25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Need for Speed: Porsche 2000

Írta: Dino

Márciusban jelenik meg a Need for Speed sorozat ötödik része, melyben - ahogy az a nevéből is látszik - Porschékkel versenyezhetünk. A program a Porsche cég ötvenéves történelmének 80 modelljét fogja tartalmazni, az 1948-as az 1948-as 356 Roadster modelltol kezdve az Amerikában nagy sebessége miatt betiltott 959-esen keresztül az idei 996 Porsche Turboig.

Két új játékmód lesz a programban, egy karrier mód és egy küldetéseken alapuló rendszer. A Porsche Evolution nevet viselő karrier mód igen komoly lesz. Először is meg kell vásárolnunk autónkat, majd tuningolni, fejleszteni azt, különböző alkatrészeket beszerezve. Emellett az autó részeit javítani is kell a játék során. A program figyelembe veszi az autó változó értékét és az inflációt is, így például tartogathatunk majd egy régi autót annak reményében, hogy később gyűjtőknek jó pénzért eladjuk. Az ár függni fog a típus ritkaságától, a megtett kilométerektől és az autó állapotától is. Mind a nyolcvan modell rendelkezésünkre fog állni ebben a módban, csak győzzük pénzzel.

A második új játékfajtában tulajdonképpen különböző feladatokat, küldetéseket kell teljesítenünk, melyben vezetési tudásunkat tehetjük próbára, 360 fokos fordulásokkal vagy a rendőrök ügyes lerázásával. Kilenc országúti pálya lesz, különböző európai helyszínek alapján, valamint számos versenypálya, alternatív útvonalakkal, kereszteződésekkel és rövidítési lehetőségekkel.

A grafika is fejlődik, a játék motorját teljesen újraírták. Az autókban animált sofőrök fognak ülni, akik például tolatáskor hátrafordulnak. Az autók belseje is pontosan modellezve lesz, például animált, megvilágított műszerfalat találunk majd mindegyik Porschéban. Az előző részhez hasonlóan most is törni fognak az autók, és az eddigiekkel ellentétben ez most már láthatóan befolyásolni fogja teljesítményüket. Az új fizikai engine-nek köszönhetően nem lesz az az érzése a játékosnak, hogy az autója az aszfalt felett repül, a Porschék ténylegesen a felszínen fognak száguldani.

Természetesen nem marad el a hálózati játékmód se, a modem, soros kábel és LAN mellett az Interneten keresztül is versenyezhetünk majd, maximum nyolcan. Ráadásként a program egy képekkel, videofelvételekkel színesített enciklopédiát is tartalmaz majd a Porsche 50 éves történelméről.

A Need for Speed: Road Challenge megjelenésekor sokan kifogásolták, hogy az inkább egy "küldetéslemez" volt az NFS3-hoz képest. Ha hihetünk az ígéreteknek, a Porsche 2000 esetében már nem lesz elmondható ugyanez a kritika, és egy valódi folytatást kapunk az egyik legjobb autóverseny-sorozatban.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!