25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Lands of Lore III

Írta: JOKER 1 hozzászólás

Pár évvel ezelőtt a Westwood legjobb játékai közé tartozott az akkoriban kiadott Lands of Lore, amely kiemelkedően magas színvonalú program volt az RPG stílust képviselő alkotások között. Sokan - köztük jómagam is - éppen ennek a programnak köszönhetően kedvelték meg igazán a hasonló stílusú játékokat.

Sajnos azonban a Lands of Lore-t is utolérte az a végzet, amely már a filmek világában is oly sokszor előfordult egy-egy sikeres alkotással; elkészítették a folytatást, amely bizony már közel sem sikerült annyira, mint az eredeti mű. Így volt ez ezzel a sorozattal is, a második rész bizony nagy csalódást okozott sokak számára, hiszen hiába vártak évekig reménykedve, a folytatás már nem volt olyan kiemelkedően jó, mint elődje. A harmadik részt nem előzte meg akkora várakozás, szinte alig lehetett hallani arról, hogy dolgoznak rajta, majdhogynem váratlanul jelent meg a piacon.

Amikor hozzám került a program abban a reményben telepítettem fel a gépemre, hogy talán az újabb rész kiköszörüli az előző csorbát, amely a játék hírnevén esett.

Meglehetősen vegyes érzelmek alakultak ki bennem a programmal kapcsolatosan. Az intro elég látványos, melyet már megszokhattunk a Westwoodtól, viszont sajnos a játék grafikájáról nem mondható már el ez. Hiába a 3Dfx Glide-os és Direct3D-s kártyák támogatása, bizony a látvány nem az igazi, manapság többet is ki lehetne hozni ezekből a kártyákból, mint erről a mostanában megjelent 3D-s programok is tanúskodnak. Bizony a grafikai megoldás nem lett sokkal jobb, mint az előző részben, holott pedig éppen ezt kritizálták a legtöbben annak idején.

Pozitív része viszont a játéknak a jó történet, amely segít fenntartani az érdeklődést a kalandozásunk során. A mese folytatásában annak a főhősnek a bőrébe bújhatunk, akinek a családját elpusztították azok a szörnyek, amelyek akkor szabadultak rá a világra, amikor is összetört a dimenziókat elválasztó tükör, miután Daracle azon keresztül távozott egy másik világba boldogítani az ott élőket.

A feladatunk igen egyszerű: az összetört tükör darabjait kell összeszednünk, hogy a rést befoltozva visszaállítsuk a békét és nyugalmat (szolgálunk és védünk :-) a világban. Ahhoz azonban, hogy e nemes feladatot teljesíteni tudjuk, be kell lépnünk valamelyik pap, mágus, stb. céhbe, hogy a megfelelő tudományt elsajátítva sikeresen tudjuk felvenni a harcot az utunkba kerülő ellenfelekkel szemben. Természetesen a megfelelő "iparkamarába" kerüléshez is néhány feladatot kell végrehajtanunk, melyek elvégzése után felvételt nyerhetünk. Az utunk során segítőink is akadnak, hiszen mint tudjuk "egyedül nem megy". A kalandozás során a már megszokott módon automap is segít minket, s a játékban fellelhető help funkció szinte mindenben segítséget nyújt a feladatok teljesítéséhez.

Az előző részben sajnos a feliratozásra nem ügyeltek, így az angolul tökéletesen nem beszélők lemaradtak a mese lényegéről. Külön pozitívum volt, hogy az elhangzott párbeszédeket el is tudjuk olvasni, így a történet is világos lehet számunkra.

A kalandozásunk során a karakterünk a kalandjátékokban már megszokott módon tapasztalati pontokat gyűjtve léphet egyre magasabb szintre. Fegyverzetünket és varázslatainkat is fejlesztve győzhetjük le ellenfeleinket és teljesíthetjük a ránk váró feladatokat, amelyek bizony időnként elég nehezek.

Összességében véve nem rossz program a Lands of Lore III, de sajnos nem éri el az első rész színvonalát. A történet, a hangulat azonban megragadó és úgy gondolom, hogy a meglévő negatívumok ellenére minden kalandjátékot kedvelőnek kötelező darab.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

90%
Pozitívumok
  • Jó történet
  • Feliratozás
Negatívumok
  • Jobb lehetne a 3D grafika

További képek

  • Lands of Lore III
  • Lands of Lore III
  • Lands of Lore III
  • Lands of Lore III
  • Lands of Lore III

HOZZÁSZÓLÁSOK

cocoka
cocoka [1]
Lenne valakinek végigjátszása ehhez a remekműhöz?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)