kifakadt: "-Ez borzalmas! Ezek a gonoszok nem eltűnnek egy füstben, mint a Spectrumon, hanem pontosan úgy halnak meg, mint egy EMBER!"

Koncz Krisztina és Varga Tamás a MoCap szobában
Koncz Krisztina és Varga Tamás a MoCap szobában

Bámulatos hol tart már a tudomány! - mondhatná Artúr király, hiszen a mai 3D-s játékok szereplői már teljesen emberszerűen mozognak és a készítők nevei között, a programozók mellett megtudhatjuk a színészek, mozgásművészek és a MoCap-es nevét is. Minden óvodás gamer tudja már, hogy ez utóbbi rövidítés a Motion Capture technikát jelenti, és hogy ennek segítségével digitalizálják be a katonák, a főhős, a gonoszok és úgy általában az összes szereplő mozgását. De ennél többet kevesen tudnak.

Ezért aztán felkerekedtünk és meglátogattuk a Philos Labs nemrég felszerelt Motion Capture stúdióját, ahol Józsa Szabolcs (alias Kutya) igen segítőkészen válaszolt minden kérdésünkre többórás ottlétünk során. Kezdésnek egy rövid áttekintést adott a Motion Capture alapjairól.

A VICON kamera
A VICON kamera

Alapvetően három fő technológiája van a MoCapnek. Az egyik a mechanikus, amikor a színész egy fém rudakból álló "csontvázat" vesz magára, és a rudak találkozásánál lévő csatlakozások mérik az elfordulásokat. Hátrányát maguk a fém rudak és a csatlakozáshoz szükséges vastag kábelek jelentik, melyek mind nehezítik a mozgást. A mágneses megoldás egy elektromágneses mezőt generál, és a színész testére felszerelt érzékelők alapján számítják ki, hogy hol van a térben. A mágneses teret előállító berendezés mérete miatt ez a technológia sokkal kevésbé mobilizálható, ráadásul például egy épület vasbeton szerkezete is megzavarhatja. Végül a sok esetben a legjobb és legrugalmasabb megoldásnak tekintett (de ugyanakkor legdrágább) optikai motion capture esetében sok kamera figyeli a színész testén elhelyezett jelzőket (az ún. markereket), és ezek helyzetét elküldi a központi egységnek, amelyik a beérkező adatokból lokalizálja a marker helyét a térben. Fő előnye, hogy gyorsan konfigurálható, és szinte tetszőleges helyen beüzemelhető, egy szobában vagy akár egy kosárlabda pályán.

A Philos Labsnak ez utóbbi, optikai technológiával felszerelt MoCap stúdiója van, mely Szabolcs hasonlatával élve első ránézésre úgy néz ki, mint a sarki hentesnél a grillcsirke-sütő: a falak mentén álló vörös színű reflektorok világítják be a természetes fénytől elzárt szobát. A berendezést az oxfordi kutatóbázisú VICON cégtől a nemrég kapott befektetői pénz egy részéből (kb. 250 ezer dollárért) vásárolták a Philosnál, amivel egy Kelet-Európában egyedülálló technológia birtokába kerültek. Az itt felállított rendszer 8 kamerából áll, de akár 24-ig bővíthető. Az előbb említett vörös reflektoroknak kinéző berendezések maguk a kamerák, melyeken az objektív köré kerültek a másodpercenként 240 villanásra képes infra-stroboszkópok. Ennek megfelelően a berendezés mintavételezése (tehát hogy egy másodpercben hányszor nézi meg a színészeken lévő markerek pozícióját) maximum 240 Hz-es lehet, ami még a gyors mozgásokhoz is megfelelően használható. Ha pedig nincs szükség ennyi adatra, a mintavételezési frekvenciát kisebbre is vehetjük (120 Hz az általában használt érték).

A rendszer lelke, a DataStation
A rendszer lelke, a DataStation

A kamerák maguk 1154*900 pixel körüli felbontású digitális kamerák, melyekből vastag kábeleken jut el az adat a DataStation központi egységbe, mely akár 24 órányi minta tárolására képes. Ezeket bármikor lementhetjük Beta rendszerű videokazettára, archiválás céljára, és természetesen ebből a szerkezetből megy át megfelelő előfeldolgozás után minden információ a számítógépbe is. A szükséges konfiguráció amúgy nem egy túlzottan high-end masina: egy 933 MHz-es Pentium III-on dolgoznak a Philosnál. A gépen sokféle programot használnak, melyek a DataStation jeleit alakítják át a különböző 3D animációs programokban felhasználható formátummá. Amúgy a rendszer igen jól mobilizálható, a kamerákat két fém bőröndbe tehetjük, egy másik hasonló fém doboz tartalmazza a DataStationt, végül egy harmadik a kiegészítőket - markerek, ragasztószalag, olló, stb. Mindez simán elfér egy kombi autóban, így tetszőleges helyre elviheti 1-2 ember.

Ennyit egyelőre magáról a technikáról, nézzük, hogy is működik ez az egész a gyakorlatban. Szabolcs elmesélte, hogy a MoCapnél az első és igen fontos dolog a setup folyamat. Ilyenkor kell beállítani a kamerákat, ami nem annyira egyszerű, hiszen fontos, hogy minden egyes markert minden pillanatban legalább két kamera lásson. A komplikációt az okozza, hogy ha pl. két-három ember verekszik a jelenetben, akkor egymás - vagy akár karjukkal saját maguk - markereit kitakarhatják. "Hogyhogy elég kettő kamera?" - kérdezhetik a matematikához jobban értők - "Nem kell legalább három ahhoz, hogy meghatározza a térben a helyzetet?" A válasz jelen esetben bizony negatív: a VICON-nak ugyanis sikerült egy olyan rendszert kialakítania, mely két kamera képe alapján meg tudja határozni a markerek pozícióját. Ráadásul az általában használt kb. 4*6 méteres területen századmilliméter pontossággal teszi ezt. Persze még így is akadhat olyan pillanat, hogy eltűnik valamelyik marker a kamerák elől. Ha ez csak rövid idő, akkor a rendszer automatikusan kijavítja, ha azonban hosszabb pillanatokra tűnik el, akkor hibát jelez, amit a MoCapes szakember a szoftver segítségével könnyedén kijavíthat. A kamerák némi szaktudás birtokában pár óra alatt megfelelően beállítóak, utána pedig már lehet is használni a berendezést. Érdekessége amúgy ennek a technológiának, hogy megfelelő átkonfigurálás és kamerapozicionálás - és persze sokkal több türelem - esetén akár az arcmozgás rögzítésére is használható, ez látható a mellékelt képeken is.

Tamásnak semmi esélye...
Tamásnak semmi esélye...

A Philos Labsnál a MoCap szoba szőnyegpadlóján fehér ragasztócsíkok jelzik a kamerák által belátott területet, melyek között Balk Tímea mozgásművész mászkált és ugrándozott. Rajta fekete kezeslábas volt, melyet teleragasztottak kisebb-nagyobb, szürke színű, a kameráktól vöröses fényben játszó, gömb alakú markerekkel. Még a cipőjére és (egy kesztyűn) a kézfejére is kerültek, a fején pedig egy pántra raktak párat. A berendezéshez többféle méretű marker is jár, 100-100 darab van belőlük, bár egyszerre ennél sokkal több is lehet a térben. Mivel egy emberhez minimum 37 kell, két-három alany (és akár extra tárgyak) egyidejű közreműködésével tetszőleges jelenetet leforgathatnak. Persze nem kell egyszerre felvenni minden mozgást, azokat utólag a számítógépben is összehozhatják egymással, így egy ember is elég akár egy egész futballcsapat vagy egy nagy társaság koordinálásához. De nem csak emberekre helyezhetjük a markereket. Ha például ketten karddal küzdenek - melyeket egyébként elég, ha egy léccel imitálnak, de az élethűséghez nem árt a megfelelő súlyelosztású kellék -, akkor magukra a kardokra is fel kell helyezni pár markert, és máris követi annak mozgását is a gép.

A számítógép monitorán akár folyamatosan is követhetjük, hogy milyen pontokat látnak az egyes kamerák, de természetesen a legfontosabb a teljes mozgás megtekintése. Az adatrögzítés és rövid számolási munka után megjelenik a képernyőn a szereplő csontvázmodellje, és a megfelelő gombokkal rögtön meg is tekinthetjük, milyen is lett a mozgás. Itt van lehetőség a már említett korrekcióra, de a megfelelő programmal akár két különböző mozgás összeolvasztására is. Például ha felvettünk egy lépcsőre felmászó embert, majd külön rögzítettük egy leugrás folyamatát, akkor a kettőt egymás után illeszthetve szereplőnk felmászik a lépcsőn, majd leugrik onnan. Persze ennél bonyolultabb mozgáskombinációkat is létrehozhatunk, az egésznek csak a fantáziánk szab határt. Az eredményül kapott adatot a Softimage, Maya, Lightwave és 3D Studio Max programok által ismert formátumba mentve azokat már át is lehet küldeni az animátoroknak, akik behelyezik a programba a megfelelő karakterekhez kapcsolva azokat.

Felkészülés az arc-MoCap-re
Felkészülés az arc-MoCap-re

De nem csak az informatika és a technológia uralja a MoCap-es életét, hiszen jó animátornak és ötletes rendezőnek is kell lennie, és persze sok múlik magán a mozgásművészen is. Hiszen nem elég, hogy a mozgás élethű, annak hihetőnek is kell lennie. Ha valaki bánatos, másképpen mozog, mint egy vidám ember, és ennek utánzása a mozgásművész feladata. Érdekes volt látni, hogy oldották meg a pisztollyal lövő ember mozgását. Ha ugyanis valaki egyedül imitálja a lövést, az biztos, hogy nem élethű, a pisztoly visszalökése miatti akaratlan mozgásokat ugyanis nem tudja koordinálni. Ezért aztán Tímea ökölbe szorított kezét Szabolcs meglökte, így az egész test belerándult a lövésbe. Ez is mutatja, hogy mennyi fantázia és mozgásismeret kell még a technológia mellé, ha valaki profi módon szeretné használni a motion capture lehetőségeit.

Látogatásunkkor már közel egy hónapja volt a Philos birtokában a berendezés. Ez alatt az időszak alatt kb. két és fél óra mozgást rögzítettek programjaikhoz, többek között az Escape from Alcatraz és a Tim7 oktatóprogram szereplőinek mozgatásához. Mindenhez komoly forgatókönyveket lehetett látni, jelezve, hogy az előkészítés is igen fontos, nem lehet csak úgy nekiesni a MoCap-nek. Amúgy a készülék szállításakor a VICON egy szakembere is Budapestre jött két napra, és teljesen meglepődött, hogy Szabolcs milyen hamar és milyen jól beletanult a kezelésébe, sőt, olyat is látott tőle, amire Oxfordban még nem is gondoltak, így látta, hogy jó kezekbe került a berendezés. (Szabolcs korábban már más cégnél dolgozott mágneses alapú motion capture technológiával, innen a nagyfokú hozzáértése.)

Minden készen áll az arcmozgások rögzítésére
Minden készen áll az arcmozgások rögzítésére

A Philos Labsnál töltött közel 4 óra alatt igen jól éreztük magunkat, fantasztikus volt látni a motion capture technológiát a gyakorlatban, és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Philos munkatársainak, hogy lehetővé tették ezt számunkra. Ezek után abszolút nem csodálkozunk azon, hogy a befektetői pénzből igen sokat költöttek erre, tényleg komoly technológiához jutottak, mely - mivel Kelet-Európában egyedül nálunk van belőle - biztos sok külső megrendeléshez is hozzájuttatja őket, amellett persze, hogy saját játékaikat is profibb megjelenésűvé teszi.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Ez látszik a monitoron a mozgó emberből
  • Balk Tímea és a DataStation
  • Látogatóban a Philos Labs Motion Capture stúdiójában
  • Látogatóban a Philos Labs Motion Capture stúdiójában
  • Látogatóban a Philos Labs Motion Capture stúdiójában
Lacko

Lacko
Még ZX Spectrumon kezdte stratégiai játékokkal. Azóta megkedvelte a taktikai FPS-eket, a point'n'click kalandjátékokat, a gazdasági- és társadalomszimulátorokat. Örök Arma-játékos és tartalomfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dino
Dino [5990]
A TV-ben mostanában kezdték vetíteni a Sole tej reklámját. A szereplők mozgását a Philosnál rögzítették!
Lacko
Lacko [11509]
Most nem értem... Mi milyen játék? A MoCap nem játék, hanem mint lentebb írtam... Akkor most mire gondolsz? Ja!!! Biztos az Alcatraz-ra gondolsz. Olvasd el az előzetesek és az interjúk között több cikk is szól róla. Én annyira nem ástam bele magam.
bigpee
bigpee [9]
HI! Kosz a valaszt, mar csak annyit, hogy milyen lesz a gepigenye es egyaltalan milyen jatek ez. UI:bocs az ekezetert, de nem otthonrol irok, ami itt van az meg nem tudja a magyart.
Lacko
Lacko [11509]
Nem kérdezel hülyeséget, hiszen a Dela Force elött én sem tudtam, hogy mi a MoCap... Viszont a cikkben - aminek ez a foruma - le van írva részletesen. Röviden annyit (aztán olvasd el a cikket), hogy valamilyen módszerrel (pl több kamerával) leveszik egy színész mozgását, melyet 3D-ben rögzítenek és aztán ezt a mozgást bármilyen bábú pontosan ugyanúgy lemozogja (pl. a MOLF-ban Kate Archer). Eddig még nem hallottam rá magyar kifejezést, de kb mozgásfilmezés-t jelent.
hering
hering [4574]
Elég hülye kérdést teszek most fel:Mi az a motion capture?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)